Hírek

Először szakított szét az orosz melegpropaganda törvény szivárványcsaládot

Oroszország most először használta fel a 2013-ban hatályba lépett úgynevezett melegpropaganda törvényt azon célból, hogy szétválasszanak egy azonos nemű párt a jogilag hozzájuk tartozó nevelt fiaiktól.

 

A fotó illusztráció

 

Az apukák júniusban vitték el fiaikat egy moszkvai kórházba, mivel arra gyanakodtak, hogy vakbélgyulladásuk van, ám az ottani orvosok, amint kiderült, hogy két férfi neveli a gyermekeket, máris értesítették Oroszország Vizsgálati Bizottságát. Ők azonnal hozzáláttak a nyomozáshoz, mely során kiderítették, hogy a gyermekeket 2010-ben fogadta örökbe a pár egyik tagja, egy nyíltan meleg férfi, amiért a bizottság később gondatlansággal vádolta az örökbefogadási központot – számol be róla a Queerty.

Míg Oroszországban azonos nemű párok nem fogadhatnak örökbe gyermeket, egyedülálló szülők, felnőttek megtehetik. A Vizsgálati Bizottság véleménye szerint azonban az örökbefogadási központnak nagyobb figyelmet kellett volna fordítania az apuka hátterére annak érdekében, hogy megvédjék a kiskorúakat a „helytelen családi formától”, amely árthat egészségük, erkölcsük és lelkük fejlődésének.

Két helyi LMBTQ aktivista csoport – a Stimul és a Coming Out – is a pár segítségére sietett, hiszen a nyomozás után a Vizsgálati Bizottság elválasztotta a 12 és 14 éves kisfiúkat apukáiktól. Ezt megelőzően a Bizottság felkereste a szülők lakását, melyet engedély nélkül törtek fel, majd egyiküket több mint három órán keresztül hallgatták ki. Arról egyelőre nem szolgálnak információval, hogy mi lesz a család és különösen sorsa.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin