Sport

Az olimpiai ezüst után eljegyezte barátnőjét a brazil focista

Miután Marta Vieira da Silva a brazil női futballválogatottal ezüstérmet nyert a párizsi olimpián, némi pihenő után eljegyezte barátnőjét. A csak Martaként ismert focista és párja, Carrie Lawrence csapattársak is, mindketten az Orlando Pride színeiben játszanak.

Marta a női foci egyik legnagyobb élő legendája, hatszor nyerte el a FIFA World Player of the Year-díját. A sportágban elért eredményeit jelzi, hogy olyan élvonalbeli játékosok, mint például az amerikai Megan Rapione minden idők legnagyobb női játékosának nevezik. Személyében ő az első focista – legyen az nő vagy férfi – aki öt egymást követő olimpián is gólt szerzett.

Lawrence és Marta 2022 óta alkotnak egy párt, egy évvel azután ismerkedtek meg, hogy a brazil játékos felbontotta eljegyzését csapattársával, Toni Pressley-vel. Lawrence ott volt a lelátón Párizsban is a Brazília és az Egyesült Államok közötti döntőn, ahol az amerikaiak 1-0-ra nyertek.

Az idei olimpia után a nemzetközi focitól visszavonult Marta nemcsak az LMBTQ sportolók integrációjával, hanem a nők sportban betöltött szerepével is sokat foglalkozott, és ezt a témát hangsúlyozta akkor is, amikor a FIFA idén elismerésben részesítette. „Ahogy nézem ezt a díjat, azt szeretném, hogy minden más nő is lásson egy ígéretes jövőt, irányuljon ez nem csupán a labdarúgásra vagy a sportra, hanem bármilyen tevékenységre” – mondta. „Mert amire minden nap törekszünk, az az, amit Isten nekünk szánt, hogy megpróbáljuk a világot jobb hellyé tenni mindenki számára. Kivételek nélkül. Ez az egyenlőségre való törekvés. A tiszteletre való törekvés. Ezt az üzenetet hagyom mindazoknak, akiknek hatalmukban áll mindezt továbbítani azon keresztül, amit tesznek: Tegyétek meg! Csináljátok! Mert a jövő generációi hálásak lesznek.”

 

 

View this post on Instagram

 

A post shared by Carrie Lawrence (@carrie__lawrence)

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin