Ha a Bauhaus emlékeit keressük Berlinben, nem csupán egy-egy épületet, hanem egész lakónegyedeket találunk – még annak ellenére is, hogy a német fővárosban az irányzat minimális ideig lehetett jelen. Berlin modern stílusú lakótelepei az összefoglaló elnevezése annak a hat, Berlin különböző városrészeiben és régi külvárosaiban található lakótelepnek, amelyek az UNESCO Világörökségek listájára is kerültek. Ezeknek a mára ikonikussá vált lakótelepeknek a tervezése elsősorban Bruno Taut és Martin Wagner nevéhez fűződik, de más építészek is részt vettek benne, úgy mint Hans Scharoun vagy épp maga a Bauhaus alapítója, Walter Gropius.
A Walter Gropius által alapított weimari iskola volt az, amelyik a legnagyobb hatással volt az európai modernizmus kialakulására, és amelynek befolyása mind a mai napig érezhető az építészetben és az anyagi kultúránkban is. A 19. század dagályos, múltba tekintő historizálása, illetve az új utakat kereső, de továbbra is az ornamentikában megoldásokat találó szecesszió után az építészet elindult egy olyan úton, amelyet ma modernizmusnak nevezünk. A modernista, és ezzel együtt a Bauhaus-elvek középpontjában a funkcionalitás, a legegyszerűbb geometriai formákon és az alapszínek dinamikáján (piros, sárga, kék) alapuló tervezés, a lecsupaszított formák és tömegek alakításában megtalált szépség áll. A Bauhaus stílusú épületek épp ezért puritánnak, sőt, sokak szemében ridegnek tűnhetnek – azonban ezek voltak az első olyan házak, amik valóban az emberre szabott, mai értelemben véve is modern élettereket kínáltak a fényesség, a levegősség, az átláthatóság jegyében.
A modern stílusú berlini negyedeket 1913 és 1934 között a klasszikus modern építészet szellemében tervezték és építették. A mai városrészek lakótelepeinek stílusa jól mutatja az első világháború után kialakult lakáshiány enyhítésére történt szociális építkezések stílusát – letisztult, új formáival és igényeivel ezek a lakótelepek voltak jellemzőek a 20. század építészetére és várostervezésére. A legrégebb ilyen modern berlini lakónegyed a Taut által tervezett Falkenberg kertváros, amely már az 1930-as évek elején az új, tárgyilagos stílusban emelt Fehér Várost és a Hans Sharoun által tervezett Siemensstadt nagytelepet zárja le.
A Schillerpark és a Carl Legien lakónegyed mellett hatodik társuk a Bauhaus építész, Bruno Tat által tervezett Britz nagytelep, amit formája miatt a köznyelvben csupán Patkó-telepként emlegettek már megépítésétől kezdve. A Britz volt a mérvadó az 1920-as és 1930-as évek lakótelepeinek építésekor, és lakói ma is szeretik a viszonylag kicsi, 49 m² körüli lakásméretek ellenére is. A vöröset és a kéket bátran használó színösszeállítás a maga idejénben számos kritikát kapott, azóta azonban éppen hogy a lakótelep szeretnivaló egyedi egyéniségét adja a számtalan jellegtelen lakótömb között. Az 1990-es években felújították a patkót formáló lakótelepet, és műemlékvédelem alá helyezték.
Ha a német fővárosban járunk, számtalan kiállítást, rendezvényt és kerekasztal-beszélgetést szentelnek az idén 100 éves Bauhausnak. De még a leginkább interaktív kiállítás sem tudja visszaadni azt az élményt, amit a funkcionalitásnak szentelt, megvalósult lakónegyedek. Ezért ha csak lehetőségünk nyílik rá, bátran szánjuk rá az időt, és a vezetett túrák formájában járjuk be Berlin ikonikus lakótelepeit! Vagy akár egész Németország Bauhaus-emlékeit!
Erdei Zsolt
