„Egy olyan társadalomért szeretnék dolgozni, ahol a melegek is megtalálhatják azt a boldogságot, amit mindenki más is keres”

Árvai Péter, a Prezi társalapítója és vezérigazgatója öt évvel ezelőtt, a Forbes címlapinterjújában beszélt először nyilvánosan arról, hogy meleg – ezzel ő lett az első magyar felsővezető, aki nyilvánosan coming outolt. Péterrel nemzetközivé váló cégéről és arról is beszélgettünk, hogy mi motiválta élete talán legmeghatározóbb bejelentését.

A Svédországban született Árvai Péter azért költözött (haza) Magyarországra, hogy két társával, Somlai-Fischer Ádámmal és Halácsy Péterrel megalapíthassa a Prezit, aminek csak idehaza több mint 200 dolgozója van, és több külföldi irodával is rendelkezik, például San Franciscóban és Rigában. Távinterjúnk alkalmával is innen, az amerikai irodájukból beszélgettünk Péterrel.

Mondhatjuk azt, hogy tíz évvel ezelőtt hazajöttél Magyarországra?

A nagyszüleim miatt sokat voltam gyerekkoromban Magyarországon, ennek ellenére az a kép élt bennem az országról, ami a legtöbb svédben. Igaz, sokuk semmit nem tudott Magyarországról, a többiek fejében pedig egy szürke, szocialista nemzetként éltünk, aminek nem könnyű összeszednie magát, vagy sikeresen képviselnie az érdekeit a világban. Ez a vélemény számomra nagyon fájó volt, a szüleim mindig nagy szeretettel beszéltek a szülőhazájukról. Azért is jöttem Budapestre, hogy bebizonyítsam a svéd barátaimnak, hogy Magyarországon is lehet jó dolgot csinálni.

Magyarnak vagy svédnek érezted magad odakint?

Ez mindig a helyzettől függ, de én úgy nőttem fel, hogy miközben az iskolában svédül beszéltem és úgy éltem, mint a svéd gyerekek, otthon Süsüt néztem és paprikás krumpli volt ebédre.

Szürke, borús hangulatú népnek láttak minket a svédek. Te is ezt érezted, amikor Magyarországra jöttél?

Nagy különbség Svédország és Magyarország között, hogy az előbbinek számtalan olyan márkája van, ami világsikert ért el, gondolok itt például az Ikeára vagy a Spotify-ra. A svéd gyerekek nem kételkednek abban, hogy létre tudnak hozni valami olyasmit, amiből az egész világ profitálhat. Belőlük nem hiányzik az önbizalom, bele mernek vágni valami teljesen újba, van bizalmuk a jövőjüket illetően. A magyaroknak egyfajta kisebbségi tudatuk van, félünk, hogyan értékelnek minket nemzetközi színtéren.

Gondoltátok volna, hogy ilyen messzire jut a Prezi?

Volt egy jó ötletünk, hogy lehet szebben is vizualizálni a mondandónkat egy prezentációban, mint ahogy azt akkor tették. Lett egy értékes magyar csapatunk, amivel ezt meg lehetett valósítani. Mára több mint százmillió ember létrehozta a világ legnagyobb vizuális kommunikációs könyvtárát a Prezi segítségével. Ez azt bizonyítja, ha van egy jó ötletünk, és tudunk keményen dolgozni, akkor – persze némi szerencsével – helyünk van a világpiacon. Ma a világ legnagyobb cégei a konkurenseink, mint az Microsoft, az Apple vagy a Google, de mindezekkel együtt a Prezi valószínűleg a legismertebb magyar brand a világban. Ez nem azért van, mert magyarok vagyunk, de a magyarságunk sem vett el abból semmit, hogy ezt véghez tudjuk vinni. Azt nem gondoltuk, hogy ekkorák tudunk lenni, de szerettük volna minél jobban dolgozni, hogy más embereket is inspiráljunk.

Szerinted milyen egy jó főnök?

Azt gondolom, fontos, hogy ismerd magad, és tudd, számodra mi a fontos. Ha ez megvan, akkor már sokkal hatékonyabb lehetsz a céljaid megvalósításában. Az is az alapfilozófiám része, hogy az embereknek nagyon fontos, hogy mit teszel és mondasz, fontos, hogy milyen ember és vezető vagy, ezért példát kell mutatni.

Mit szeretsz a legjobban a munkádban?

Jó, hogy hatással lehetünk a világra, hogy valamilyen értéket tudunk teremteni a felhasználóknak. Az egyik legfőbb célunk, hogy segítsünk az embereknek, hogy jobban kommunikáljanak; hogy olyan felületet készítsünk, ami segíti az üzenetük megértését.

És mi a legrosszabb a munkádban?

Mindig vannak olyan kellemetlen döntések, amiket meg kell hozni, akár a Prezi-felhasználók, akár az itt dolgozók vonatkozásában. Sokszor két rossz közül kell választani a kisebbik rosszat, de vezetőként ezt is be kell vállalni.

2015-ben, egy Forbes interjúban coming outoltál. Mennyire volt ez tudatos, előre eltervezett döntés?

Nagyon. Svédországban, a 80-as években nőttem fel, amikor még nem voltak meleg példaképek, akikre felnézhettem volna. Amikor Magyarországra költöztem, és két, korábban alig ismert emberrel alapítottam egy céget, elképzelni sem tudtam, hogyan lehetne azt kivitelezni, hogy a két legközelebbi munkatársam elől, akikkel napi huszonnégy órát vagyok együtt, titkoljam az életem egy részét. Nagyon nehéz, ha nem lehetetlen lett volna. Ezért beszéltem nekik a melegségemről még az együttműködésünk legelején. A nyilvánosság előtti coming outot úgy szerettem volna megtenni, hogy a Prezi se sérüljön, és persze nagyon én se. Ha rámegyek a Wikipédia-oldalamra, ott is látom, hogy oda van írva, meleg vagyok. Sokkal jobban örülnék, ha olyan világban élnénk, ahol nincs hírértéke annak, hogy egy ügyvezető igazgató meleg. De amíg van, az arra mutat, hogy valószínűleg még mindig túl kevés emberről lehet tudni, hogy LMBTQ.

Az őszinteséged, nyíltságod tört utat benned, vagy inkább példát szerettél volna mutatni?

Az egyik nem zárja ki a másikat! Egyszerre szerettem volna élettársat találni és példát akartam mutatni, hogy nyíltan melegként is lehet valakiből ügyvezető igazgató – mivel tudtam, hogy nekem mennyire rosszul esett, hogy ilyen példa előttem nem volt, amikor elkezdtem a pályafutásom. Tudjuk, hogy a világ öt százaléka az LMBTQ társadalom tagja, ez Magyarországon körülbelül ötszázezer embert jelent. Egy olyan társadalomért szeretnék dolgozni, ahol ezt az ötszázezer embert is teljesen elfogadják, ahol a melegek is megtalálhatják azt a boldogságot, amit mindenki más is keres.

Milyen reakciók érkeztek a bejelentésed után?

Halácsy Péter felesége – Roszik Linda – szervezett egy nagyon kedves coming out-bulit, ahol felolvastuk a rólam szóló cikkek alatti kommenteket, hogy ne egyedül kelljen feldolgoznom a negatívabb hozzászólásokat. Egyébként nem volt köztük semmi váratlan, tudjuk, hogyan működik a közösségi média.

Bár a gyerekkorodban még nem voltak Svédországban követendő példák a melegek közösségből, ma bizonyára már vannak. Hol tart Magyarország ehhez képest?

Amikor Stockholmba költöztem – előtte egy kisvárosban éltem –, és elmentem az első pride-ra, akkor a társadalom összes nagyobb szereplője ott volt. Nemcsak a pártok, hanem a honvédelem, a rendőrök, az orvosok is. Nagyon fontos és bátorító élmény volt számomra, hogy láttam, milyen széles körű a melegek iránti elfogadás – ez sokat segített, hogy én is büszkén felvállaljam magam. Azt gondolom, Magyarország is jó úton jár – tíz éve, amióta itt élek, nagy változásokat látok.

Ebben a tekintetben nem bántad meg, hogy otthagytad Svédországot?

A svéd áttörés a 90-es évek végén azért történt meg, mert voltak bátor aktivisták, akik mertek beszélni a homoszexualitásukról. Szerintem ez történik most itt is, és nagyon örülök, hogy pont ebben a pillanatban részt tudok venni ebben. 2010-ben, amikor a Prezivel először kimentünk a Budapest Pride-ra, egyetlen más cég sem volt kint logóval. Pár évvel később a Google-lal és az espellel közösen megalapítottuk a Nyitottak vagyunk kezdeményezést, amelynek a vezetője Miklós Melinda, és a célja, hogy millióknak mutassuk meg, hogy a nyitottság érték. Óriási eredmény, hogy a tavalyi Pride-on 120 cég vezetője állt ki a magyarországi Forbes-ban a fotójával és aláírásával a Pride mellett. Nagyon örülünk ennek, ezért azt hiszem, jó irányba haladunk. De ez persze még nem jelenti azt, hogy nem lehetnének visszalépések, miközben előre tartunk. Lesz majd egy pont, egy áttörés, amikor már mindenki látja és érti, hogy mindenki családjában van egy LMBTQ személy, és akkortól szerintem ez már kevésbé lesz egy ügy. Addig is minden melegnek segít, ha talál egy olyan helyet, ahol tud beszélni a homoszexualitásáról, ahol biztonságban érzi magát. Ha van egy ilyen bázisunk, könnyebben bele tudunk menni a nehezebb beszélgetésekbe, akár a családunk körében, akár a munkahelyünkön.

Neked mi volt az első ilyen közösséged?

Nagyon szerencsés helyzetben voltam, anya és apa is elfogadott. A bátorságom a családomtól és a heteró barátaimtól ered. Tudom, hogy sajnos nem mindenkinek van ilyen támogató környezete. Hozzá kell tennem, én sem beszéltem erről senkinek, míg nem költöztem Stockholmba. Egy erdei kis faluban nehéz lett volna felvállalni a melegséget, ahogy igaz ez Magyarországra is: aki melegként egy kis faluban, egy zárt közösségben nő fel, valószínűleg nagyon nehéz lehet a gyerekkora. Ha kell, költözzünk el, hogy megtaláljuk azt a közeget, ahol erről beszélhetünk. A Nyitottak vagyunk több mint 1000 céget és 75 000 munkavállalót képvisel – ha máshol nem, legalább ezeken a helyeken lehet a nyitottságra számítani. Később akár vissza is mehetünk oda, ahonnan eljöttünk, hiszen könnyen meglehet, hogy már azokkal az emberekkel is tudunk majd a melegségünkről beszélni, akikről korábban nem feltételeztük. Sőt, talán legnagyobb meglepődésünkre nemcsak elfogadni, de még támogatni is fognak minket.

Tegdes Péter