Színes

Elkaszálta a Netflix a Dead Boy Detectives folytatását

A Variety erősítette meg a hírt, miszerint nem kap folytatást a Dead Boy Detectives, amelynek első – és ezek szerint utolsó – évada Magyarországról is elérhető Netflixen.

A széles LMBTQ-reprezentációt felvonultató sorozat, amely ugyanabban az univerzumban játszódik, mint a Sandman, áprilisban indult világhódító útjára. A Neil Gaiman és Matt Wagner által megalkotott DC Comics karakterek alapján készült produkció főszereplői Edwin Paine (George Rexstrew) és Charles Rowland (Jayden Revri), a két halott jóbarát, akik úgy döntenek, hogy a túlvilág helyett a Földön maradnak és természetfeletti bűnügyek után nyomoznak.

A Dead Boy Detectives a debütálást követően számos elismerést kapott a rajongóktól és a kritikusoktól egyaránt, sokan dicsérték a sorozatot a magával ragadó természetfeletti elemek, az LMBTQ-reprezentáció és a változatos történetmesélés miatt. A nézettség tekintetében is jól teljesített, a premierje után három héttel a streaming top 10-es listáján landolt.

A hírre többek között az egyik főszereplő, Jayden Revri is reagált a közösségi médiában. „Csak szerettem volna elmondani, mennyire hálás vagyok a Dead Boy Detectives-ért. Itt találkoztam a legtehetségesebb emberekkel, akiket ismerek, és mindenekelőtt találkoztam veletek [a rajongókkal]. Ti vagytok a szívverése ennek a show-nak és az örökségünk örökké élni fog általatok☠️🏏.”

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin