Itthon

Az azonos nemű bejegyzett élettársaknak is jár az adó-visszatérítés

 

A Háttér Társaság hívta fel rá a figyelmet, hogy a NAV módosította a honlapján közzétett, a gyermekes családok rendkívüli adó-visszatérítéséről közzétett tájékoztatóját, egyértelművé téve, hogy a házastársakhoz hasonlóan a gyermeket nevelő azonos nemű bejegyzett élettársak esetén is mindkettőjüknek jár a visszatérítés.

Még júniusban jelentette be a kormány, hogy amennyiben a GDP idei növekedése eléri az 5,5 százalékot, úgy a gyermeket nevelő családok az átlagjövedelmet terhelő adó erejéig visszakaphatják az idén befizetett adójukat. Szeptember végén a visszatérítés pontos feltételeit szabályozó kormányrendelet is megjelent, amely egyértelművé tette, hogy a visszatérítés azoknak a szülőknek jár, aki az év bármely napján családi adókedvezményre voltak jogosultak, így tehát nem csak a vér szerinti vagy örökbefogadó szülőknek, de azok házastársának és (azonos nemű) bejegyzett élettársának is.

A NAV közzé is tett honlapján egy tájékoztatót, ebben azonban a bejegyzett élettársak jogosultságáról egy szót sem ejtettek. A Háttér Társaság ezért közérdekű bejelentéssel fordult az adóhivatalhoz, kérve, hogy a tájékoztatót egészítsék ki a bejegyzett élettársak jogosultságára való utalással. A kérésnek a NAV eleget tett, és a tájékoztatóban ma már szerepel, hogy “Házasságon a bejegyzett élettársi kapcsolatot is érteni kell.”

A visszatérítés összegét az adóhatóság automatikusan kalkulálja, mivel azonban a NAV számára a bejegyzett élettársi kapcsolatra vonatkozó adatok nem feltétlenül érhetőek el, a Háttér Társaság minden érintettnek azt javasolja, hogy a NAV által közzétett „VISSZADO” nyomtatvány benyújtásával értesítsék jogosultságukról az adóhatóságot.

Ha a visszatérítés igénybevétele során bármely szivárványcsaládot hátrány ér, a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálata ingyenes tanácsadással, jogi képviselettel segíti őket a jogszabályok által biztosított jogaik gyakorlati érvényesülése érdekében.

“Nem szabadna kérdésnek lennie, hogy a szivárványcsaládok is jogosultak-e a rendkívüli adó-visszatérésre. Rendkívül visszás, hogy a hatóságok ezt maguktól nem tüntetik fel a tájékoztatóban, holott az állampolgárok pontos tájékoztatása mindannyiunk közös érdeke. A hibás tájékoztatási gyakorlat felesleges bürokratikus körök megtételére kényszeríti a szivárványcsaládokat,” – kommentálta az esetet Dombos Tamás, a Háttér Társaság Jogsegélyszolgálatának munkatársa.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin