Ha valaki azt kérdezi, hogy melyik külföldi pride-ra érdemes elmenni, mindenki a bécsit emlegeti közelsége okán, esetleg Amszterdamot, vagy nagysága miatt a berlini, a madridi vagy a kölni esemény jut eszébe. Van azonban egy nem teljesen nyilvánvaló, viszont annál jobb választás is: Brüsszel.
Ebben az évben a Visit Brussels turisztikai iroda a Mixicity, azaz a sokszínű társadalom évét ünnepli a fővárosban, hogy a tavalyi terrortámadások után felhívja a figyelmet a sokszínű kultúra előnyeire, és nem utolsósorban turistákat vonzzon a belga fővárosba. Ennek része volt a Brussels Pride is 2017-ben, amelyen idén a Visit Brussels meghívására részt vehettem.
A rendezvény nem tartozik a legnagyobb pride-ok körébe; idén körülbelül 130 ezer ember vonult, partizott, örömködött, állt ki az emberi jogok mellett. Mérete viszont előnye is egyben, mert nem túlzsúfolt, de azért mégsem kisvárosias a hangulat. Brüsszel lenyűgöző, eklektikus történelmi belvárosa pedig kiváló helyszín egy kis ünneplésre. A fő különbséget a budapesti és a brüsszeli pride között a méretén túl az adja, hogy utóbbit a Visit Brussels iroda szervezi, amely kisebb részben magán-, nagyobb részben viszont állami tulajdonú vállalat. Így hát kijelenthető, hogy az egész rendezvénysorozat állami kézben van.
A felvonulás minden évben abból a kis utcácskából indul, ahol az első melegbár, a La Réserve megnyílt . Azon túl, hogy a szokásoknak megfelelően minden parlamenti párt képviseltette magát saját kamionnal, idén különösen nagy figyelem irányult a bevándorló és a csecsen melegek helyzetére. A felvonulók számos transzparensen hirdették a velük való szolidaritást, és a felvonulást szemlélők is ezeket a táblákat fogadták kitörő tapssal. Érdekesség még, hogy a belga rendőrség meleg tagozata is saját kis csapattal vonult végig, sőt, a honvédséggel karöltve még toborzóirodát is üzemeltettek.
Ahogy Brüsszel nagyon kevert, így a pride is az: a felvonulók között feketék, távol-keletiek, arabok is voltak. Külön öröm volt látni, hogy egy afro-amerikai drag queen is büszkén ünnepelte a másságot és az elfogadást Európa fővárosában. Az extravagancia egyébként nem tartozott a rendezvény eszköztárába. Persze, tranvesztiták szerencsére voltak és lesznek is, de offenzív, vallást vagy bármi más meggyőződést karikírozó, öncélúan gúnyoló, bántó üzenetekkel, jelmezekkel, gesztusokkal nem lehetett találkozni. Ehhez a belga társadalom már túl fejlett. Ott nem azzal kell és lehet megütni az ingerküszöböt, hogy valaki reverendába öltözve szexuális segédeszközzel veri a bibliát. Hanem azzal, hogy kiállnak olyan embertársaik mellett, akik önhibájukon kívül kerültek vészjóslóan szorongató helyzetbe. Mint például a csecsen melegek. Ebből kifolyólag az egyetlen ember, aki ellen sokan felemelték a hangjukat, nem más volt, mint Vlagyimir Putyin.
A menet a főpályaudvar szomszédságában lévő főtéren fejeződött be, ahol több tízezer ember fényes nappal bulizott önfeledten a dj-k által szolgáltatott zenére. Mintha éjjel 2 lett volna, és egy meleg klub táncterén lenne az ember. Pedig délután 5 óra volt, és vibráló neonok helyett égetett a nap. De mindez csak a bemelegítés volt a bárokban tartott esti bulik előtt.
Itt most annak a bekezdésnek kéne lennie, ami a város és a rendezvény biztonsági helyzetét taglalta volna, de igazából nincs miről beszélni. A Gay Village bejáratánál természetesen átnézték a táskákat, de nem volt tele a környék állig felfegyverzett, éles lőszerrel flangáló kommandóssal, és attól sem kellett tartani, hogy a rendezvényre jövet-menet bárki rossz szemmel nézne bárkire.
Mert a brüsszeli pride ugyanolyan örömünnep, mint minden nyitott országé. Nem a másság, hanem a sokszínűség ünnepének tartják, és rengetegen csatlakoznak hozzá olyanok is, akik nem az LMBTQI közösség tagjai. Olybá tűnt, erre a napra mindenki megbocsát mindent mindenkinek. Önfeledt szórakozás, mosolygó, vidám arcok, egymásért való kiállás szélsőségektől mentesen – erről szólt Brüsszel egy napja.
Ez volt az első külföldi pride-om. Azt megélni, hogy így is lehet meleg büszkeség-napi felvonulást szervezni, meglepő és életre szóló élmény marad. Mint a legelső budapesti. De látni a fájó különbséget, amit nem „megállítással”, hanem felfejlődéssel lehet leküzdeni. És csak remélni tudom, hogy egyszer Budapesten is olyan pozitív gondolatok és élmények érnek majd, mint május 20-án Brüsszelben.
Körtvélyes Tivadar
