Hírek

Csak az esküvőjük után jöttek rá, hogy mindketten jelen voltak a Stonewall-lázadásnál

 

Idén ötven éve, hogy a New York-i LMBTQ-közösség kiállt jogaiért és fellázadt a rendőri bánásmód ellen. Most az érintettek számára meglepetésként kiderült, hogy a helyszínen tartózkodott két olyan férfi, akik ma boldog házasságban élnek.

Az LGBTQ Nation cikkéből kiderül, hogy Paul Glass és Charles Evans a Stonewall-lázadás előtti évben találkoztak, randevúzni kezdtek és egy hosszú távú kapcsolatba vágtak bele, ám sajnálatos módon a románcnak hamar vége lett a nehézségek következtében. Arról azonban egyikük sem tudott, hogy 1969 nyarán mind a ketten a Stonewall Inn környékén jártak, és szemtanúi voltak a mára történelmi jelentőségű lázadásnak.

Glass akkoriban Bostonban élt, és alkalmanként elutazott New Yorkba, ahol aznap este ellátogatott a Christopher Streetre. Az említett éjszakán Evans is a szomszédságban járt, és éppen az utca másik végében lévő klubból távozott. Így a két férfi nem találkozhatott azon az éjszakán, ám egy közös barátjuknak köszönhetően megtörtént a szinte lehetetlen: Glass és Evans hét éve újra találkoztak. Két évvel később összeházasodtak, és ekkor vált világossá számukra, hogy mind a ketten részesei lehettek az LMBTQ-közösség egyik történelmi mozzanatának.

Evans egy interjú során nem csupán a lázadás éjjelén történtekről számolt be, de arról is, mennyire fontos az emberek számára, hogy jelen lehettek azon a bizonyos estén:

„Azok után, hogy feketeként a déli államok egyikében születtem, ez is csak egy újabb lehetőség volt arra, hogy harcoljunk a jogainkért. Részemnek éreztem, hogy a lázadás idején harcolhassak azért, ami jár nekünk… És ezért gondolom, hogy fontos nekünk, idősebb LMBTQ embereknek, hogy megpróbáljunk kommunikálni a fiatalabbakkal, és megértessük velük mindennek a fontosságát, mert néha úgy gondolom, csakis a mának élnek.”

 

 

 

hirdetés
Previous post

Svédország nem ad menedékjogot a meleg fiúnak, akire Iránban a kivégzés vár

Next post

Sör, fesztiválhangulat és kellemes múltidézés: Prága Pride 2019