Életének 43. évében elhunyt Nagy Szilvia, a Budapest Pride elnöke – olvasható a szervezet közleményében.
Szilvia 1977-ben Miskolcon született. Úgy emlékezett vissza, hogy egy nagyon jó tanuló, jól viselkedő, visszahúzódó kisgyerek volt, aki szeretett volna megfelelni a felnőttek és a környezete elvárásainak, és nem merte felemelni a szavát, hogy kiálljon önmagáért. Abban a kötelező egyformaságban nőtt fel, ahol az volt az elvárás: ne okozz konfliktust és ne különbözz másoktól. Hosszú út és rengeteg munka vezetett odáig, mire önmaga mert lenni, elkezdett kiállni a saját érdekeiért, és a saját igazságáért. Elmesélései szerint két ellentétes impulzus dolgozott benne: a félelem attól, hogy megmutassa magát és a tökéletlenségeit, és a vágy, hogy önmaga lehessen és ezáltal kapcsolódhasson másokhoz.
Amerikanisztika szakos bölcsészként végzett az ELTE-n 2002-ben, majd honlapkészítőként, grafikusként és dj-ként dolgozott. Később az USA-ban szerzett közösségszervezői képesítést, és forgatta be az ott tanultakat a Pride-os munkájába. 1999-ben a Flamingó kör (a mai Szimpozion Klub elődje) egyik alapítója és vezetője lett, 2003-tól pedig az Ösztrosokk leszbikus bulisorozat alapítója, szervezője és DJ-je, amit a Baross utcai lakásában tartott házibulijai, majd a híres leszbikus törzselyen, az Eklektika kávézóban rendezett partik előztek meg.
2007-től volt a Budapest Pride szervezője, ahol először a Budapest Pride Filmfesztiválon dolgozott, 2013-től pedig a Budapest Pride-ot szervező Szivárvány Misszió Alapítvány elnöke lett. Hozzá tartozott az Ösztrosokk leszbikus buli, majd a Budapest Pride Fesztivál vizuális megjelenése, arculata és honlapja tartozott hozzá. 2013-ban szervezőtársaival megírták a Budapest Pride manifesztóját, és lefektették az alapjait annak a feminista és antirasszista elveken alapuló, bázisdemokratikusan működő szervezetnek, amit ma is Budapest Pride-ként ismerünk.
2014-ben kampánykoordinátora volt a Magyar LMBT Szövetség szavazásra buzdító Szevasztok, Szavaztok? kampányának. 2016-ban az LMBTQ közösségért végzett kiemelkedő munkájáért elnyerte a Háttér-díjat, 2019-ben pedig a LIFT-díjat.
2016-ban diagnosztizálták rákkal. A betegségéről igyekezett olyan nyíltan és őszintén beszélni, ahogy azt más témákban megszoktak tőle. Nem akarta, hogy a rák elszigetelje a közösségétől és a barátaitól, és fontos volt neki, hogy a rákbetegséget övező társadalmi tabuk ne álljanak közénk. A 2019-es Budapest Pride Megnyitóján a nagyközönség előtt beszélt a betegségéről.
Munkája során szívesen idézett Marshall Ganztól, aki a Harvardon tanít közösségszervezést: „Vezetőnek lenni azt jelenti, hogy vállalod a felelősséget azért, hogy másokat egy közös cél elérésére ösztönzöl, bizonytalan és kétségekkel teli időkben.“ Szilvi a munkáját arra az alapra helyezte, hogy egy ügyet az érintettek tudnak legjobban képviselni, és egy kisebbségi csoport emancipációjának fontos lépése, amikor a kisebbség megszervezi a saját érdekképviseletét. Sokszor emlékeztetett minket, hogy “bármit mondanak mások, neked az a dolgod, sőt, kötelességed, hogy a lehető legteljesebb önmagad légy, hogy kifejezd azt, aki vagy.”
Folyamatosan szem előtt tartotta a közösség fontosságát: azt, hogy LMBTQ emberként a társadalomban jelenlévő előítéletekkel, rosszindulattal, vagy közösségünk ellen irányuló politikai kampányokkal nem egyedül, hanem közösen kell megküzdeni. Rendszeresen kiemelte az elköteleződést olyan értékek mellett, mint a kedvesség, az empátia, és az önismeret. Amikor azt mondták, hogy túl pozitívan kommunikál a pride, Szilvi emlékeztetett arra, hogy nincs olyan, hogy túl sok szeretet.
Szilvi végtelenül büszke volt a hazai LMBTQ mozgalom eredményeire: hogy abból az 1997-es 300 fős menetből, mára több mint 20 ezres emberi jogi tüntetés lett. Nem elégedett meg a toleranciával, hiszen a toleranciában mindig ott van egy “de”. Felhívta rá a figyelmet, hogy a toleránsok olyanokat mondanak, mint “Én egy toleráns ember vagyok. Nekem semmi bajom a melegekkel, de ne dörgöljék az orrom alá.” Figyelmeztetett, hogy ne érjük be kevesebbel, mint az elfogadás.
