„A mai átlagos emberismeret megdöbbentően együgyű. Legtöbb mai ember csak azt a felületet látja belőled, amelyet az ő kedvtelései és igényei felé mutatsz; nem nézi, hogy bensőd milyen; a nő aszerint ítél rólad, hogy szórakoztatod-e, hevíted-e, a férfi pedig aszerint, hogy miként illeszkedsz az ő elveibe, terveibe, megrögzöttségeibe.” – Weöres Sándor
Attilával egy belvárosi kávézóban találkoztam. Nemrég költözött Budapestre, bizonytalan, ez minden egyes megnyilvánulásában ott sejlik. Azonban bizonytalansága nem feltétlenül az új és egyben ismeretlen közegből fakad. Elképzelni sem tudom, milyen lehet homoszexuális roma férfiként élni – itt ez a kettős csomag, ami mérhetetlenül elbizonytalanítja Attilát, aki végtelenül kedves és intelligens férfi benyomását kelti. Attila nagyon szereti édesanyját és nővérét, lelkesen és büszkeséggel beszél róluk, ők nyitottak és elfogadóak. Tágabb rokonsága előtt nem történt coming out, nem is tervezi a jövőben, ez tabu a közösségben. Azt meséli, rokonságában más is meleg, viszont „alibi családja” van, titkolja homoszexuális viszonyait.
Hogyan éled meg a mindennapokban, hogy roma homoszexuális vagy?
Előfordult, hogy a baráti társaságban is viccelődtek már azzal, hogy tudod, az Attila halmozottan hátrányos helyzetben van. Ugye, ebből az egyik a romaság, a másik pedig a melegség, ez a kettősség poénból előjön. Azért fáj, amikor már sokszor elhangzik, bántó egy idő után.
Szerinted is kétszeresen hátrányos helyzetben vagy?
Igen, így érzem. A hétköznapokban előjönnek olyan témák, például a munkahelyemen, ha azt kérik, meséljek a barátnőmről. Ilyenkor azért el kell gondolkodnod, mit is mondj, hogy ne bukj le. Az előző munkahelyemen volt két meleg fiú is, akikről tudták – az egyik tudatosan felvállalta, volt, hogy csapatépítőn kicsit elengedte magát, egyből kibeszélték.
Ért egyébként atrocitás a munkahelyeiden?
Amikor az egyik céghez odakerültem, történt egy lopás, egyből engem gyanúsítottak meg, merthogy roma vagyok. Nagyon fájt akkor, nagyon megviselt, hogy én lettem megvádolva. Egyszer még oké, de hogy utána folyamatosan azt hangoztatták: „na, megjött a tolvaj.” Tudod, hogy neked van igazad, de mégis ezzel jönnek. Akkor hol az ártatlanság vélelme, ami megilleti az embert?
Ilyen helyzetben valahogy meg lehet védenie magát az embernek? Egyáltalán, volt lehetőséged megvédeni magad? Tudta a munkahelyed ezt a helyén kezelni?
Nem derült ki, valójában ki követte el a lopást, még belső vizsgálat sem volt. Amikor a közvetlen vezetőmnek elmondtam, hogy miket mondanak rólam, nagyon kiakadt. Elbeszélgetett azokkal, akik ezt terjesztették rólam, de nem lett eredménye, semmi olyan, hogy kérjenek bocsánatot, vagy valami. Így nem hiszem, hogy a helyén volt kezelve. Lehetett volna komolyabb ügy ebből, de én akkor azt néztem, hogy az illetőnek gyerektartást is kell fizetnie, nem akartam, hogy kirúgják, akárhogyan is bánt velem. Ahogy ez elindult, folyamatosan ment az áskálódás, így váltottam. De korábban is ért már támadás: a romaságom miatt elüldöztek a középiskolából.
Ez hogy történhetett meg?
Számomra is érthetetlen az egész. Ha angolórán dolgozatot írtunk, még segítettem is többüknek, angolból mindig jó voltam, elmondtam a helyes válaszokat. Aztán amikor a teremben voltunk a szünetek ideje alatt, elkezdtek először dobálni dolgokkal, hogy te cigány, te roma – kiabálták. Vagy mondjuk a hajamba rágót tettek. Én nem vagyok az a kötekedős, csendben elvoltam, elfoglaltam magam, és nem értettem, hiszen előtte még segítettem nekik. Aztán túl sok lett, elindultam, hiába jött velem szembe a tanár, menekültem onnan. Az a gond ezekkel az élményekkel, hogy minél több ilyen történik, annál nehezebb feldolgozni; bezárkózik az ember.
Szerinted ezek az élmények manapság is kihatnak az életedre?
Szerintem minden területére, nehéz az emberekhez való közeledés. Az pedig, hogy az ember roma, az ismerkedést is megnehezíti. Mert többnyire szerintem nem romát keres valaki. Már csak a külsőségekre megyünk, ha valaki lát egy romát, akkor nem is kell, hogy elbeszélgessen vele, az első a látszat. Lehet valakinek ez a zsánere, de mindig azokat keresik inkább, aki fehér, kék szemű, szőke.
A volt párom esetében az egész kapcsolatunk alatt nem tudtam elhinni, hogy ő a párjává fogadott. Már én is bemeséltem magamnak, hogy mivel roma vagyok, nem kellek senkinek. Mindig ez volt a gondolataimban, meg hogy ő mit eszik rajtam? Különbnél különb emberek lehetnének a párjai, meg minden, miért pont engem választott? Mindig azt gondoltam, hogy majd neki biztos jön egy jobb. Ez is okozta azt, hogy vége lett. Van az a közhely, hogy magadat fogadd el először. Ez nagyon igaz.
Mit érzel nagyobb hátránynak az életben?
Jelenleg a romaságot. Mert azt nem tudod eltakarni. A melegséget, ha akarod, azt tudod titkolni. Aki tudja leplezni a roma származását, az nem is vállalja fel, de nem tudod fehérre festeni a bőröd.
Nehéz elfogadni ezt a kettős terhet?
Mindkettőnek egyforma súlya van, de előbb mondanám ki, hogy meleg vagyok, mint hogy roma.
Ez azért van, mert szerinted pozitívabban ítélik meg a melegeket ma Magyarországon?
Egy százalékkal talán.
Beszélgetésünk végére egyre hevesebb érzések kavarognak bennem. Miközben elkészítem ezt az anyagot, olykor-olykor megállok, felkavar ez a helyzet, amit megismerek, felkavar, amiben élek, amit naponta látok a képernyőkön, felzaklatnak a gondolatok, amiket ébreszt bennem ez az egyébként jó hangulatú és kellemes délutáni beszélgetés. És felkavar az is, hogy tehetetlennek érzem magam. Nem értem, miért tud egy torz kép megjelenése izgalmasabb lenni a többségi társadalom számára a cigányságról. Szánok minden egyes szerkesztőt, riportert, minden nyilvánosan megnyilatkozó inkompetens személyt, akik ezt a torz képet megteremtették, továbbá kiszolgálják az ehhez hasonló mérgező igényeket, majd ezt a képet Attilába is mélyen betáplálják, meghatározva énképét és önbecsülését.
Hiszek az írás hatalmában, és a kedves olvasóban is bízom, hogy hasonló gondolatok támadnak benne, mint bennem az anyag készítésekor. Együtt képesek leszünk a változásra, és amint ezt le is írom, máris nem érzem magam tehetetlennek többé.
Bernhardt Dániel
