„Az embereket érdekli a szex, én pedig nem pironkodom beszélni róla”

Amikor kitaláltuk, hogy az újságban szereplő „bőrös téma” miatt a címlapra is becsempészünk néhány BDSM-kiegészítőt, Levente különösebb akadékoskodás nélkül ment bele az ötletbe. Persze azért kikötötte, néhány dolgot biztosan nem vesz fel. A fotózáson ezért volt biztonsági szavunk is – persze csak viccből. De megsúgom: az volt, hogy teniszlabda.

Lakatos Leventéről eddig is tudhattuk, hogy nem az a félős típus, de új regényében duplán bátor. A Legszebb heged-ben kiemelt helyet kap egy transznemű lány, a régóta közönségkedvenc meleg karakterével pedig a szivárványcsaládok témáját dolgozza fel. Az író a saját bevallása szerint nem akar semmivel szembemenni, egyszerűen úgy érzi, itt az idő, hogy beszéljünk néhány témáról. Mi pedig beszéltünk is: LMBTQ topikokról, írásról, a személye köré épülő brandről, elfogadásról, hivalkodásról, rengeteg munkájáról. Sőt, az OnlyFans-oldaláról is. 

Szeretnéd a kezedben tartani a Leventével készült címlapunkat? Akkor élj támogatói előfizetési akciónkkal és légy MyHumen tag! Kattints ide!

 

Az új regényed egyik legfontosabb szereplője Emily, egy transznemű lány. Hogyan jött az ötlet, hogy ennyire a középpontba állítsd a témát?

Jó ideje szerettem volna foglalkozni ezzel a témakörrel. Aztán úgy adódott, hogy a könyvsorozatban Barbi karaktere éppen egy éjszakai bárt vezet New Yorkban. Arra gondoltam, oda könnyen be tudok illeszteni egy transzvesztita karaktert, akinek az életébe így betekintést engednék az olvasónak. Majd a munka során arra jutottam, most sokkal érdekesebb téma számomra transzszexualitás. Sokan – főleg, akik nem érintettek az LMBTQ világban – nem tudják, hogy mi a különbség a travik és a transznemű emberek között. Fontos része a regénynek, hogy ez a különbség megfogalmazásra kerüljön.

Meglátásom szerint egyébként a transzszexuálisok egy félig kikandikáló szubkultúra az LMBTQ közösségből; egy átváltozáson mennek keresztül, majd ahogy az megtörténik és elnyerik azt a nemet, ami a lelki nemükkel egyezik, onnantól kezdve valójában heteroszexuálisnak számítanak.

A regényben is elhangzik ez az érvelés, viszont ez nem mindig van így. Ennek persze olyan szinten helye van, hogy sok LMBTQ, sőt transz aktivista van gondban azzal, hogy a T betű mennyire jogosan része a betűcsokornak. De vegyük figyelembe, hogy nagyon sok leszbikus transznemű nő vagy homoszexuális transznemű férfi van, vagy sokan biszexuálisok. Tehát van egy komoly különbség a szexuális orientáció és a nemi identitás között.

Ebben igazad van, de tapasztatalom szerint a többség heteroszexuálisként akarja aposztrofálni magát. Ismerek pár transznemű embert és többségük így gondolkodik: ha férfiként született és nő akar lenni, utána férfival szeretne kapcsolatba kerülni. Vannak kivételek, de túlnyomórészben ezzel a – tudom, talán megmosolyogtató, de – konzervatív hozzáállással találkoztam. Inkább külföldön jellemző a teljes fluiditás, amikor a tranzíción átesett ember nem akarja magát szexuálisan meghatározni, hanem szabadon kívánja élni az életét.

Elfogadom, hogy valaki szexuális orientációja ezt diktálja, de közben lehet, hogy teljesen felesleges a címkékről vitatkozni. A regényben is elhangzik egy szereplőtől, hogy őt elkönyvelhetnék transznemű emberként, de nem akar címkéket, csak boldog akar lenni.

Abszolút. Ez, az egyébként már idősebb karakter például az önismerését követően is a feleségével él, megtalálták a közös útjukat, ám esetében is arról van szó, hogy nem igazán akar kirakatban élni. A transzszexuálisok szeretnének beilleszkedni a hétköznapokba, nem is nagyon szeretnék, ha téma lenne, hogy milyen testbe születtek. Eközben viszont az emberek többsége azt feltételezi, hogy a transzszexuálisok a travikhoz hasonlóan fel akarnak lépni, mórikálni, produkálni akarják magukat. Pedig abszolút nem erről van szó.

Nem félsz, hogy túl érzékeny ez a téma és elveszítesz néhány olvasót? Vagy inkább úgy voltál vele, hogy kijelölsz egy célt, miszerint kicsit oktatod az embereket mindezzel kapcsolatban? Csak mert sok párbeszéd hangzik úgy, hogy a szereplők kifejtenek különböző nézeteket, akár transzfóbokat is, amikre aztán egy másik szereplő reagál.

A Barbibébi sorozatom eddig megjelent részei ugyanúgy épülnek fel: míg a regény első fele Krisz szemszögében íródik, tehát tulajdonképpen melegregény, addig a másik fele egy heteroszexuális lány, Barbi nézőpontjából játszódik. Ebben az esetben Barbi jelenetein keresztül bontakozik ki az olvasó előtt a transzszexuális lány, Emily élettörténete.

Persze kockázatos húzás, hogy Krisz szerelmi élete és a transzszexuálisok fonala felváltva szerepel ugyanazon könyvben, tűnhet töménynek, tartottam is tőle, de annyira adta magát a történet, hogy végül nem is gondolkoztam a ritkításon. Ráadásul a teljes képhez hozzátartozik, hogy nem is igazán Barbibébi, sokkal inkább Krisz, a meleg karakter az olvasók kedvence. Sőt, Atlas karakteréért is odavannak, ő Krisz párja. Emily figurája inkább csak egy utat biztosít ahhoz, hogy az olvasó beleshessen a transzszexuálisok világába. A megjelenés óta egyébként a tekintetben sem kaptam negatív véleményt, hogy az LMBTQ vonal túl sok vagy túl tömény lenne tartalmilag.

 

 

De volt olyan célod, hogy tanítsd az embereket?

Inkább egymás elfogadása felé próbálom terelni az embereket. Ha meleg karakterről írok, nagyon fontos, hogy ne használjak sztereotip figurákat. Ne affektáló, feminin férfiak legyenek, mint akik a való életben például a médiában szerepelnek. Látszódjon, hogy a melegek sem fura szerzetek, ugyanolyan emberek, mint más, csak azonos nemű párjuk van; ebben különbözik az életük a többiekétől. Fontos része az érzékenyítésnek, hogy ne csak bohócokat lássanak a melegekből.

De azért nem baj, ha valaki affektál vagy feminin.

Mindenki olyan, amilyen. Én csak azt mondom, hogy a magyar médiatérben jelenleg szinte kizárólag feminin meleg figurák szerepelnek, és ez szerintem legalább annyit árt, mint használ a közösségnek. Gondolj csak bele, ha a Pride-ról van szó, az emberek még mindig a rózsaszín apácának öltözött vagy bőrtangás fiúkat emlegetik, holott a mostani Pride-on már nem látni ilyesmi bohóckodást.

Kicsit térjünk át a szivárványcsaládok témájára, ami igencsak felkapott mostanában. Honnan jött ez a szál? Mert Krisz kezd felnőni és 27 évesen már találkozhat egy ilyen szituációval, vagy mert egyszerűen erről a témáról is beszélni kell?

Egyrészt mert Krisz karaktere eléggé megérett ahhoz, hogy a családalapítás szóba kerüljön. A másik ok, hogy ha két férfi egy családként él egymással, az ő esetükben is szükség van valamire, ami feljebb lépteti a kapcsolatukat, ami még komolyabbá teszi azt, ami változást hoz, ami mélyebbé teszi annál, hogy boldogok egymás mellett. Hétköznapi esetben egy heteró párnál is a házasság, pontosabban a családalapítás az a lépés, ami egy idő után értelmet ad a kapcsolatuknak.

Fontosnak tartom, hogy azonos nemű párok esetében is ugyanúgy nyitott legyen az a lehetőség, hogy a tudásukat, élettapasztalatukat, szeretetüket átadva tudjanak felnevelni egy gyermeket. Kiverhetnék a fejükből az emberek azt, hogy ha például két férfi együtt nevel egy gyereket, akkor ott tisztességtelen, elfogadhatatlan, vagy a gyerekre nézve ártalmas dolog történik.

Hatással volt rád, hogy a transzneműek és a szivárványcsaládok az elmúlt évben politikailag is érintettek lettek?

Ezt sokan kérdezik. Nyilván hatással volt rám a külvilág, de nem azért akartam ezzel a két témával foglalkozni, hogy az itthoni történésekre reflektáljak. Egyszerűen úgy éreztem, ideje beszélnem ezekről a kérdésekről.

A törvények, amit hoztak a transzszexuálisokkal és a szivárványcsaládokkal kapcsolatban, mind visszalépések a múltba, annál az egyszerű oknál fogva, hogy megfosztották az embereket valami olyasmitől, ami eddig elérhető volt. De látom, hogy ez nem magyar sajátosság. A transzszexuálisok az USA-ban ugyanúgy kirekesztettebbek vagy kevésbé elfogadottak, mint a meleg férfiak vagy leszbikus nők. Ott is csodabogarakként néznek rájuk. És bár a tengerentúlon a meleg párok és az örökbefogadás is elfogadottabb kérdéskör, ott sincs konzekvens tolerancia, hallani kirívó esetekről.

A szivárványcsaládok még friss téma, sok a nyitott kérdés körülötte, de ott van a coming out is, amin azért már kicsit túljutottunk. Itt mégis felbukkan.

A regényben az a kérdés, hogy egy gyereknek hogyan mondd el, mi a helyzet a szexuális orientációddal. A regényben Krisz párjának családjából egy gyerek kettejükhöz kerül, egy ideig nekik is gondoskodniuk róla. Ebben a helyzetben nem tudsz mismásolni, választanod kell: vagy hazudsz, vagy elmondod az igazat a gyereknek. De egy 8 éves fiúnak hogyan magyarázod el, mi a helyzet, ha közben például az iskolatársaitól olyan dolgokat hall, hogy a melegek egymás fenekében turkálnak? Ez azért egy kicsit másabb coming out-helyzet, mint amikor a szüleid vagy a barátaid elé állsz. És itt jön elő az, hogy bár a coming out úgy volna ideális, hogy az embernek egyszer kelljen megtennie, és azzal letudja egy életre, a valóság nem ilyen. A legbizarrabb szituációkban kell újra és újra előbújni.

 

 

Eddig is komplex témákról beszéltünk, de vannak még további összetett kérdések a könyvben: a vallás, vagy a rengeteg szereplő, akik menekülnek valaki elől, mert bűntényt követtek el, de mégsem bűnösök.

Azt gondolom, annak ellenére is lehet valaki jó ember, hogy elkövetett valami rosszat az életében. A tökéletlenség teszi szerethetővé a karaktereket, ahogy a valóságban is mindannyiunknak vannak titkai. Mindenkinek van valami bűne az életében, amit magával cipel, de ettől még nem feltétlenül rossz ember.

Mindig törekszem arra, hogy a karakterek színesek legyenek, emellett mindenkinek legyen olyan tényező a múltjában vagy a jelenében, ami erkölcsi kérdéseket vethet fel az olvasóban. Én mutatok két oldalt, az olvasó pedig eldönti, hogy számára melyik a szimpatikus, mi csapódik le neki a karakterből, ő maga hogyan könyveli el, ítélkezik-e felette vagy felmenti. Pont, ahogy a való életben is történik.

Nem szoktam magamnak előre kidolgozni, hogy ki mikor csöppen majd a történetbe, vagy mikor jön majd például egy olyan ember, aki korábban telefonokat tört fel és a rajtuk talált képekkel zsarolt embereket. Mindez írás közben alakul. A munka elején mindössze annyit tudok, hogy milyen főszereplőkkel szeretnék dolgozni, ők hol tartanak az életükben és nagyjából hova érnek el a regény végére. Ezzel a szabadsággal tudom elérni, hogy ne unjam el a regényt. Szórakoztatóirodalmi szerzőként nekem nem a szöveg szépsége, formálása az izgalmas, hanem a történet megteremtése. Az motivál, ha az írási folyamat közben jönnek az ötletek, és azokat bele tudom szőni a történetbe.

A Legszebb heged-nél például azt tudtam, hogy lesz majd egy transzszexuális ember, aki Barbi környékén él majd. De hogy milyen kapcsolatokkal, viszonyokkal rendelkezik, vagy hogy a bátyja egyáltalán feltűnik-e a regényben, és ő mivel foglalkozik majd, nem találtam ki előre. Hozta a történet magával.

Ebben a könyvben megjelenik a szexualitás, de szexjelenet nagyon nem fordul elő benne, míg más könyveidben azért elég nagy hangsúly jut a szexnek. De a közösségi médiádat figyelve is azt láthatjuk, hogy ez nálad egy központi téma. Ezt kijelenthetjük?

Nem értek ezzel feltétlenül egyet. A szex nálam azért központi téma, mert az embereket érdekli a szex, és én nem pironkodom beszélni róla. Ezért talán gyakrabban merülnek fel bujább témák. Viszont a regényeim nem erotikus történetek. Én modern romantikus regényeknek szoktam őket nevezni, mert ugyan nem állunk meg a csóknál, de nem is a szexjelenetekre épül a sztori. A Szigor trilógiámban például van egy alapcselekmény, ami során egymásra talál két ember, és igen, ők néha szexelnek – mint ahogy a hétköznapi életben ez általában meg szokott történni.

Nem is arra gondoltam, hogy a történeteid a szex körül forognak. Hanem arra, hogy a szex egy nagyon sokszor felbukkanó téma, aminek két oldalát látom. Az ember egyrészt ebből tud profitálni, hiszen ahogy te is mondtad, mindenki szokott beszélni a szexről, másrészt tudást is adhatsz át. Hiszen ha egy szexuálpszichológus beszél a témáról, az rendkívül értékes lehet bárki számára.

Gyakran beszélek a közösségimédia-felületeimen szakemberekkel, viszont azt is látom, hogy a tankönyv szerinti vélemény nem annyira mozgatja meg az embereket, mint amikor valaki a privát tapasztalatairól mesél.

A közösségimédia-profiljaidon nagyon tudatosan építed a Lakatos Levente brandet. Mióta megy ez ennyire tervszerűen?

A kezdetektől. Nagyjából akkor indultam el az írópályán az első regényemmel, amikor bejött a Facebook Magyarországra. Hamar megtapasztaltam, hogy a szórakoztató irodalmat kirekesztik a médiából. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy tévében nem is lehet könyvet kommunikálni. Míg egy énekes az új dalát el tudja énekelni, be tudja mutatni a videoklipjét élő reggeli adásban, vagy egy filmnél levetítik a trailert, esetleg képeket mutogatnak a forgatásról, addig egy könyvnél nem tudsz olyan vizuális tartalmat mutatni, ami izgalmas lenne. A többi médiafelület pedig többségében finnyás és csak a szépirodalommal foglalkozik. Rájöttem, hogy ha kommunikálni szeretnék, és meg akarom mutatni magam, illetve a könyveimet, akkor meg kell teremtenem a saját felületeket hozzá. Emellett tudtam azt is, hogy ha építeni szeretném a jelenlegi olvasótáboromat, valamennyire „celebesíteni” kell a márkámat.  Így alakult a Facebook- és az Instagram-csatornám építése. Van Youtube-csatornám is, amit jelenleg nem használok. Ha akarod, elmesélem, miért nem.

Levente, miért nem használod a YouTube-csatornádat?

A legtöbb videóm százezres nézettséggel futott, és fájt, amiért a boltban is úgy ismert fel a pénztáros lány, mint a vloggert, és nem mint az írót. Úgy éreztem, nem jó úton haladok. Arra akartam használni a YouTube-ot, hogy máshogyan tudjam feldolgozni a könyveimmel kapcsolatos tartalmakat, de ez nem ment át. Az jött le, hogy itt egy fiú, aki bohóckodik.

 

 

A közösségi médiádon azért látok egy ellentétet. Nagyon intim képeket mutatsz meg, kevés textillel, közben pedig a magánéletedet nem teszed egyáltalán közzé.

Ezzel sem értek egyet. Ha a párkapcsolatomat nem mutatom meg, az azért van, mert nincs párkapcsolatom. Nem az az oka, hogy titkolózom és rejtegetem az embereket az életemből. És egyébként a „kevés textilesnek” hívott képeket nem tartom intimnek. Nem látszik rajtuk semmi intim.

Amikor elterveztük, hogy felhasználunk néhány bőrfétises eszközt a címlapfotózáson, azonnal rábólintottál. Alapvetően van benned egy nyitottság, hogy izgalmasabb fotósorozatokba is beleegyezz, vagy úgy tartod, hogy nyitottnak kell lenned, hogy építsd a brandedet?

Színésznek tanultam, négy évig treníroztak minket arra, hogy a színpadon hülyének is lehet lenni. Innen származik ez a nyitottság. Talán lazábbak az erkölcseim. Szívesen bújok szerepekbe. A való életben a lehető legegyszerűbben öltözködöm és élek: most, az interjú közben is egy melegítőben vagyok. Nem szoktam kicsípni magam vagy túlöltözni az életemet.

A fotózásokon viszont szívesen kiöltözöm, kiélem ezeket a dolgokat. Az, hogy bőrkarkötő vagy bőrsapka legyen rajtam, nem nagy probléma. De azért vannak határok. Azt nem vállaltam volna, ha félmeztelenül kellett volna pózolnom és bőrhámot akartatok volna rám adni. Az már egy konkrét szexuális kultúrához tartozó megjelenést sugall, ami nem is egyezik az én ízlésemmel.

De gondolom, ettől függetlenül van egy határ, hogy ide még beengedem az olvasómat, ide pedig nem…

Inkább azt mondom, hogy engem egyáltalán nem motivál, hogy megmutassam, ne adja az ég, kérkedjek azzal, hogy milyen autóm van vagy milyen lakásban élek. Arról viszont, hogy velem mi történik és milyen tapasztalataim vannak az életemben, szívesen beszélek.

Utolsó kérdésem kicsit basic, de mindig izgalmas. Mik a terveid a jövőre? Készül új könyv?

Tele vagyok tervekkel, abból mindig több van, mint amennyit meg tudok valósítani. Szeretnék egy saját könyvkiadót építeni. Emellett van egy saját, a márkámhoz kapcsolódó webshopom, azon keresztül a legmerészebb ötleteimet is megvalósíthatom. Elég sok időt elvesz, de szeretem csinálni, szeretek kísérletezni és szeretem látni a rendelésekkel kapcsolatos adatokat. Kifejezetten adatvezérelt vagyok, fontos, hogy lássam mi tetszik az embereknek és mi nem, mi az, ami bevált lépés volt a munkásságomban, és mi vallott kudarcot. Az adatok számomra alapok.

Ezeken kívül szeretek kísérletezgetni, olyan projektet indítani, amikre addig még nem voltak példák, mert vagy nagyon újszerűek, vagy új platformokat vonnak be. Ezért indult el például az Onlyfans-oldalam, ahol – ellentétben azzal, amit sokan gondolnak – nem pornót teszek közzé, hanem pont azokat a tartalmakat, amiket te is említettél: a kevés textiles képeket. Ezek nem obszcén vagy pornográf fotók, hanem művészi aktok. Egy új, folytatásos történetet is fogok itt indítani, ez még a tőlem várhatóaknál is kicsit bevállalósabb lesz.

Új könyv pedig mindig készül.

Egy kis funfactet nem tudsz elárulni róla?

Ami biztos, hogy érkezik hamarosan a dr. Lengyel sorozatom negyedik kötete. Jubileumi kötet lesz: 10 évvel ezelőtt jelent meg az első rész, a Love Club. Az olvasók nagyon kedvelik a kicsit elborult kriminálpszichológus, dr. Lengyel karakterét, mindenképpen szeretnék, ha visszatérne. És én is szeretnék most már újra kemény krimit írni: sötét, kicsit buja, kicsit ez is tabuk között sétálgató.

 

Fotók: Bielik István

Stylist, MUA: Paksi Éva

A fotózás a ruhákat a Van Graaf, a bőr kiegészítőket a Blackdream biztosította

Kanicsár Ádám András

Instagram: @kanicsar