Egy csapat drag queen segített megjavítani a templom tetejét
Óriási vihar tépázta meg az Egyesült Királyságot és Írországot december elején. A Darragh névre keresztelt vihar miatt több százezren maradtak áram nélkül, az orkán erejű szél komoly károkat okozott. A vihar a Cardiff városában található Szent András-templom tetejét is súlyosan megrongálta, a javításba pedig drag queenek is beszálltak. Két karácsonyi koncertjükkel 18 ezer fontot, átszámítva 9 millió forintot gyűjtöttek, írja a BBC.
A drag queenek karácsonyi koncertje már hetedik éve hagyomány a templomban. A tetővel már 2018-ban is gondok voltak, Des Kitto tiszteletes ezért a helyi rádió két műsorvezetőjéhez fordult tanácsért, hogy hogyan is lehetne pénzt szerezni. A két műsorvezető, Nathan Wyburn és Wayne Courtney ötlete a karácsonyi koncert volt, de egy bónusz csavarral – a koncert házigazdái legyenek drag queenek.
Miután az ötletre az egyház és a gyülekezet is rábólintott, már az első Dragged To Church koncerttel kétezer fontot gyűjtöttek. Az esemény minden évben egyre nagyobb tömeget vonzott és több adományt eredményezett, sőt, már hírességek is felfigyeltek rá. A színésznő Eve Myles már a második koncert után azzal kereste meg a tiszteletest, hogy filmet szeretne készíteni a történetükből.
A Doctor Bev művésznevet használó drag queen, Rob Keetch szerint az esemény annak köszönheti a sikerét, hogy finom egyensúlyt teremtenek a humor és a helyszín jellegéből adódó tiszteletteljesség között. Szerinte egy csapat drag queenek együtt dolgoznia „olyan, mintha macskákat terelgetnénk, de nekünk sikerült. Keményen dolgoztunk, hogy az egész tisztelettudó maradjon.” Egy vicces belsős fogadásuk is van arról, hogy ki fog először kiesni a szerepéből, ki fogja először elrontani és véletlenül káromkodni a fellépés során. „De amikor ez megtörténik, a hely felcsattan a nevetéstől.”
A gyülekezettől pedig mindig azt kérik, hogy ne csak üldögéljenek, hanem felállva csatlakozzanak az énekléshez. „Kitto tiszteletes úr csodálatos, és a temploma az egyik legbefogadóbb hely, ahol valaha is jártam” – mondja Keetch. „Tényleg megnyitotta a templom kapuit az LMBTQ közösség előtt.”