Van egy város Európában, ami olyan érzéseket vált ki az emberből, mint semelyik másik; egy város, ami úgy vibrál és olyan impulzusokat ad, amit életünk során máshol nem tapasztalhatunk meg. Egy város, ahová gyerekkorom óta vágytam, hogy láthassam, és ahol mindig is élni akartam. A város, amiről ennyire őszintén talán még sosem írtam, mint most.
Az egész azzal kezdődött, hogy 2014 januárjában besokalltam a munkától és fogtam magam, repülőjegyet és szállodát foglaltam márciusra Barcelonába. Hogy miért oda? Mert korábban már nyaraltam a katalán fővárosban, de visszavágytam, és ezúttal csak egyedül.
Szerettem volna egy hétvégét tölteni „saját magammal”, a telefonom nélkül, amit maximum fotók készítésére használok. A hétvége annyira jól sikerült, hogy egy hónap múlva visszamentem, és eldöntöttem, hogy költözöm. Hat hónap múlva ott álltam a repülőtéren és indultam Barcelonába. Berendezkedtem egy teljesen új életre, az ingázásra Budapest és Barcelona között. De nem érdekelt, mert megvalósítottam egy gyerekkori álmomat.
Az azóta eltelt csaknem négy évben nagyon sok minden változott. Laktam kicsit Madridban is, de a szívem visszahúzott, és most ismét barcelonai lakos vagyok. Az elmúlt években elég sok emberrel találkoztam és beszélgettem, megmutattam nekik a várost, a nevezetességeken kívül a saját kis kedvenc helyeimet, ahova járok reggelizni, ebédelni, vagy a kedvenc báromat, azokat, amelyeket magam fedeztem fel, vagy amiket valaki úgy mutatott meg nekem a helyiek közül. Természetesen – szinte kivétel nélkül – mindenkinek nagyon tetszik Barcelona, mind nappal, mind éjszaka, és szinte senki nem akar hazamenni.
Otthon turistaként
Június utolsó hétvégéjén viszont teljesen más módon voltam jelen a városban, ugyanis a Barcelona Turisme meghívására turistaként érkeztem a városba Budapestről. Külön öröm volt számomra, hogy a túrámra a legjobb barátom, Máté is elkísért, így közösen vetettük bele magunkat a város nappali és éjszakai életébe.
A barcelonai túra először egy szakmai konferenciával kezdődött – előbb a munka, utána a szórakozás-alapon – ahova ázsiai országokból (Tajvan, Japán, Dél-Korea) hívtak meg újságírókat, vloggereket és utazási irodák képviselőit, hogy megismerjék Európa mediterrán LMBTQ fővárosát. A prezentációinkat követően pedig már semmi más nem maradt, mint élvezni a várost – ami külön öröm volt számomra, hiszen turistaként még elég sok mindent nem volt alkalmam megnézni.
Első utunk az Antoni Gaudí által tervezett Casa Batllóba vezetett, amit most végre belülről is megnézhettem. Ahogy azt már megszokhattuk tőle, az egyenes vonalakat Gaudí nem nagyon szerette, és ez itt is érvényesült. Az 1900-as évek legelején elkészült épületet egy család részére tervezte, amely egy meglévő lakóépület átalakításával jött létre. Azt el se tudom képzelni, hogy egy ilyen épületben hogyan lehetett élni, mert ugyan a minden apró részletében kidolgozott ház önmagában meseszép, de a mindennapokban szédítő lenne ennyi mozgalmasan díszített felület között lakni.
Gaudí művei mellett nem lehet szó nélkül elmenni a városban; ikonikus épületét, a Sagrada Famíliát biztosan megnézi mindenki. Ahogy a Casa Batllót is, amit sokan megcsodálnak a Passeig de Gràcián sétálva, de be már kevesen merészkednek, pedig higgyétek el, mindenképpen megér egy látogatást.
A város gótikus negyedének kis utcáin sétálni és csodálni a régi épületeket, templomokat, a katedrálist, vagy éppen csak ücsörögni a kis tereken önmagában nagyon jó érzés. Sokan ezt általában önállóan teszik meg, én is így fedeztem fel anno a várost; de azt nem tudtam, hogy mennyi érdekes történetet rejtenek a belváros utcái, egy-egy tábla a házak falán, vagy éppen mi történt egy több ház által közrefogott kis téren. Pont ezért is volt külön öröm számomra, hogy a programba a Rainbow Barcelona Tours által vezetett pár órás túrát is beiktatták, amely során nemcsak a város általános történelmével ismerkedhettünk meg, hanem annak LMBTQ vonatkozásaival is. Sosem gondoltam volna például, hogy Barcelona leghíresebb utcáján, a La Ramblán – ahol legalább egy héten egyszer végigsétálok – volt Spanyolország történelmének legelső LMBTQ polgárjogi demonstrációja 1977-ben, amely az egész ország meleg életének későbbi alakulását meghatározta.
Nincs Barcelona gasztronómia nélkül
Az utazáson kívül a gasztronómia az, amit imádok – nem véletlenül ezekben a témákban írok cikkeket –, és ez a kettő együtt az egyik legjobb párosítás. Bármelyik spanyol városba is menjünk, a helyi ízeket mindenképpen fel kell fedezni. Azt hiszem, senkinek nem kell bemutatnom a spanyol konyha legismertebb ételét és italát, a paellát és a sangríát, de az ország gasztronómiája ennél jóval színesebb és többet kínál. A hétvégi túránk során mi is elmerülhettünk a katalán és a spanyol konyha élvezeteiben – a barcelonai turisztikai hivatal munkatársai gondoskodtak róla, hogy igazán jó éttermekbe látogassunk el.
Megérkezésünk napján szabad csinálhattunk programot, így lehetőségem nyílt Máté barátomat elhívni egy számomra igen jelentőségteljes helyre. Még tavasszal döntöttem el ugyanis, hogy bármilyen nagy projekt megvalósítását követően az El Nacional nevű helyen fogok ünnepelni. Az 1800-as évek végén átadott épület korábban kávézó-színházként, szövetfestő gyárként, autókereskedésként és garázsként is funkcionált, majd létrehozták itt a város legizgalmasabb gasztronómiai létesítményét, amely négy étteremnek és négy bárnak ad otthont. Ameddig nem léptünk be az épületbe, igazából el se tudjuk képzelni, hogy milyen hely az El Nacional és mitől olyan különleges. (Számomra azért, mert június végén itt ünnepelhettem ismét, és remélhetőleg hamarosan újra ellátogatok valamelyik éttermébe.)
A városban rengeteg kiváló vendéglátóhely található; bárhova is menjünk, biztosan találunk olyan helyet, ami belopja magát a szívünkbe. Így vagyok én az egyik kedvenc éttermemmel, a Casa Jaimével is. Az 1953-ban alapított étterem berendezésében találkoznak a régi bútorok és a friss kortárs szemlélet – ebben a jól eltalált környezetben kóstolhatjuk meg a katalán és a spanyol konyha legjobb ízeit. A Casa Jaimét mindenkinek ajánlom, aki szeretné megkóstolni a helyi fogásokat, és mindezt kicsit családias hangulatban és környezetben tenné.
Általában ebédidőben szoktam a Casa Jaimébe betérni, és a háromfogásos menünél mindig bajban vagyok, mert sosem tudok italnak üdítőt választani, így mindig egy pohár fehérbor érkezik az ebédem mellé, ami után már nehéz visszarázódni délután a munkába.
A csapattal most estére érkeztünk az étterembe, ahol egy hamisítatlan spanyol tapas vacsorában volt részünk, amit muszáj volt ezután némi gin-tonikkal leöblíteni a kedvenc báromban. A Moeem több dolog miatt is a kedvenc helyemmé vált: az egyik a kiszolgálás és a személyzet, a másik a hangulat, és a harmadik a korántsem elhanyagolható alkoholmennyiség, amit a poharakba öntenek a pultosok. Ha esetleg inkább a szabadtéri helyeket preferáljátok az esti iszogatásra, akkor az Axel Hotel Sky Bar a legjobb választás erre. A szálloda tetején lévő bár nem csak a szállóvendégek, hanem bárki számára nyitva áll, ezért egy barcelonai látogatás során mindenképpen ajánlom, hogy legalább egy este próbáljátok ki, hogy milyen fantasztikus a város tetejéről indítani az estét.
Ha már a tetőteraszos helyeknél tartunk, akkor érdemes megemlítenem a Las Arenas bevásárlóközpontot is, amelynek legfelső emelete egyrészt egy óriási köríves szabadtéri kilátó, másrészt pedig kiváló éttermeknek ad helyet. Mi is itt fogyasztottuk el péntek esti vacsoránkat, az előtérben pedig a lassan besötétedő város látványa tárult elénk.
Pride BCN – életem legjobb pride fesztiválja
A túránk egyik legfontosabb eseménye a barcelonai pride volt, amely egész életemre az egyik legjobb élményként marad bennem. Évente legalább két pride-ra elmegyek, és bár korábban már kétszer is voltam a barcelonai eseményen, de az idei volt számomra a legjobb.
Mindegyik pride-nak, amin életem során eddig részt vettem, megvolt a maga varázsa, és nem is tudnám igazából összehasonlítani őket. A Pride BCN fő helyszíne a Plaça d’Espanya közelében felépített pride falu volt, ahol minden nap különböző események és bulik vártak minket. Csütörtök este még csak egy kis ízelítőt kaptunk az eseményből, amikor ellátogattunk a Plaça de la Universitaton megrendezett nyitó eseményre. A mediterrán időszámítás szerint 19 óra még délutánnak számít, de a téren már nagyon sok fiatal táncolt a színpad előtt, és jókedvüket még a pár perc alatt leszakadó ég sem mosta el.
Másnap este már az Espanyán folytattuk a pride-ozást, ahol életem első magassarkús futását láthattam. Nem kicsit csodálkozva néztem, ahogy a srácok a biztonságosnak korántsem mondható versenyen futnak a betonon. Számomra már az is kész csoda, hogy lehet járni egyenesen magassarkúban, nem hogy futni. A kicsit meglepő, de annál viccesebb eseményt drag szépségverseny követte, majd az est két fénypontjaként az Eurovízió-nyertes Loreen és Conchita Wurst is felléptek.
Visszagondolva az eddigi pride-jaimra, a medencés partikat leszámítva délelőtti eseményen nem vettem részt, most viszont a szombat délelőttünk egy sporteseménnyel kezdődött. Nekem kifejezetten jól esett látni, hogy szombaton 11 órakor, a nyári hőségben mennyi ember ott van és sportol, hogy a pride nemcsak a bulira hozza össze az embereket, hanem ilyen eseményekre is, ahol tényleg kortól és szexuális identitástól függetlenül mindenki jól érezte magát.
A nap és a túra fénypontja pedig a délután kezdődő pride parádé volt, amit életemben először nem az utcán állva, vagy valamelyik kamiont a tömeggel kísérve, hanem konkrétan egy kamion – pontosabban egy nyitott tetejű autóbusz – tetején bulizva élhettem át. Az Axel Hotels járművének tetején a buli már a menet indulása előtt elkezdődött. A beszállást követően a szervezők vízipisztollyal, napvédő krémmel és természetesen alkohollal gondoskodtak a szórakoztatásról. A több órán át tartó buliban a vízipisztollyal nemcsak a körülöttünk szórakozó tömeget, de egymást is hűtöttük – erre a 34 fokos hőségben és tűző napsütésben nagy szükség is volt. Kezdetben fenntartásokkal kezeltem azt, hogy felmenjek egy kamionra bulizni – bár titkon erre vágytam –, de végül életem egyik legjobb élményét adta ez a délután.
A menet a Paral·lel sugárúton végigvonulva, egészen az Espanyán található pride faluig ment, ahol ezután a buli hajnalig folytatódott. Mátéval és újdonsült tajvani barátommal, Lohóval úgy döntöttünk, hogy belevetjük magunkat az éjszakába, és a pride bulit Spanyolország legnagyobb LMBTQ pop partiján, a Tanga partin folytattuk.
Az elmúlt években több sajtótúrán részt vettem már és mindenhonnan nagyon jó élményekkel távoztam, de egyik se volt ehhez a hétvégéhez hasonlítható. Külön öröm volt számomra látni és átélni, hogy az európai és az ázsiai kultúrák találkozása milyen jó élményt tud nyújtani, és életem végéig hálás leszek a Barcelona Turisme, illetve a Pride BCN munkatársainak azért, hogy megszervezték ezt a hétvégét és ennyi fantasztikus embert ismerhettem meg.
Sok helyen jártam már a világon és sok emberrel beszélgettem országokról, városokról, de Barcelona volt az első hely, ahonnan nem akarnak hazamenni az emberek. Barcelona az a város, ahol mindenki élni akar.
Erdei Zsolt
Kövessétek BoyOnGo útjait Instagramon is: @ezsoltee
