A huszonkét éves fiatalember Kamerun legnagyobb városában egy bárban üldögélt, amikor letartóztatták. A rendőrség nem kifejezetten őt kereste, hisz nem tett semmi rosszat. Akárkit letartóztattak volna, aki meleg és megkínozható.
Amikor ezt a fiatalember, nevezzük J-nek, elfogták, úgy gyomorszájon vágták, hogy levegőt is percekig alig kapott. A fogdában égő cigarettával égették ki számos helyen a bőrét és úgy beszéltek hozzá, úgy kezelték, mint egy ördögi démont, aki büntetést érdemel. Nem foglalkoztak azzal, túléli-e vagy sem.
J tortúrája öt napig tartott.
„Nem könnyű elfelejteni, ha egyszer megkínoztak” – meséli brit lapoknak a férfi, aki már harmincas évei elején jár és Nagy-Britanniában él. Közel öt éve küzd azért, hogy a szigetországban maradhasson és ne küldjék vissza szülőhazájába. És bár még mindig nem épült fel teljesen az őt ért traumákból, bízik benne, hogyha nyíltan ki mer állni és elmeséli történetét, az másoknak is erőt adhat az újrakezdéshez.
Gyerekként J élete normális volt, ugyanolyan, mint bármely más kölyöké a kameruni falvakban. A közösség összetartó volt, szülei nagyon szerették. Iskolás évei magabiztossá, céltudatossá tették, tipikusan olyan fiatalemberré, aki példakép lehet a kisebbek számára. De tizenöt évesen elkezdett érezni valamit. Mégpedig azt, hogy tekintete nem a lányokon, hanem más fiúkon akad meg.
Élete ekkor vált nehézzé. „Kamerunban nem lehetsz önmagad, különben szembesülnöd kell a tömegek haragjával és ítéletével. A homoszexualitás elfogadhatatlan. Az emberek szidni, ütni fognak. Kiközösítenek” – J érzései azonban egyre csak eluralkodtak rajta. 19 évesen visszautasította a neki szánt menyasszonyt és onnantól kezdve az egész település máshogy nézett rá. Csodabogárnak, kívülállónak, pederasztának bélyegezték. J ekkor elköltözött Doualaba, Kamerun legnagyobb városába.
Remélte, hogy ott találkozik más férfiakkal, olyanokkal, akik hasonlóak hozzá. Nem is tévedett, a nagyvárosban egész közösséget ismert meg, meleg férfiakat, akik ugyanúgy bujdokoltak, mint ő, de mégis összetartottak. Az eredeti nevét egyiknek se tudta meg sohase. Miért? Mindenki félt. Nem lehetett bízni senkiben, nem lehetett tudni ki álruhás rendőr, homofób támadó, zsaroló. Mindenki gyanús volt. Mindenki egyedül volt.
Ekkor történt a tragédia is, az este, amikor J-t letartóztatták és öt napig kínozták. Volt, hogy a kapitány drótot tekert a péniszére és úgy sétáltatta, ráncigálta körbe a fogdában, mint egy kutyát. J-nek azóta okoz traumát a merevedés, a legrosszabb pillanatokat idézi fel benne. Képtelen szexuális kapcsolatra, testi örömökre.
A sokk után menekült az országból. Szinte nem is emlékszik hogyan jutott el Nagy-Britanniáig, csak azt tudja, hogy mindig volt, aki segített neki. Öt éven át harcol, hogy ne toloncolják vissza, végül most június végén kapta meg a menekült státuszt.
A mai napig rengeteget gondol azokra a kameruni meleg férfiakra, akik otthon maradtak, nap-mint-nap veszélynek téve ki magukat. Reménykedik, hogy a kameruni kormány hamarosan megálljt parancsol a meleg férfiak vegzálásának, zaklatásának és életbe lép egy törvény, amely tiltja a terrort.
Hiú ábránd? Reméljük nem.
