A gyűlölet színes dolog. Sok formája van és sok helyről érkezik. A gyűlölet könnyű választás, kézenfekvő, meglehetően kényelmes, sőt, szórakoztató. A gyűlölet összeköt. A gyűlöletet (állítólag) mindenki gyűlöli. De akkor miért gyűlöljük egymást?
Van egy borzasztóan törékeny közösségünk, amit máig érnek támadások. Ahogy szokták mondani: van elég bajunk. Van ország, ahol még halálbüntetés jár azért, ha valaki az LMBTQ közzösség tagja, itthon simán „csak” jogegyenlőtlenség van. Máig támad minket az egyház, máig vernek meg melegeket az utcán, máig lesznek öngyilkosok gyerekek a csúfolódások miatt, és máig fel kell emelni a szavunkat az átnevelőterápiák ellen.
Ma is rengetegen gyűlölnek minket. Sokan, sokféleképpen. Kommenthuszárok, akik csak néhány hangzatos szalagcímből tanulhatták meg – persze, nem tanulták meg –, mi is a gendertudomány, egyáltalán: mi a gender, és mennyi létjogosultsága van a szivárványcsaládoknak. De van rendesen felépített gyűlölet is. Ami jól bevilágított stúdiókban születik meg, tudományosnak tűnő blogbejegyzésekben, könyvekben, cikkekben, beszédekben születik meg. Kicsit ferdít. Kicsit félreért fogalmakat. Kicsit egyoldalú. De feltartja a csúcsfegyvert. Nem homofób, mert elfogadja a melegeket. Mert neki tényleg semmi baja ezzel, nem lövetné őket a Dunába. De. De, de, de… De azért ne legyenek jogaik és ne parádézzanak az utcán.
De a legrosszabb, hogy máig rengetegen gyűlöljük egymást és a közösséget, aminek a tagjai vagyunk. Büszkék vagyunk rá, hogy sokszínű a közösség, mert tudjuk, hogy büszkének kell lennünk. De elviselni sokszor nehezen tudjuk ezt a tényt. Persze, a melegek közötti homofóbia nem idegen dolog, sőt, nem is nevezhető homofóbiának, hiszen itt a kis klikkeknek nem azzal van bajuk, hogy a másik meleg… hanem azzal, hogy a másik milyen meleg.
Hiszen ahogy egy mélyen konzervatív elvárja egy legénytől, hogy a lányokat szeresse, rajongjon a fociért és egyen húst hússal, úgy egy melegnek is vannak elvárásai a többi meleg felé.
Ha egy meleg férfi nőiesen viselkedik, hajlítgatja a hangját, esetleg ringatja a csípőjét, vagy magas a hangja, azt sokan nehezen fogadják el. Ha pedig ez a feminin fiú még nőiesebb ruhát is vesz fel, nőiesebben hordja a haját, drag szlenget használ és a Spotify éves listáján Britney Spears-nek és Ariana Grandénak bérelt helye van, végképp elfogadhatatlan a viselkedése. Miért nem vesz fel inkább férfiaknak való nadrágot? Miért nem vágatja le a haját? Miért kell így járni? Az ott alapozó rajta? Na ne! Ez most nő vagy férfi? Attól, hogy valaki meleg, még nem kell nőnek lennie!
De nem csak a nőies melegekkel van baja a többi melegnek. Hanem a férfias melegekkel is. Őket is utálni fogja valaki. Túl férfias – miért nem tud beilleszkedni az LMBTQ-közegbe? Miért kell kihúznia magát? Mit akar kompenzálni? Mi ez az állat zene, amit hallgat? Ez is csak gyúrni tud, esze meg nulla. Életében nem volt könyv a kezében. Az ilyen nem alkalmas egy kapcsolatra. Az ilyennel beszélni sem lehet. Ezek mind bunkók.
Ahogyan már az sem „menő” mindenképpen, ha valaki aktivista. Ha valaki a közösségen belül emeli fel a szavát a közösségért, és próbálja kicsit felvenni a kesztyűt a tudatlanság, a transzfób megjegyzések, vagy a rasszista, de minimum diszkriminatív gondolatok ellen. Mert miért kell mindig mindent komolyan venni? Miért kell hópehelynek lenni, akinek mindig, minden fáj? És mindenre folyton túlérzékeny? Miért kell mindig okoskodni? Miért kell folyton azt éreztetni, hogy ő mennyire olvasott, hogy mennyivel jobban tud mindig mindent mindenkinél? Miért kell folyton mindenkit kioktatni? Ennek is csak a könyvek a barátai. Ennek is van hat diplomája, de azt nem tudja, mi az a munka. Erre is ráférne egy alapos kúrás.
Ahány csoport, annyiféle gyűlölet. A titok egyszerű: szeretni nehéz, gyűlölni könnyű. Megérteni nehéz, nem megérteni könnyű. Befogadni nehéz, kirekeszteni könnyű. Sőt, még némi élvezet is van benne, hiszen ha valakiről keveset gondolhatok, akkor alapvetően magamat többre tarthatom. A gyűlölet igazi egó-súlyzó.
Persze, értem én, miért gyűlölünk. Akit gyűlölünk, attól kicsit félünk. Félünk, hogy a feminin srác miatt az egész társadalom azt gondolja majd, hogy mi mind femininek vagyunk. Félünk, hogy az erős, kondizó srácok miatt mindenki azt gondolja majd, hogy minden meleg egyetlen életcélja az izomnövesztés és a szőrös mellkas. Félünk, hogy az aktivisták miatt mindannyiunkat majd gyenge kis hópehelynek gondolnak majd, akinek fáj minden társadalmi igazságtalanság.
De felesleges ettől félni. Inkább észre kell venni, hogy van egy törékeny, sérülékeny, sokat szenvedett közösségünk, ami kicsi, néha összetartó is, de legalábbis sokszor szenved együtt, és mégis mer sokszínű lenni. Mégis mer cicanadrágot hordani. Mégis fel meri tölteni a harmincadik gyúrós képet is. Mégis le mer állni vitázni bármelyik gyűlölködővel, hogy kicsit elmagyarázza neki a szivárványcsaládok lényegét és jogvédelmének fontosságát. Vállaljuk, hogy színes közösség vagyunk. De az, hogy színes közösség vagyunk, jár egy elkerülhetetlen tényezővel: a rengeteg, rengeteg színnel.
És higgyétek el, mindenkinek megvan a szerepe abban, hogy ne csak sztereotípiákat erősítsen esetlegesen, hanem éppen, hogy segítsen az elfogadásban. A feminin fiú talán a heteró lányokat kápráztatja el. Az erős fiú a heteró fiúkat. Az okoskodó aktivista pedig érted, a te életedért, a te sorsodért okoskodó aktivista.
Persze, lehet, hogy az emberi természet miatt nehéz elfogadni a másikat – ha meleg, ha nem. Minden bizonnyal valamilyen buta ösztön miatt félünk mindentől, ami egy kicsit is más számunkra, de az ember ugyebár fejlődik. És fejlődni sokféleképpen lehet.
Például úgy, ha megtanulunk elfogadni. Vagy csendben maradni. A recept egyszerű. Valami nem tetszik? Érint téged, lesz hatással az életedre? Nem? Akkor ne foglalkozz vele. Ne kritizáld. Ne alkoss véleményt, ha tudod jól, hogy nincs róla elég információd. Ne gyűlöld, ha ő nem gyűlöl téged. Ne szólj bele az életébe, ha ő nem akar beleszólni úgy a te életedbe, hogy az rosszabb legyen, szomorúbb legyen. Hát fáj neked az, ha kondizik? Fáj neked az, ha Britney-t hallgat?
Minden energiánkat, amit a másik gyűlöletére fordítunk, fordíthatnánk egymás támogatására. Megtanulhatnánk és megtaníthatnánk, hogy lehet valakivel úgy nem egyet érteni, hogy nem gondolunk róla automatikusan rosszat, nem kategorizáljuk azonnal, és nem ütünk meg rekordgyorsasággal egy cinikus hangot, így legyőzve a bennünk lévő bizonytalanságot. A gyűlölködés helyett fejleszthetnénk magunkat. Megtanulhatnánk jobbak lenni. Megtanulhatnánk az LMBTQ közösség fogalmait, problémáit, értékeit és közvetíthetnénk azokat. Taníthatnánk egymást.
Beszélhetnénk őszintén arról, hogy mi is megtanultunk elfogadni.
És akkor őszintén hihetnénk benne, hogy más is képes rá.
Kanicsár Ádám András
