Az Amazonas dalainak nagyasszonyaként emlegetik a 78 éves Dona Onetét, aki rendkívüli hangján a halpiactól a legvadabb csókok ízéig repíti közönségét. A brazil énekesnő napjaink világzenéjének egyik legnagyobb szenzációja, és annak ellenére, hogy már nem boldogul kerekesszék nélkül a színpadon, dalaiból vibráló életerő árad. Dona Onete művészetét a szórakoztatás mellett nemes célra is használja: kiáll a melegek jogaiért, az elfogadásért és az egyenlőségért kampányol. A kortalan díva március 27-én Dél-Amerika fülledt világát varázsolja a Müpába.
Mire lehet képes egy 78 éves, kerekesszékben ülő nő a színpadon? Bármire! A legnagyobb varázslatra! A kor mint olyan Dona Onete esetében csupán egy adat, amit nem szabad komolyan venni. Annak ellenére ugyanis, hogy a teste már sokszor gyengélkedik, hangjával elképesztő magasságokba képes repíteni a közönséget. Nyitottsága, életöröme és a belőle áradó szeretet példátlan, pedig a sors nem mindig volt kegyes vele. Dona Onete nagyon jól tudja, milyen, ha az embernek szárnyát akarják szegni, és tudja, milyen megharcolni azért, amire mindennél jobban vágyik.
Éppen ezért volt természetes számára, hogy művészetével a melegek mellett is kiálljon. “Na Linha do Arco-íris” (A szivárvány vonalán – a szerk.) című dalában a homofóbiáról énekel. Dona nem véletlenül érezte szükségét annak, hogy erről a fontos témáról beszéljen a zenén keresztül. A művet egy tragédia hívta életre, Dona ugyanis legkedvesebb rajongóját gyászolja vele. A fiú, aki történetesen meleg volt, nagyon közel állt hozzá, mélységesen megrázta a halála, amit csak úgy tudott feldolgozni, hogy dalba öntötte fájdalmát. „Tanulni ment Rióba, és koporsóban tért vissza a szülőföldjére – csak azért, mert meleg volt. Senkit sem szabadna elítélni azért, amilyen. Néhányan lopnak, mások embereket ölnek, ez a fiú viszont jó ember volt, csupán annyi volt a bűne, hogy más módon szeretett. Ki kell állnunk a melegek mellett, harcolnunk kell azért, hogy őket is hasonló jogok illessék meg. A melegházasság alapjog! ” – nyilatkozta korábban Dona, akinek szívbe markolóan gyönyörű dala rengeteg emberhez eljutott. Ez egyébként alapjában jellemző a művészetére: mindenkit megszólít vele.
Dona Onete még gyerekként döntötte el, hogy énekes lesz, méghozzá egy nem mindennapi élmény hatására: éppen ruhákat mosott az Amazonasban, amikor meglátott egy folyami delfint, és énekével magához csalogatta. Másnap újra lement a folyópartra, és akkor már két delfin hallgatta, harmadnap pedig az egész delfincsalád.
Tizenöt évesen már bárokban énekelt, de miután férjhez ment, le kellett mondania a fellépésekről, a férje ugyanis hallani sem akart a dalairól. Ekkor váltott tanári és történészi pályára, így új munkája révén is a zene közelében maradhatott: az amazóniai indiánok és az afrikai rabszolgák hagyományait tanítva dalra fakadhatott, ha azt kívánta a szemléltetés. A diákjai számára inkább volt egyfajta pótanya, mint tanár, az emberekhez való erős kötődése a dalain át is felsejlik.
Aztán úgy hozta a sors, hogy újra férjhez ment, és már éppen nyugdíjba vonult, amikor ismét előtörtek énekes vágyai. Ezúttal azonban a férjétől is biztatást kapott, a városi kulturális bizottság tagjaként pedig gyümölcsöző kapcsolatba került a helyi zenészekkel. Egy alkalommal a híres Naná Vasconcelos előtt játszottak, olyan sikerrel, hogy Donának szerződést kínált egy producer.
Hetvenhárom éves volt, amikor az első albumát Feitiço Caboclo címmel felvette – rögtön rá is haraptak a fesztiválok. 2017-ben Banzeiro címmel napvilágot látott második albuma is, amellyel az európai világzenei rádiósok listájának élére került. A korong címe azokra a hullámokra utal, amelyeket a hajók keltenek az Amazonason: erős sodrású, ellenállhatatlan és változatos hullámokat. Dalaiban a halpiac szagától a legvadabb csókok ízéig felsejlik minden, ami maga az élet – csupa felkavaró ritmussal, élettel, frissességgel telítve. És olyan energiákkal, amiket csak Dona Onete képes életre hívni – 78 évesen is.
