Amikor az élvhajhászás hanyatlásnak indult
Így telt az ókor és a középkor fordulója meleg szempontból
Legutóbbi cikkem a Római Birodalom alkonyával ért véget, amikor már törvényekkel tiltották a homoszexualitást. Arról viszont nem szóltam, hogyan alakult át a társadalom gondolkodása ezen a téren. Miközben ugyanis Európa őslakos népeinél visszaszorult a férfi-férfi viszony, a megjelenő germán törzsek gondtalanul hódoltak ezen szenvedélynek.
Krisztus után a kereszténység terjedésével egyre inkább tiltottá vált a homoszexualitás a Római Birodalomban. Az új hit tanításai nyomán előtérbe kerültek az olyan értékek, mint a fegyelem és a család, míg az élvezetek hajkurászása megvetetté vált. De ez természetesen nem egyik napról a másikra történt: a társadalom hosszú éveken keresztül vívódott, a filozófia egyre kevésbé foglalkozott a homoszexualitás kérdésével. Ugyanakkor a költészetből nem kopott ki a téma, a változás csak a fiúszerelem megítélésében volt.
A társadalom folyamatos változása hozta azt is, hogy a családok megszilárdultak a Római Birodalom korának derekára, a szülők pedig jobban óvták fiaikat. Ahogy az előző számban írtam, Róma fénykorában a pederasztia a felsőbb körök kiváltsága volt, ekkorra viszont a homoszexuális szerelmek célpontjai a rabszolgafiúk lettek. Az I. és II. században a filozófusok és az orvosok a családot és a hitvesi kötelességet emelték ki fő értékként, a fiúk iránti szerelem lelki-szellemi jelentőségét pedig igyekeztek háttérbe szorítani.
Miközben a korszak gondolkodói a heteroszexuális kapcsolatokat a homoszexuálisok fölé emelték, addig Artemidórosz Az álmok kulcsa című könyvében nem talál kivetnivalót a férfi-férfi aktusban. Ezt azzal magyarázza, hogy „a behatolás kiváltképp férfiúi aktusa önmagában nem jelenti a természet parancsainak áthágását”. Ugyanakkor a nő-nő kapcsolatot elítéli, mivel mindenfajta művi dolgot, praktikát kell bevetniük az örömszerzéshez.
Plutarkhosz a Dialógus a szerelemről című művében viszont már a középkorira hasonlító eszményt írja le. Történetében Bakkónra, a fiatal fiúra Pisziasz, az idősebb úr és Iszménodóra, az özvegyasszony is szemet vet – utóbbi mindent bevet, hogy megszerezze magának. Bakkón tanácsadója arra jut, hogy a hitvesi szerelem az elfogadható, a meleg kapcsolatot fogyatékosnak és szerelemtől mentesnek ítéli meg.
Pszeudo-Lukianosz Szerelmeskedések című könyvében egy férfi és egy női szerető között őrlődő fiúnak a barátja arra hívja fel a figyelmét, hogy míg a nő minden gyönyört meg tud adni neki, addig a férfi nem képes erre.
Amíg a hanyatló Római Birodalomban a kereszténység teret nyert, és teljesen átalakította a homoszexualitásról való gondolkodást, addig a megjelenő germán törzsek körében virágzott a meleg kultúra.
A kemény, férfias vikingeknél nem volt ritka a férfi-férfi kapcsolat. Rengeteg mondájukban szerepeltek meleg karakterek, törvényeikben külön szavakkal írták le őket (nid, ergi, argr). A homoszexuális erőszakot pedig rendszerint az ellenség meggyalázására használták – ez megjelenik a Sturlunga mondában is. Sőt, az egyik legismertebb és legkedveltebb skandináv isten, Loki a regék szerint biszexuális volt. Viszont itt is fontos megjegyezni, hogy a melegséget csak addig nézték el, amíg valaki aktív fél volt, a passzív partner gúnyolódás tárgyává vált.
Később természetesen rájuk is hatott a kereszténység, és náluk is tiltólistára került az azonos nemű partnerrel létesített kapcsolat. A walesiek például négy év börtönnel, míg a vizigótok kasztrálással büntették a szodómiát. Utóbbi népcsoportnál viszont ez inkább csak névlegesen létezett, mivel még a VIII-IX. században is virágzott a homoszexualitás a vizigót spanyol városokban.
Láthattuk tehát, hogy az átmeneti korszakban hogyan változott fokozatosan a gondolkodás, és hogyan fordultak az emberek az élvezetek hajhászása felől a biztonságot jelentő család egységéhez. Ebben a korban még nem üldözték annyira a melegeket, mint majd a kereszténységgel átitatott „sötét középkorban”.
Írta: Bodor Máté
A cikk Eszményi Miklós „Férfi a férfival, nő a nővel” című könyve alapján készült.
