HírekKultúra

Eladják a börtönt, ahol Oscar Wilde raboskodott

Eladják azt a börtönt Angliában, ahol az ír származású írót, Oscar Wilde-ot tartották fogva szexuális orientációja miatt.

A readingi fegyház a viktoriánus korban vált igazán legendássá leginkább az irodalomban, hiszen Oscar Wilde vetette papírra a helyet miután örökre elhagyta falait. A börtön 2014-ben zárta be hivatalosan kapuit, és bár sokan reménykedtek benne, hogy művészeti központtá alakítják, úgy tűnik, a brit kormány inkább az épület eladása mellett döntött – írja a Pink News.

 

A readingi fegyház.

 

Az igazságügyi minisztérium tervei szerint annak adják el az épületet, aki a legmagasabb összegű ajánlatot teszi érte, a bevételt pedig az ország börtönrendszerébe fektetik. Nagy-Britannia kulturális és politikai alakjai azonban attól tartanak, hogy az árverés eredményeként egy igazi irodalmi és történelmi jelentőséggel bíró épülettől kell megválniuk.

Matt Rodda parlamenti képviselő is hasonlóképpen vélekedik, és kezébe véve az irányítást elindított egy petíciót, amellyel meggyőzhetnék az igazságügyi minisztériumot, hogy a readingi fegyház maradjon meg köztulajdonnak.

„A readingi fegyház nagyon fontos nemzeti örökségünk, ahol Oscar Wilde töltötte börtönbüntetését, és aminek úgy hisszük, hogy a közelében temették el I. Henriket. Azt szeretnénk, ha megőrizhetnénk és továbbfejleszthetnénk az épületet, amit művészeti központtá alakítanánk, ezzel is ünnepelve Reading örökségét. Arra kérjük az igazságügyi minisztériumot, hogy támogassa terveinket, és ne adja el az épületet. Ennek a csodálatos helynek nyitva kell maradnia a nagyközönség számára. Túl fontos ahhoz, hogy modern luxuslakásokat építsenek a területén.”

Mindeközben egy művész, Linda Saul tüntetést szervez annak érdekében, hogy megvédjék az épületet. Erre a tervek szerint október 13-án kerül sor, amikor is a résztvevők körbeveszik a börtönt, egymásba kapaszkodnak, és ezzel mutatják meg, mennyire fontos számukra az épület jövője és sorsa. Megmutatják, mennyire fontos számukra, hogy ezen a helyen mindent a művészetnek szenteljenek, amit bárki meglátogathat.

 

Oscar Wilde

 

Wilde két évig tartózkodott a readingi fegyházban 1895 és 1897 kötött, amikor elítélték a Lord Alfred Douglas és a közte lévő kapcsolat miatt.

A readingi fegyház balladája című művében ír a brutalitásról, amit a viktoriánus kor börtönrendszerében tapasztalt meg. Miután szabadon engedték, Wilde Franciaországba ment, ahol egészsége, ami a börtönben is aggodalomra adott okot, tovább romlott. Az író halála három évvel szabadon engedése után következett be, 1900-ban.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin