Mindig azon a véleményen voltam, hogy a párkapcsolat és a szexualitás is egy spektrum, ami egy középhosszú pályán mozog, és ezen a pályán az emberek ide-oda csúszkálva élik az életüket. Partnerfüggő, hogy kiből mit hoz ki a másik: romantikusabb vagy vehemensebb szeretkezést, esetleg segédeszközök használatát, vagy ott egy tucatnyi fétis, ami közül válogatni lehet. Ha pedig az exeinket „fellapozzuk”, ők sem igazán hasonlítottak mindenben egymásra.
Volt idősebb, fiatalabb, szőkébb és barnább. Míg más ágya felett ritkán mondunk ítéletet, addig előszeretettel szóljuk meg, minként és hogyan élik úgynevezett „párkapcsolataikat” egyes ismerőseink, mert felállítottunk magunkban egy értékrendet (normát), és aki ezen kívül éli az életét, azt negatívan látjuk, vagy csak szimplán nem értünk vele egyet.
Aki ismeri a termék-életgörbe fogalmát, az értheti, ha ezzel jellemzek egy átlagos párkapcsolatot. Bevezetés, növekedés, érés, telítettség, hanyatlás. Az elején mindig van valami, ami megfog. Lehet ez szerelem első látásra (ami általában balul sül el), vagy valami racionálisabb szimpátia. Fontos, hogy ki tudjuk mondani és lássuk, mi fogott meg a másikban, mi az, ami miatt látunk a párkapcsolatban nemcsak jelent, de jövőt is. Ennek a jövőképnek a hiánya miatt a legtöbb ember csak összejön a párjával, élvezik az együttlétet, de csak úgy vannak, léteznek… irány nélkül. Egy ilyen kapcsolat előbb-utóbb unalmas lesz a jövőkép hiányában, és a kaland, az izgalom, a vadászösztön, vagy a meglévő kapcsolat nehézségei miatt tönkremegy az egész és szakítással végződik.
Ha mégis van jövőkép, az csupán vízió, az idevezető és ezen túlívelő, dimbes-dombos göröngyös út hol aszfalttal, hol macskakővel van kirakva. Az én olvasatomban alapvetően kétféle párkapcsolati típust különítünk el: a megengedőt és a röghöz kötőt. Az utóbbiak inkább hasonlítanak a tradicionális kapcsolatokra, ahol egy adott pár tagjai – legyen szó hetero vagy homo kapcsolatról – belehelyezkednek a tradicionális nemi szerepekbe. Azonnal megmondod „ki hordja a nadrágot”, ki az erősebbik fél (akihez a másiknak alkalmazkodnia kell), ki keres többet, vagy ki a dominánsabb. Ehhez extrém hasonlat, amikor úgy vélekednünk a nőkről, hogy a férfiak alá vannak rendelve, és kizárólag az a dolguk, hogy háztartást vezessenek, esetleg szüljenek. De nem kell ennyire maradi példát említeni ahhoz, hogy lássuk, ezeket a kapcsolatokat a féltékenység és az elnyomás jellemzi, amelyikben az elnyomott fél saját magát föladva inkább alkalmazkodik, csak partnerével lehessen, mert lelkileg, anyagilag stb. függ tőle. És ne legyenek illúzióink, az azonos neműek közötti párkapcsolatban ez ugyanúgy jellemző lehet. Az előnyös persze minden esetben az, hogy egyenlő felek vagytok, és egyszerre tudtok egymás legjobb barátja, szeretője, szerelme és társa is lenni.
A megengedő típusú párkapcsolat egy kifejezetten modern felfogás, amelyben partnerünk önfeledt szeretete mögé rejtőzve saját magunk szeretete rajzolódik ki. Ilyen pl. a nyitott párkapcsolat, amelynek számtalan fokozata van: monogám kapcsolatban élünk, de előfordult már hármas szex, vagy teljesen nyitott a kapcsolat, és mindenki a maga albérletébe más-más „áldozatot” visz haza a szombat esti buli után – ugyanabból a buliból. Az ilyen kapcsolati típus világszerte még gyerekcipőben jár, de fennáll a veszélye, hogy sok esetben céltalan zsákutca, mert a hedonista jelenről szól, amelyben nagyon-nagyon szeretjük a másikat, de éppen csak annyira, hogy még pont ne kelljen feladnunk magunkat. Márpedig nincs olyan párkapcsolat, ahol ne kellene a másikhoz alkalmazkodni, hiszen ettől fejlődik, tanul és változik az ember. Félreértés ne essék, nem ítélem el ezt a kapcsolattípust, és elfogadom, hogy csak bizonyos kompromisszumokkal tartható fent az együttlét. Csupán arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy ez a forma valamelyik fél sérülése nélkül nem biztos, hogy 20 éven át sikeresen fenntartható. Márpedig tetszik vagy sem, az ember társas lény és valahol mindenki az igazit keresi vagy reméli a jelenlegi kapcsolatából.
Van tanulság? Miről szólt ez a több blokkon átívelő közhelyhalmaz? Arról, hogy nem kell feltétlenül melegnek lenni ahhoz, hogy sokféle színes párkapcsolattal találkozzunk, és arról, hogy érdemes elfogadni, hogy létezik ilyen és olyan is. De a saját kapcsolatunk csak akkor lesz hosszútávon fenntartható és boldog, ha egyenlő félként kezeljük a másikat, és a világnézetünk, valamint a gondolkodásmódunk ebben a témában megegyezik. Meg kell találni a spektrum középpontját, amiben mindkét fél jól érzi magát és erre kell építeni egy közös jövőt.
Molnár Viktor
