Gyerekkoromban szomjaztam a tudást. Volt egy világatlaszom és egy másik is a csillagászatról. Felváltva lapozgattam hol az egyik, hol a másikat. Elvarázsoltak a számok. Mennyi az Uránusz felszíni hőmérséklete, Németország népsűrűsége, mi a fizetőeszköz Suriname-ban, hány hold kering a Szaturnusz körül. Azonban mint annyi más fiatalnak, az igazi szórakozást a fővárosok memorizálása jelentette. Mámorban úszva olvastam fel őket édesanyámnak, aki végtelen türelemmel hallgatta, hogy Madagaszkár fővárosa Antananarivo, Burkina Fasóé pedig Ouagadougou. Nem mellesleg ugyanebben az országban található egy Dani nevű város, közvetlenül Dori mellett.
Az igazi kihívást Óceánia szigetvilága jelentette. Fidzsi, Mikronézia, Kiribati, Nauru, Tuvalu, Palau, Vanuatu. És Tonga. Benyovszky Móric afrikai magyar király és Lomb Kató szinkrontolmács után ma erről az országról lesz szó. Egyébként nálam a nevének kimondásakor minden alkalommal egy tanga képe ugrik be.
Tonga az utolsó polinéz királyság Délkelet-Ázsiában. Felséges uralkodóját – természetesen – népének rajongó szeretete veszi körül. Az 1918 és 1965 között uralkodó III. Tupou Salote királynő egy alkalommal magával II. Erzsébet királynővel együtt ment autón a londoni Westminster Apátságba és ezzel örökre feltette Tonga nevét a világtérképre. E történelmi jelentőségű esemény mellett a szigetlakók arra is nagyon büszkék, hogy országuk pontosan a Nemzetközi Választóvonalon (Dateline) fekszik. “Az egész világon mi üdvözöljük először a felkelő napot” – mondogatják. Egyike a természet különös ellentmondásainak, hogy legnevezetesebb madaruk átalussza ezt a nevezetes pillanatot.
A sziget egész lakossága keresztény, de ezen belül nagy a változatosság. Anglikánok, pünkösdisták, Jehova tanúi, wesleyánusok, mindnek megvan a maga temploma. Állítólag a tongaiaknál nehezen lehet szívélyesebb emberekkel találkozni. Nemhiába nevezte el James Cook kapitány a földjüket a Barátság Szigetének 1777-ben. Az ország 150 szigetének csupán körülbelül a harmada lakott, a főváros, Nukualofa a legnagyobbon, Tongatapun található. Nagy dolgokra, metropoliszra persze véletlenül se gondoljunk, körülbelül hetvenezer ember lakja és ez ott már brutális szám! Főleg hogy a második helyezett akkora mint egy nagyobb magyar falu.
A magyar szem számára ideálisnak tűnő óceániai szigetvilágban az emberek különösen jó húsban vannak és ezalól Tonga sem kivétel. Nem véletlen egybeesés, hogy a 2006-ban elhunyt IV. Tupou Taufa’ahau (nagyon kellett figyelnem, hogy jól írjam le a nevét) király saját kategóriájában, a maga 209 kilójával abszolút győztesnek számított. Pedig fiatalon még abszolút vállalható volt (képet a szemrevaló sportemberről láss lejjebb).
Történetünknek magyar vonatkozása is van, nem is akármilyen. 1988-ban az uralkodócsalád egy tagja megkereste a Japánban élő Doma-Mikó István festőművészt, hogy megfestené-e a király portréját, mert akik addig próbálkoztak, nem nyerték el az uralkodó tetszését. Doma-Mikó munkájával viszont annyira meg volt elégedve Taufa’ahau király, hogy 1989-ben kinevezte udvari festőjévé.
Doma-Mikó szerint a király sokat tudott Magyarországról és a magyarokról, hiszen már a nagyapja, II. Tupou György is jó kapcsolatokat ápolt Ferenc Józseffel. Így foglalta össze az uralkodó ismereteit rólunk: “Elsősorban az uralkodóink érdekelték, főleg Mátyás király, akinek históriáiból többet le is fordítottam számára. Az idős uralkodó imádta a magyar történelmi filmeket. Megesett, hogy egymás után négyet is megnézett a tőlem kapott DVD-kből, amiket valóságos gyűjteménnyé rendszereztetett. Az Egri csillagokat még könyv formában is elolvasta. Az uralkodópár, a hercegek és hercegnők megkedvelték a magyar konyhát, minden jelentősebb ételünket ismerik már.”
A rögbis mez a fekete-fehér fotón nem véletlen, a tongaiaknak ez nemzeti sport, mint nálunk az évtizedek óta halott labdarúgás. Olyannyira bele vannak szerelmesedve, hogy a lakosság 20%-a aktív sportoló. A 2003-as ausztrál és a 2007-es francia világbajnokságra is bejutottak. A világranglistán az ország a 17. helyen áll, ezen fellelkesülve nemrég egy rögbistadiont is elkezdtek építeni.
A nép a take it easy elvét vallja, nem nagyon sietnek el semmit se. Talán nem véletlen, hogy az egész világon ebben az országban fordul elő az egyik legritkábban magas vérnyomás és gyomorfekély. Belegondolva, ha véletlenül egyszer majd arra lennék kényszerítve, hogy az óceánparton éljek egy olyan országban, ahol egész évben isteni az idő, lehet én is inkább azzal foglalkoznék, hogy nagyokat egyek és szép barna legyen a bőröm, nem pedig azzal, hogy szegény biciklim szeptember óta várja a folyosón a szervizelést.
Szerző: Waliduda Dániel
