Talán a pride-ról az egyik legnehezebb feladat tömören, mégis minél több fontos részletre kiterjedően írni. De tudtátok-e, hogy június világszerte nagy szerepet játszik a pride-ok szervezésében?
Az Amerikai Egyesült Államokban először 2000-ben, az akkori elnök Bill Clinton választotta júniust LMBT Pride Hónappá, majd nyolc év kihagyás után a szintén demokrata Barack Obama volt a következő, aki a júniust e témának szentelte és így tett azóta is minden évben. A választás nem véletlen. 1969-ben június végén elégelte meg a New York-i Stonewall melegkocsma törzsközönsége a rendőrök állandó vegzálását és állt ki az igazáért.
Az azóta eltelt közel öt évtizedben nagy utat tettek meg a pride-ok. A nyugati világban ma már minden nagyobb városban elengedhetetlen program, Amszterdamban egyenesen turistalátványosság, sőt ünnep. Közéleti szereplők, pártok, politikusok is ott vannak és ma már nemcsak a paletta bal, de a konzervatív jobb oldaláról is. Ott van a város polgármestere, a miniszterelnök, akár az egész családjukkal; a vonulók közt külön csapatot alkotnak a motoros leszbikusok, a tűzoltók, a rendőrök, de van, ahol már a katonaság tagjai is.
Mindeközben Afrikában és a mohamedán túlsúlyú országokban elvétve hallani próbálkozásokról, máshol pedig bimbódzó korszakát éli a pride-mozgalom annak minden kihívásával és veszélyével. Ma már olvashatunk cikkeket pride-okról Dél-Koreában és a Fülöp-szigeteken ugyanúgy, de előfordul, hogy a fejlődés falba ütközik és az LMBT embereket visszalöki évtizedekkel korábbra. Gondoljunk csak a moszkvai pride betiltására száz évre előremenőleg, vagy amikor a belorusz főváros, Minszk utcáin szabályosan végigrohanó maroknyi aktivistát egyszer csak kisbuszba dugva elszállította a rendőrség.
És itt vagyunk mi, magyarok, a két világ közé szorulva. Az ország egyik fele vörösen izzó fejjel hörög és szidja a buzik kurva anyját, amiért már megint nem jár a négyeshatos, és miközben egymást öklözve az Andrássy úton rózsaszín boában vonaglik a tömeg, még a rendes magyar emberek gyerekeit is megrontják közben, belőlük is olyant csinálva. Ezek az emberek azok, akik széttrollkodják a témába vágó online cikkeket, ordenáré blődségeket szajkózva, a józan érveléstől elzárkózva, és többen még a felvonulás közelébe is odaférkőznek, fröcsögve rázva a korlátot.
Nem volt ez mindig így. Valaha az ország másik fele foglalkozott csak a mi kis magyar melegfelvonulásainkkal. Aki látott róluk képeket a kilencvenes évek végéből vagy a kétezres évek első feléből, nem lát mást, csak békésen, kordonok nélkül sétáló embereket, akik rámosolyognak az utca emberére és az utca embere visszamosolyog rájuk. Aztán 2007-ben a Jobbik megtalálta magának, mint egy hímes tojást, és azóta sem ereszti.
Én először 2012-ben mentem ki a Budapest Pride-ra és bármiféle ideológiai indíttatás nélkül mondom, hogy fantasztikus, felemelő élmény. Jó látni, jó olvasni, hogy évről évre egyre többen vagyunk.
Waliduda Dániel
