Queer hősök, queer művészet, queer történelem címmel nyílt kiállítás Budapesten, a Madhouse-ban. A kiállítás a 12. LMBT Történeti Hónap részeként rendezik meg, március 31-ig látogatható, a Madhouse (Budapest, Anker köz 1-3, 1061) nyitvatartási idejében. A kiállításhoz kapcsolódó online aukció március 31-ig tart. Az első napokban már 300 ezer forint felett járt az adományok összege.
A kiállítás keretein belül 12 magyar queer művész (Abdulrachimzai Amina, Balassa Nikoletta, Cseh Dániel, Dömös László, Jókúti András, Muszka Máté Gergő, Palaticz Mátyás Miklós, Pocsai Judit, Szakály Roland, Szántó Sári, Szujó Miklós és Szuszu) készített el 13 művészeti alkotást: 12 LMBTQ történelmi alakról, illetve a kiállítás része egy önmagunk elfogadásával kapcsolatos mű. Minden kiállított műhöz csatlakozott képviselőként egy-egy közéleti személyiség, művész és alkotó is. A kiállítás több szinten is rendkívül diverz: a kiállított művek között vannak digitális nyomatok, grafit rajz és olajfestmények is.
Emellett a bemutatott, ábrázolt történelmi alakok – akiket maguk a művészek választottak ki – is rendkívül sokszínűek: Oscar Wilde ír, és Virginia Woolf brit írók, Freddie Mercury brit zenész, Alan Turing, az Enigma feltörője, Marsha P. Johnson történelem teremtő LMBTQ aktivista, Keith Haring kultúrateremtő popart ikon, Divine amerikai drag queen, Lili Elbe, az egyik első ember, aki nemi helyreállító műtéten esett át, és El Kazovszkij, orosz-magyar díszlet- és jelmeztervező, festőművész és grafikus. De a történelmi alakok között felfedezhetünk magyar arcokat is: Nagy Szilviát, a Budapest Pride egykori elnökét, de haláluk után ismét együtt lehetnek – még ha csak a falon is – Gobbi Hilda és Galgóczi Erzsébet is.
A kiállítást Kanicsár Ádám András és Petrekovits Márton szervezték, az LMBT Történeti Hónap és a Háttér Társaság támogatásával. Velük beszélgettünk a szervezés és az esemény részleteiről.
Mi vezérelt a kiállítás megszervezésénél?
Kanicsár Ádám András: A kiállítás ötlete már tavaly megszületetett, de aztán valahogy annyira csak álmodoztunk és gondolkoztunk róla, hogy végül kifutottunk az időből és úgy döntöttünk, nem akarjuk összekapni az egészet, inkább elhalasztjuk jövőre. Aztán eljött a jövőre és Hanzli Péter, az LMBT Történeti Hónap atyja felhozta a témát az egyik töri meetingen, hogy akkor belevágunk-e. És Marcival úgy döntöttünk, belevágunk.
A Madhouse gondolkodás nélkül bólintott rá, hogy otthont ad a kiállításnak. Onnantól kezdve, hogy volt hely, azonnal felpörögtek a dolgok.
Igazából mindig más vezérelt minket. Először az, hogy eléggé diverz legyen a kiállítók köre, aztán azért izgultunk, hogy eléggé diverz legyen a történelmi hősök köre, aztán hogy a védnökök köre legyen elég diverz. A kiállítás minőségén egy percig sem izgultunk, tudtuk, hogy magas minőségű, csodaszép műveket fogunk kapni és a technikák is diverzek lesznek. Diverz, diverz, diverz… Elmondhatjuk, hogy a fő célunk a diverzitás volt.
De ha nagyon magamba nézek, azt hiszem, engem az vezérelt, hogy minél kreatívabb módon tudjuk emléket állítani LMBTQ történelmi alakoknak és ezt minél izgalmasabban mutassuk meg minél több embernek. De én például arra is vágytam, hogy Marci nagyon büszke legyen a végén.
Petrekovits Márton: Ádámmal már számtalan közös projektünk volt, amit egytől egyig élveztem. Ahogy a magánéletben, úgy a munkában is mindig megtaláljuk a közös hangot. A kiállítás elején nekem még sok feladatom nem volt, így “csak” a közös beszélgetések, ötletelések motiváltak. Aztán ahogy a Madhouse befogadta a kiállítás, minden egyre kézzelfoghatóbb lett. Jöttek a képek, készültek a grafikák, készült a weboldal. Ekkor már maga a projekt is motivált. A személyes indíttatásom az volt, hogy megmutassuk, milyen nagyszerű tud lenni, mikor a saját területükön kiemelkedő szakemberek összeállnak – nem az anyagi javak miatt, hanem csak egy jó ügyért. Felpezsdítő.
Hogyan válogattátok ki a hősöket?
KÁA: Hanzli Petinek és Szabó Lajos Balázsnak meglepő módon már volt egy remekbeszabott excel táblázatuk LMBTQ történelmi alakokról, így csak azon kellett alakítgatni. Picit bővítettük, a még élő hősöket átcseréltük nem élőkre, próbáltuk elérni, hogy minél jobban meglegyen a közösség betűinek aránya, aztán átadtuk a művészeknek, hogy csapjanak le arra, akire szeretnének. Ez amúgy rekordsebességgel megtörtént.
Volt, akiért nagyon drukkoltam, hogy kiválasszák. Volt, akit ki is választottak és volt, akit nem. Reméljük utóbbiak majd jövőre szerepelnek. Aggodalom amúgy volt bennünk, elképzeltünk szcenáriókat, hogy például mindenki meleg férfi alakot választ majd és akkor egy abszolút homo-homogén tárlat lesz az egészből, de szerencsére nagyon színes lett a kis képcsarnok.
Mit lehet tudni a művészekről, akik az alkotásokat készítették?
KÁA: Hogy 2024 nekem már attól gyönyörű, hogy tudom, hogy léteznek ilyen emberek, mint ők, akik egy jó ügy mellé állnak és időt, energiát nem sajnálva bátran alkotnak.
Amúgy a gyűjtés meglepő módon Instagramon zajlott. Tíz művész volt a cél, én szerencsére már sokat alapvetően ismertem, így őket gyorsan fel lehetett keresni. Azért persze volt egy pont, amikor itt is elkezdtünk aggódni a nemek aránya miatt és közösségi gyűjtésbe kezdtünk – Instagramon, szintén –, illetve kértük a Háttér Társaság segítségét is. A gyűjtés pedig annyira jól sikerült, hogy végül 12 művészünk lett. Jövőre ennél is többet akarunk és meg fogunk invitálni más művészi ágakat is.
A művészek amúgy szintén színes csoportot alkotnak. Van köztük hobbiművész, van profi, van befutott, van a szárnyait próbálgató, de mindegyik abszolút tehetséges és fiatal. Marcival néha viccelődtünk is azon, hogy ki tudja, mit mondhatunk el 10 év múlva társaságban, kinek a képe feküdt itt az ebédlőasztalon befóliázva. Bár jó, hogy újra van ebédlőasztalunk, de azért hiányzik, hogy 13 műalkotás ennyire körülvegyen minket.
Mennyire jelentett kihívást a jelenlegi jogszabályi környezet?
KÁA: Mikor elkezdtük szervezni a kiállítást, még eszünkbe sem jutott, hogy ebből probléma lehet, más hívta fel rá a figyelmünket, hogy jobb lenne jogi tanácsot kérni. Első lépésként én megtanultam, hogyan kell légvonalban mérni a Google Mapsen, és ezután kiderült, hogy lehet tényleg van miért izgulni: a Deák Ferenc téri templom ugyanis 130 méterre van a Madhouse-tól.
Így a Háttér Társaságot és Szekeres Zsoltot kerestem fel külön-külön utakon jogi tanácsért. Egészen abszurd volt azon izgulni, hogy kirakhatunk-e egy grafitceruzácal készült képet egy LMBTQ személyről egy falra, anélkül hogy aggódnunk kellene, de mit lehet tenni. Próbáltunk nevetni rajta. Szerencsére mindkettő jogi vélemény az volt, hogy mivel a képek nincsenek a helyszínen, a helyszín által árusítva, nem kell 18-as karikát kihelyezni sehova. Szóval megtanultuk, hogy egy Virgina Woolf portré akkor teszi meleggé a gyerekeket, ha a helyszínen megveheted. Amúgy nem.
De aztán ezek volt más kihívás bőven. A 13 képért körbeutaztuk Budapestet, én a megnyitóra 3 kiló pogácsát sütöttem ki, ki kellett találni, melyik kép hogyan kerül fel a falra. Vagy 3 héten ügyelni rá, hogy a cicánk, Zsombor lehetőleg ne gyalogoljon át egy műalkotáson sem, bármennyire is szereti a művészetet. De szerintem Marci is tud mesélni a nehézségekről.
PM: Mindegyik alkotás különböző, ebből fakadóan ki kellett találni, hogy mi lesz az, ami vizuálisan összetartja a kiállítást. Először azt gondoltuk, hogy egy IKEA körrel letudjuk ezt, de aztán kiderült, hogy majdnem mindegyik kép más méretű. Úgy döntöttünk, hogy DIY projektbe kezdünk, így bejártuk Pest közel összes papírboltját, hogy mefelelő hordozót találjuk, majd március 15-ét a hazafiasság nevében queer művészek, queer portréinak keretezésével töltöttük.
A kiállítás saját honlapot is kapott, illetve online kaució keretében lehet licitálni az alkotásokra. Miért e megoldás mellett döntöttetek, illetve hogyan működik az online aukció?
PM: Online felületet eleve terveztünk a kiállításnak, majd aztán ebből jött az ötlet, hogy akár online is tarthatnánk ezt az aukciót. Mivel nem szerettünk volna a fizetésekkel bajlódni, ezért úgy döntöttünk, hogy legyen az oldalon egy aukciós felület, ahol regisztráció és/vagy bejelentkezés után mindenki licitálhat kedvenc alkotására. A nyertes licitáló megkapja a művet, az LMBT Történeti Hónap szervezői pedig az anyagi támogatást, ami segít, hogy jövőre is megrendezhessék az LMBT Törtéteni Hónapot. Minket is meglepett, hogy mennyire jól működik ez a rendszer: már az első nap 200 ezer forint értékben licitáltak, ami azóta csak növekszik. Bízom benne, hogy ez a kiállítás, és a hozzá kapcsolódó technikai infrastruktúra minta lehet az ehhez hasonló projektek szervezőinek. Hiszem, hogy lehet bízni a közösségben, lehet építeni annak tagjaira, és ha egy jó ügy érdekében össze tudjuk kapcsolni a művészet szeretetét az anyagi támogatással, az mindenki számára hasznos lehet.
KÁA: Plusz a weboldal egy jó lelőhelye lett magyar queer művészeknek és egy kis törilecke is. Hanzli Péter nagyon részletes leírásokat csinált minden történelmi személyhez. Így nem csak gyönyörködni, tanulni is lehet.
Miért volt fontos számotokra, hogy a művek védnököket is kapjanak?
PM: Az LMBT Történeti Hónaphoz hasonló eseményeknek igencsak szűkös a kerete, így nem tervezhettünk óriási kampányt a kiállításnak. A védnökök ötlete – ahogy a kiállításé is – Ádámtól érkezett, én pedig megláttam benne az organikus elérés lehetőségét. Megkértük őket, hogy ismerjék meg jobban a kapott történelmi hőst, írják le róluk a gondolataikat, majd tegyék azt közzé a közösségi médiában. A statisztika szerint az ötlet bejött: amint valamelyik védnök posztol a kiállításról, jönnek a licitértesítések.
KÁ: Utólag aztán azért is örültem személy szerint, hogy lettek védnökök, mert még több zseniális ember neve került fel a falra. Amikor a kiállítás előtti szombat este felkerültek a képek a Madhouse falaira, akkor realizáltam, hogy wow, itt van megannyi ember neve, a művészeké, a történelmi alakoké, a védnököké és milyen zseniális társaság ez, mindegyik ember itt egy jobb világért küzdött vagy küzd.
A kiállítás megnyitóján készült fényképeket készítették: Petrekovits Márton és Forgács Éden
