Tony Cointreau nem mindennapi személyiség. Társával 50 éve élnek együtt, önéletrajzi könyvében pedig elmeséli szívmelengető történetüket.
Egy gazdag francia likőrgyáros család örököseként kezdett énekelni, sikeres előadói pályafutása mellett a családi vállalatnál üzletemberként is dolgozott, majd Teréz anya mellé szegődött. Önkéntes lett mellette Kalkuttában, később New Yorkba visszatérve Teréz anya hospice otthonában ápolta 12 évig az AIDS-betegeket. Padlót mosott, lépcsőt súrolt, és énekhangjával nyújtott vigaszt az utolsó napokban-órákban. A betegek között sok olyan fiatal férfi volt, akiket megtagadott a családjuk, őket csak úgy emlegette, hogy a gyerekeim.
Társával, akivel 2008-ban össze is házasodtak, már 50 éve élnek együtt. Önéletrajzi könyvében Tony Cointreau elmeséli fél évszázad szívmelengető történetét.
„1966 volt, épp Miamiba készültem. Leszerződtetett a Fontainebleau Hotel, a nyitóesthez pedig szükségem volt pár dal hangszerelésére. Három nappal Halloween előtt beugrottam a jazz-zongorista Phil Moore stúdiójába, hogy elhozzam őket.
Álltam a bejárati ajtó előtt, Phil pedig átnyújtotta a papírokat, és ezzel egyidőben bemutatott valakinek, akivel éppen együtt dolgozott. Nem láttam, ki az a srác, mert a sötét előszobában állt, és amikor bemutattak minket egymásnak, csak annyit mondott, szia.
Szia.
Egyetlen szó, de ahogy meghallottam a hangját, pontosan tudtam, hogy életem hátralévő részét vele fogom tölteni.
Három nappal később hivatalos voltam Philék Halloween-partijára. Alig fértem a bőrömbe, mert tudtam, végre találkozok azzal a fiúval, aki egyetlen szavával teljesen levett a lábamról. Jim Russónak hívták, egy szép színésznő barátnőjével érkezett. Eddig csak a sötétben láttam, de lámpafényben sem okozott csalódást. Benne volt minden, amiről csak álmodtam.
Párszor még találkoztunk, mielőtt elutaztam Miamiba dolgozni. A nyitóest előtti napon magas lázzal érkeztem a szállodába, ahol a hotel orvosa rögtön adott egy penicillin injekciót, és pihenni küldött. Ahogy feküdtem az ágyban, hirtelen kopogtattak. Kinyitottam az ajtót és Jim Russo állt előttem, meg akart lepni a nyitóesten. Ha bármitől jobban érezhettem magam, akkor az annak a fiúnak a látványa volt, akit egy életen át szerettem volna nézni.
Attól a naptól fogva elválaszthatatlanok voltunk. Jártuk a világot, én énekeltem, ő pedig mindenben segített. Mielőtt kiléptem a színpadra, biztos lehettem benne, hogy neki köszönhetően rendesen fel vagyok öltözve, és a hajam is tökéletes. Mindig gondoskodó volt – és mindig igaza volt.
2008-ban, pár nappal azelőtt, hogy Kaliforniában elfogadták az azonos neműek házasodását tiltó állami alkotmánymódosítást, összeházasodtunk. A bejárat felett „Tony és Jim – 42 év – Épp itt az ideje!” felirat állt. A világ minden tájáról negyvenhat barátunk jött el, hogy velünk ünnepeljenek.
2013-ban életmentő műtétet hajtottak végre rajtam. Egy évvel később, miután felépültem, úgy döntöttünk, újra összeházasodunk New York államban. Ezúttal egyszerű szertartás keretében, csak két közeli barátunk volt jelen tanúként. Jim fogadalmi esküjének szövege gyönyörűen összefoglalta az együtt töltött 50 évet:
„2013. szeptember 13., életem legszörnyűbb napja. Azt hittem, elveszítelek. Az előző hét, míg kórházban voltál, igazi rémálom volt.
Te és én együtt voltunk 47 éve, szinte a nap 24 órájában. Hazamenni egyedül felfoghatatlan volt. Nem volt közös beszélgetés, se élménybeszámoló, nem volt tervezgetés, vagy csak együtt lenni szótlanul; de legfőképp, nem volt nevetés. Más szóval, nem volt semmi.
És visszanézve, ennek megtapasztalása igazi áldás volt, mert ezáltal még annál is jobban becsülöm az együtt töltött időt, és annál is jobban szeretlek, mint eddig tettem. Ha azt hittem előtte, szeretlek, az az érzés semmi ahhoz képest, ahogyan most szeretlek. Mindennap megköszönöm Istennek és hálás vagyok az ajándékba kapott időért.”
Az én esküm kicsit más volt. Leültem a zongorához és egy dalt énekeltem neki: Could I Have This Dance for the Rest of My Life? (Lehet enyém ez a tánc, amíg csak élek?)
Az együtt töltött 50 év titka pedig nagyon egyszerű – csupán feltétel nélküli szeretet.”
