A régi mesék, tündérmesék, népmesék olvasása közben gyakran lehet az az ember érzése, hogy a történetekből hiányoznak az LMBTQ szereplők. Ha esetleg mégis felbukkan egy-egy karakter, akkor az általában ellenszenves tulajdonságokkal bír. Hogy miért alakult ez így, annak – egyes kutatások szerint – több oka is lehet.
A könyvnyomtatás elterjedése és a népmesék gyűjtésének elkezdése előtt a történetek szájhagyomány útján öröklődtek a fiatalabb generációkra. Valószínűleg ezekben is előfordulhattak meleg karakterek (gondoljunk csak az ókori mitológiára), de az 1800-as évektől beinduló mesegyűjtés során elvesztek, átalakultak ezek a szereplők és cselekmények.
A mesegyűjtők folyamatosan jegyezték le a történeteket, rendezték őket gyűjteményekbe, valamint előkészítették azokat nyomtatásra és kiadásra, hiszen a mesék elmondása helyett azok olvasása lett a jellemzőbb. Hogy mi jelenhetett meg, az természetesen a mesegyűjtők ízlésétől, kedvétől, világnézetétől, beállítottságától, toleranciájától függött. Olykor akár egyetlen emberen múlt egyes mesék sorsa, így a meleg motívumokat is tartalmazó történetek áldozatul eshettek a szerkesztés során.
A kutya és a tengerész (vagy A kutya a tengerben) című történet is így járt, pedig az (különböző verziókban) létezett dán, német, finn, holland, fríz nyelveken is – valószínűleg már az 1800-as évek előtt. Ebben egy boldogtalan ifjú, aki öngyilkosságot fontolgat, tengerész akar lenni, és egy beszélő kutya társaságában vállalja is az ezzel járó kalandot és veszélyt, hogy a végén (a gonosz legyőzése után) elnyerje a jóképű (elvarázsolt) herceg szerelmét, amelyet egy csókkal is megpecsételnek. (Néhány verzióban más meseelemek és karakterek is megjelennek.)
Szerencsére az angol író és grafikus, Pete Jordi Wood 200 év után újra rátalált erre a történetre egy népmesekatalógus vizsgálata közben, és néhány éve meg is jelentette azt, így sokak számára elérhetővé vált a történet – angol nyelven is.
Molnár Zoltán
