Kultúra

Drag queenekkel karöltve mutatta be új albumát Celine Dion

A kanadai énekesnő igazán különleges alkalmat választott új albuma bemutatására New Yorkban, mégpedig egy karaoke partyt a Lips Drag Palace-ben. Celine Dion a színpadon mesélt az album születéséről, és egy számára különleges személyről is megemlékezett.

 

 

A Courage hat év után Celine Dion első angol nyelvű stúdióalbuma, valamint az ehhez köthető észak-amerikai turné lesz az énekesnő első amerikai turnéja tíz év elteltével. Mivel hosszú évek távlatáról beszélünk, Dion különleges módon szerette volna bemutatni rajongóinak új albumát, és ebben néhány drag queen is a segítségére volt – írja az Out.

Az est folyamán a karaoke résztvevői külön az énekesnő tiszteletére Celine Dion legnagyobb slágereit adták elő, természetesen a dalokhoz illő külsővel. Éjfél körül azonban az előadók átadták a színpadot dívájuknak, aki bejelentette új albumának megjelenését.

„Az album elkészítése igazán hosszú folyamat volt. A lemez előkészületeivel töltött időszak különböző érzelmeket keltett bennem. Remélem, hogy René is szeretni fogja az albumot. És természetesen remélem, hogy nektek is tetszeni fog. A szívemet, lelkemet beletettem ebbe az albumba”

– emlékezett meg 2016-ben elhunyt férjéről, René Angélilről.

Dion ezek után elhagyta a színpadot, de rajongói ujjongására visszatért és velük közösen énekelte el Flying On My Own című dalát. Ezzel pedig az est fénypontját okozta, hiszen ki ne érezné magát a fellegekben, amikor magával Celine Dionnal énekelhet kórusban?

 

 

 

 

hirdetés
Previous post

Vallási okokból nem hajlandó kinyomtatni az LMBTQ-barát magazint a nyomda

Next post

Érkezik az Xbox első transznemű videojáték karaktere