Bár egy adventi vagy karácsonyi németországi kiruccanáshoz sajnos jelenleg nem adottak a feltételek, ez még nem jelenti azt, hogy ne tudnád megidézni a német karácsonyok hangulatát. Cikkünkben nemcsak az ottani hagyományos karácsonyi ételeket és szokásokat mutatjuk be, hanem arról is írunk, a mi szokásaink közül melyik ered Németországból.
A német karácsonyi szokások nem sokban térnek el a magyartól, ami például annak is köszönhető, hogy tulajdonképpen egész Európába innen, a mai Németország területéről terjedtek el ezek a szokások. Az első karácsonyfát a fáma szerint Luther Márton állította, de igazán széles körben a 19-20. században terjedt el. A források szerint 1819-ben Mária Dorottya württembergi hercegnő, József nádor evangélikus hitű harmadik felesége „hozta be” Magyarországra a faállítás szokását. Pesten az első karácsonyfát valószínűleg Brunszvik Teréz grófnő állíttatta a rábízott krisztinavárosi kisdedeknek 1824-ben. És hogy mi minden érkezett még ilyen közvetett úton, Ausztrián keresztül Magyarországra a német kultúrkörből? És mi az, ami a mai napig tipikusan és szinte kizárólagosan német szokás maradt? Olvass tovább, és kiderül!
Adventi naptár
A karácsonyi készülődés már november végén elkezdődik, hiszen a (kézzel készített) adventi naptárnak már december elejére készen kell lennie! A német változat többnyire megegyezik a magyarral, a különböző méretű és formájú naptárba huszonnégy meglepetést, általában csokoládét rejtenek. A Rajna-vidéken már csavarnak egyet a történeten: itt egy üres jászolt állítanak a szoba közepére december elején. A gyerekek minden jócselekedet vagy jó eredmény után (például ötöst kaptak az iskolában vagy elvégezték a házimunkát), kapnak egy kis adag szalmát, amit a jászolba tesznek. Ha szorgosak és ügyesek a hónapban, karácsonyra annyi szalmát kapnak a szüleiktől, hogy egy kényelmes jászollal várhatják a Kisjézus érkezését.
Mikulás
Egy újabb szokás, amit azért ismerhetünk, mert Németországból egészen Magyarországig elterjedt. A németek csakúgy, mint mi, december hatodika előestéjén, ötödikén éjszaka várják a Télapó megérkezését, aki az éj leple alatt narancsot, mogyorót, édességet és apróságokat tömköd a gyerekek cipőjébe, amit előtte már gondosan az otthonuk bejárati ajtaja elé helyeztek, természetesen alaposan kitisztítva.
Eszem-iszom
Németországban a szentestéken leggyakrabban krumplisaláta és kolbász kerül az asztalra, de libából és kacsából is előszeretettel készítenek főételt. Süteményekből is bőséges a kínálat. A mézeskalácsnak, ha úgy tetszik, helyi változata az Aachener printen – bár édes, de inkább fűszeresnek neveznénk. Érdekesség, hogy az édességet tulajdonképpen Napóleonnak köszönhetik az Aachenben és környékén lakók, ugyanis amikor a francia császár elzárta a területet a cukorutánpótlásuktól, rákényszerítette a németeket, hogy (cukor híján) változtassanak bevált ételeik elkészítésén, ezért desszertjeikhez cukorrépa-szirupot használtak, amivel például a printen is készül a mai napig.
Lübeck, az egyik legprosperálóbb Hanza-város egy igazán emblematikus finomsággal dicsekedhet: a lübecki marcipánt a 19. század eleje óta gyártják a városban. Mára több mint száz fajtáját vásárolhatjuk meg. (Ne feledjük, mivel a marcipán fő összetevője a mandula és a cukor, minden kétséget kizáróan ez az egyik legkalóriadúsabb ünnepi finomság). Végezetül a hazánkban is ismert stollenről sem érdemes elfeledkezni, ami leginkább a püspökkenyérhez hasonlít. A stollen egy olyan kelt tészta, melynek több változata is létezik: van olyan, amibe mandula vagy diófélék is kerülnek, ám ami az összesben közös, hogy citrom- és narancshéj, valamint különböző aszalt gyümölcsök vannak benne, a tetejét pedig általában porcukorral hintik meg. A finomság egyik legismertebb változata a drezdai stollen, melynek első írásos említése a 15. századból való.
Szokások és díszek
Az, hogy a gyerekek kívánságlistát írnak a Mikulásnak vagy a Jézuskának, korántsem újkeletű dolog. Bár ma már aligha akad gyerek, aki ne szedné listába, hogy mit szeretne kapni az ünnepekre, régebben még csak a módosabbak írhatták le, mire vágynak – ezt nevezték a 19. század elején kívánságcédulának. Ahogy most is szokás, a picik a szüleiknek adták ezt a kis papírt, majd ők továbbították a Mikulásnak vagy a Jézuskának.
Az úgynevezett Christbaumloben azonban elsősorban a németekre, főként a bajorokra jellemző karácsonyi szokás, melynek lényege, hogy az ünnepek után (vagy akár már karácsony másnapján) a barátok és szomszédok becsöngetnek egymáshoz, hogy hosszasan méltatva megcsodálják a másik karácsonyfáját. A házigazda, hogy megköszönje a bókokat, a karácsonyi menü maradékaival és többnyire valamilyen tömény alkohollal kínálja a vendéget, aki persze nem ellenkezik.
Az ablakok műhóval, gyöngyfüzérrel való dekorálása is eléggé elterjedt szokás, a németeknek azonban van egy ennél sokkal nagyobb és feltűnőbb karácsonyi dekorációja. Az Érchegységükből származó faragott piramis legnagyobb változata Berlinben, az Alexanderplatzon található és több mint 20 méter magas. A piramis formájú faragványban általában bibliai személyeket ismerhetünk fel. Ezek a figurák körbe-körbe forognak egy-egy korongon, amit a piramis részét képező gyertyák lángjának melege hajt. Az óriási berlini változat tetején egy toronyétterem található, ahonnan a vendégek tökéletesen ráláthatnak a város egyik legnagyobb és leghangulatosabb karácsonyi vásárára, ami történetesen a tévétorony lábánál található.
Nemcsak a karácsonyfa, az aranyalmák is Németországból, egészen pontosan a türingiai Lauschából, ebből az alig párezres német településről származnak. A legenda szerint a 16. század közepén egy üvegfúvónak nem volt pénze, hogy az akkoriban karácsonyfadíszként is használt almát és diót vásároljon, ezért, hogy ne okozzon csalódást családjának, saját üvegfúvó műhelyében készítette el a díszek üvegváltozatát, ami aztán nemcsak a családja körében, hanem a környéken is óriási sikert aratott. Az első feljegyzett üveggömböt 1840-ben készítették.
Tegdes Péter
