Pontosan ezt mondta a HÉV-en utazó férfi utas mellettem ülve. Ami meglepő, hogy volt a hangjában valami, ami miatt ez a három elhangzott mondat nem volt mélyrehatóan bántó. Ugyanis hallgatva a férfi további anekdotáját, rájöttem két dologra. Egyrészt ezt az embert őszintén lenyűgözte, hogy valóban vannak leszbikusok és melegek a világon. Másrészt őszintén nem értette, hogy ők ezt nem is mindenképpen szégyellik, sőt, még vállalják is. Tudom, hogy sose fogja ezt a cikket elolvasni. De mégis itt magyarázom el neki, hogy ez miért is van így. Mert ott, akkor… éppen le kellett szállnom.
Az emberiség nagyjából két százalékának zöld a szeme. Nem sok, de köztünk élnek, ilyennek születnek, abszolút nem tehetnek róla. Persze, tehetnének be más színű kontaktlencsét, hordhatnának egész életükben napszemüveget, sőt, elmehetnének misztikus táborokba, hogy ott valahogy megváltoztassák a szemszínüket, de nem teszik. Mert a zöldszeműeknek simán jó zöldszeműnek lenni, és soha nem akadályoznák a barna- vagy kékszeműek életét. Nem is zavarnak senkit. Hiszen ez csak egy szemszín. De képzeljünk el egy világot, ahol a zöld szem egy szégyenteljes tulajdonság, amit titkolni kell. Ami zavarná az embereket. Sőt, gyűlölnék azt.
Mit tenne hát egy gyermek, ha egy idő után kiderülne, hogy neki zöld szeme van? Megijedne. Elszégyellné magát. Minden bizonnyal egész kicsi kora óta sejtené, hogy neki van a szemében valami… „zöldszerű”. Minden bizonnyal már óvodában is érezné, hogy kiközösítik a többiek egy olyan dolog miatt, amit se ő, se a társai nem tudnak meghatározni. De valami furcsaság, az biztos. De ezt a kiközösítést csak érezné. Még nem lenne tisztában vele. Az általános iskolában már igen. Ott még jobban csúfolnák, valaki nem állna vele szóba, sőt, lehet, hogy már néhány szülő is elbeszélgetne otthon a saját kölykével, hogy annak a fiúnak vagy lánynak az osztályból olyan fura színű a szeme, jobb nem barátkozni vele.
Gimiben már más lenne a helyzet. Zöldszemű hősünk lehet, hogy már biztosan tudná magáról, hogy zöld a szeme és ezt minden bizonnyal sejtenék a szülei is – de senki nem mondaná ki, mert ha így tennének, valahogy ez az egész zöldszemű-dolog valósággá válna – és akkor összeomlana a világ.
Hiszen a zöldszeműeknek nem lehet gyereke. A zöldszeműek perverzek. A zöldszeműek mind halálos betegek. Mocskos, undorító zöldszeműek. Hiszen a zöldszeműeket oda kellene állítani a Duna partjára és belelőni őket. De kár beléjük a golyó is. Néha a zöldszemű hősünk hallana ilyen mondatokat. A folyosón. A buszon. A nagyapjától. Az unokatestvérétől. És egyáltalán nem érezné jól magát a bőrében. Szóval nem is vállalná fel, hogy zöldszemű. Inkább vállalna egy keserű, szenvedéssel teli gyerekkort. Neki nem a röpdogától lenne nehéz a gimi. Hanem az öntagadástól, a szégyentől, a titkolózástól, a félelemtől és a dühtől, hogy neki – aki simán csak más szemszínnel született – nem olyan könnyű, mint másnak .
Persze lehet, hogy hősünk szerencsésebb zöldszemű. Némileg nyíltabban vállalja a szemszínét, el is fogadja a szűk környezete, sőt, akár a szülei is, akiket jobban érdekel gyermekük boldogsága, mint a szemének színe. Lehet, hogy még ismerkedne is más zöldszeműekkel. Meglenne az első randi az életében, az első csók, az első csalódás, és elvesztené a szüzességét is. Vagyis átesne mindenen, amin általában átesnek a társai is a középiskolában. De azért nem lenne ugyanaz. Mert bármennyire is szabadnak érezné magát zöldszemű hősünk, sose lenne igazán szabad. Mert csak titokban csókolhatná meg a barátját vagy a barátnőjét. Csak titokban foghatná meg a kezét. És sokszor, nagyon sokszor nem is mutathatná be úgy, mint a szerelmét. Minden érintésnek, minden csóknak, minden pillantásnak túl nagy súlya lenne ahhoz, hogy ez az egész kellően laza legyen a boldogsághoz. Nem hangzik jól, ugye?
De később sem lenne jobb. A felnőtt világba kilépve továbbra sem vállalná magát. Mert lehet, hogy a kollégái kiközösítenék. Lehet, hogy a főnöke máshogy bánna vele. Lehet, hogy a szülei továbbra sem fogadnák el a szeme színét, és a család egy szerethető közeg helyett lassan, de biztosan távoli idegen emberek csoportjává alakulna át random DNS-kötődésekkel. Persze lehet, hogy ennyire nem lenne rossz a helyzet. Lehet, hogy szerető közegre találna, ahol senkit nem érdekel a másik szemszíne – mert ugye, ez csak egy egyszerű külső tulajdonság –, és lenne egy jó munkahelye, remek barátai és a szülei örömmel fogadnák a zöldszemű szerelmét. Sőt, lehet, hogy gyereket is nevelnének együtt. És biztos lehetsz benne, hogy a barna szemű gyerek nem lesz zöldszemű attól, hogy ezt látja otthon. Mekkora hülyeség ez, ugye?
De tudod, a sztori még így sem lenne teljes. Mert egész életében, minden egyes rohadt nap olvasna egy kommentet valahol, valakitől arról, hogy ő és az ő zöld szeme egy szenny, egy genetikai hulladék, ami miatt meg kellene döglenie. Mert továbbra is körbe kellene néznie, ha meg akarná fogni a párja kezét. A csókok sokasága évek után is lopott lenne, titokban csattanna el, és még így is sokszor beszólás követné, ha valaki mégis meglátná. Mert néhány helyen a párjával továbbra is csak jó haverok lehetnének vagy kedves barátnők, napszemüvegben. Bár mindenki sejtené, hogy a napszemüveg mögött zöld szemek rejlenek. Emiatt pedig a barna, kék és szürke szemekből sok megvető pillantás érkezne.
És nem illetné őt jónéhány jog sem, ami másokat igen. Mert zöld színű a szeme. Nem vehetne el egy másik zöld szeműt. Mert mindketten zöldszeműek. Ha örökbe fogadna egy gyereket egy másik zöldszeművel, csak az egyik lenne hivatalosan is szülő. Mert mindketten zöldszeműek. Csak és kizárólag ezért.
Szar, ugye? Kurva szar.
Kedves HÉV-en telefonáló ember! Ha neked zöld lenne a szemed és ezt kéne évtizedeken keresztül átélnéd, amit leírtam, te mit éreznél? Igazságtalanságot? Börtönben éreznéd magad? Néha nem kapnál levegőt? Néha nem értenéd, miért épp te? Néha, amikor boldog lennél, azon gondolkodnál, hogy lehetnél még ennél is boldogabb, ha kék lenne a szemed? Hogy másnak az a boldogság, amit érzel, természetes, neked pedig küzdened kell érte?
Néha unnád a félelmet, ugye? Néha unnád a titkokat, ugye? Néha unnád a jogaid sárba tiprását, ugye? Unnád a bántó szavakat, a megvető tekinteteket, az összesúgásokat a hátad mögött, a hiábavalónak tűnő harcot, és unnád a félelmet, amit akkor érzel, ha éjjel valaki a hátad mögött megy és rettegsz, hogy tudja, te olyan klubból jöttél, amibe zöldszeműek járnak. És félnél, hogy valaki megöl, mert zöld a szemed.
És egy idő után te is úgy lennél vele, hogy elég volt. Hogy nem érdekel többé. Hogy ehhez túl rövid az élet. Hogy neked is annyi jár, mint másnak, és nincs mit szégyellned. És kinyílna a szemed és tisztán, büszkén néznél a világba a zöld szemeddel. Mert te nem tehetsz róla és nem bántasz senkit. És jogod van a szabad boldogsághoz. Megértenéd ezt a felszabadulást, ugye? Azt mondanád, hogy igazuk van a zöldszeműeknek, ugye?
És tudod, mi a legrosszabb, kedves HÉV-en utazó férfi?
Hogy a statisztikák szerint több meleg, leszbikus, queer és transzszexuális ember van, mint zöld szemű.
Érted már?
Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar
