Van, aki szerelemből, más praktikumból, egyesek pedig érdekből házasodnak. Nem minden történet mesebeli, és nem mindegyik végződik boldogan. Néhányan azonban valóban rátalálnak az igaz szerelemre, és őszintén mondják ki egymásnak a boldogító igent, hogy megalapozzák közös jövőjüket. Ez a fajta fogadalom itthon a melegek körében ritka, hiszen nehezíti a helyzetünket, hogy a házassági egyenlőség nem elfogadott. A szerencsés és kitartó pároknak azonban így is sikerül, köztük Kovács Tamásnak és férjének, Farkas Péternek.
Hogyan ismerkedtetek meg?
Peti: Az interneten, még 2014 tavaszán. Én nem fűztem hozzá nagy reményeket, ezzel a hozzáállással is érkeztem az első randinkra egy kávézóba. Aztán még azelőtt, hogy beszélgetni kezdtünk, tudtam, hogy rosszul ítéltem meg. Onnantól gördülékenyen ment minden. Tomi haza is kísért, majd a második randin már egy költözésben segített. Egy hónappal később hivatalos volt a kapcsolatunk, majd alig három hónapra rá össze is költöztünk.
Elég gyors volt a tempó. Az eljegyzés is ilyen hamar jött?
Tomi: Nagyjából két éve voltunk együtt, amikor az egyik ismerősömet eljegyezték. Egy barátommal beszélgettünk róla, amikor megemlítettem, hogy én is gondolkodom a jegyességen egy ideje. Amikor hazaértem, odahívtam Petit, hogy beszéljünk. Megkérdeztem tőle, hogy ő gondolkodott-e erről, amire igennel válaszolt.
Peti: A kezdetektől komoly irányba terelődött a kapcsolatunk. Már szinte az elején tudtam, hogy Tomival képzelem el az életemet. Nagyon jólesett, hogy ez benne is felvetődött anélkül, hogy én hozakodtam volna elő a témával. Másnap már meg is vettük az eljegyzési gyűrűket.
Hogyan fogadta a hírt a család, és a barátok?
Peti: A gyűrűk megvétele után találkoztunk Tomi tesóival, nekik mondtuk el először. Utána a szülőknek és a nagyszülőknek. Mindenki boldog volt és gratulált, hiszen mindkettőnk elég hamar tagja lett a másik családjának.
Ma már nem Magyarországon éltek. A házasság is oka volt annak, hogy Németországba költöztetek?
Tomi: Sejtettük, hogy a helyzet a közeljövőben nem fog változni otthon, így még az eljegyzés évében elkezdtük tervezni a külföldre költözést. 2017 augusztásában költöztünk ki Münchenbe. Miután megszoktuk az itteni életet és összeszedtük magunkat anyagilag, utána kezdtük tervezni az esküvőt.
Mennyit foglalkoztatok a szervezéssel?
Peti: Nem szerettünk volna nagy esküvőt, így a papírok elrendezésével töltöttük a legtöbb időt. Haza is kellett utazni az okmányokért, amiknek a beszerzése, engedélyeztetése és fordíttatása összesen félévbe telt, és több mint 400 euróba, nagyjából 130 ezer forintba került. Időpontot idén október 22-ére kaptunk.
Tomi: A másik legnagyobb falat a menü összeállítása volt az étteremben, ahova a szertartás után elvittük a barátainkat. Intéztünk nekik szállást, megszerveztük a reptéri fuvarokat, a meghívókat pedig Peti saját kézzel készítette, és küldte el mindenkinek postán. A biztonság kedvéért persze Facebook-eseményt is csináltunk, hogy ott egyeztessük le az ügyes-bajos dolgokat.
Hogyan zajlott az esküvő?
Peti: Egy rövid, ám annál szebb, 10 perces polgári szertartás volt az okmányiroda házasságkötő termében. Gyönyörű napsütés volt, és csodaszép kilátás egy fás területre. Az egész álomszerű volt. Mindketten nagyon izgatottak voltunk. Miután felolvasták, hogy mit is készülünk aláírni, és az anyakönyvvezető elmondott egy szép beszédet, felhúztuk egymás ujjára a karikagyűrűket is, amelyeket egy szív alakú tálban hoztak elénk. Utána közös fotózkodás volt a barátainkkal, akikkel aztán otthon koccintottunk, majd mentünk az étterembe. A lakótársaink is csatlakoztak hozzánk, tőlük egy hatalmas, 151 bonbonból álló tortát kaptunk ajándékba, amilyet mindig is szerettünk volna. Később otthon is tartottunk még egy bulit a barátoknak, akik nem tudtak eljönni.
A családdal is ünnepeltetek?
Tomi: Összeállítottunk egy otthoni menetrendet, 5 nap alatt 4 különböző partin vettünk részt. Egy-egy családrésszel külön ünnepeltünk, egyesekkel egy ebédet, másokkal egy vacsorát fogyasztottunk el, és beszélgettünk egész délután és este. Az egyik legnagyobb élmény Peti anyukájáéknál fogadott minket. Kaptunk egy tortát, amit egymás kezét fogva vágtunk fel abban a ruhában, amelyben összeházasodtunk Németországban.
Legelőször a szertartáson láttátok meg egymást?
Peti: A ruhákat együtt vásároltuk. Mindkettőnkön szürke nadrág volt, és egyforma csokornyakkendőt rendeltünk. Az ingünk is összepasszolt. Én egy fekete pöttyös fehér inget, míg Tomi egy fehérpöttyös fekete inget viselt. Otthon ruhapróbát is tartottunk. A lakótársunk rózsát is horgolt az esküvőre, azt nem csak mi, de mind a 16 vendég is viselte.
Elért titeket a „vőlegény-para” az esküvő előtt?
Tomi: Teljesen biztosak voltunk egymásban, nem aggódtunk attól, hogy ha kimondjuk az igent, akkor változik bármi is. Attól féltünk inkább, hogy nem fogjuk érteni az anyakönyvvezetőt.
Hogyan telt a nászút?
Tomi: Írországban töltöttünk négy napot, ám rendhagyó módon még az esküvő előtt. Mindkettőnk munkahelyén így jöttek össze a szabadságok, a repjegyeket pedig már korábban megvettük. Nagyon álomszerű volt. Lenyűgöző volt a természet, és az ottani emberek. Abszolút elfogadtak minket, nagyon lazák és közvetlenek voltak. Mindezt megpecsételtük az esküvővel, majd egy hét ünnepléssel.
Mit terveztek a jövőben?
Peti: Szeretnénk családot, gyereket örökbefogadni viszonylag rövid időn belül. Többek között azért is szerettünk volna összeházasodni, mert így jobbak az esélyeink. December 18-án megyünk is egy tájékoztató előadásra. A folyamat 2-4 év, így még van időnk. Addig gyűjtünk, keresünk egy másik lakást, és persze járunk tanfolyamra. Maximum kétéves gyereket szeretnénk kapni, hogy ne maradjunk le arról, ahogy járni és beszélni kezd. Bár nevet akkor mi már nem adhatunk neki, de nem feltétlenül vágyunk újszülött babára, mert az meg tudja hosszabbítani a folyamatot, és 35-nél nem szeretnénk idősebbek lenni, amikor belevágunk a nevelésbe.
Máthé Bence
