Péntek este 8 óra. Az Alterego ajtaja zárva, az utca kihalt, odalent még minden csendes. Csak az üvegpoharak koccanását lehet hallani, ahogy a pultos végigtörli és sorba rendezi őket. A tánctér vizes, nemrég mosták fel. A félhomályos térben üldögélve a lépcső tetejéről komótos lépésekre leszek figyelmes. Megérkezett Petróczi Zoltán, alias Lady Dömper, egyik kezében kávét, a másikban a telefonját és egy doboz cigit szorongatva. Egyből felismer, kezet fogunk, majd miután helyet foglal mellettem és megissza a kávéja maradékát, nyugodt érdeklődéssel várja a kérdéseimet, amik szépen sorjában érkeznek is.
Ma úgy ismer téged a magyar LMBTQ közösség, mint Lady Dömper, a leghíresebb magyar transzvesztita. De hogyan indult a történeted, mi voltál a Lady Dömperség előtt?
Nem a színpaddal kezdődött a történetem, hanem a vendéglátással. ’89 februárjában nyitott meg az első legális meleg klub, ott kezdtem vendéglátósként dolgozni. A transzvesztita műsorok nagyon ritkák, alkalmi jellegűek voltak, de valahogyan belecsöppentem. Aztán itt ragadtam a színpadon.
Honnan jött a név?
Zsazsa Tax kolléganőm adta. Nem akartam női neveket, mint például Fifi, Mimi, Lulu, amik akkor külföldön menők voltak. Sokáig Zoliként léptem fel, de amikor a Capellában állandó státuszba kerültem, Zsazsa mondta, hogy muszáj egy nevet választanom. Két ajánlatot tett: a Lady Dömpert és a Miss Dzsipet, amit nemcsak most nem tudok normálisan kimondani, akkor sem tudtam. (nevet) A Lady Dömper telitalálat volt, Zsazsa nagyon jól megérezte a személyiségemet. Dömper is vagyok, de a színpadon Lady is. Nagyon jól meg lehet jegyezni ezt a nevet.
Hogyan szólítanak a magánéletedben?
A Ladyt hál’ Isten nem használják, simán csak Dömpernek hívnak. Akik régebbről ismernek, Zolinak is szólítanak.
Mindig 8-kor kezdődik a műszakod?
Igen. Időnként vannak megbeszélések a pultosokkal vagy a tulajjal, lényegében én egyfajta kapcsolattartó vagyok az üzlet és a színpad között. Este 10-kor megyek sminkelni, fél 12-kor jövök ki a vendégek közé, fél órával a műsor előtt. Éjfélkor megyek a mikrofonért és 0:05-kor kezdjük a show-t. Hajnali fél 3-ig tart a munkaidőm, addig kell női ruhában a vendégek között lennem.
Mennyi ideig és hogyan készültök egy műsorra?
Teljesen egyénileg készül fel mindenki. Azt veszed fel, amihez kedved van, olyan számot játszol, amilyet akarsz. Néha kapunk kéréseket a törzsvendégektől, ha pedig egy retró tematikájú esténk van, nyilván nem tavalyi számokat fogunk előadni. A vezetés teljesen szabad kezet ad, így szerencsére teljes művészi szabadság van.
A sminket és a ruhát teljesen egyedül oldod meg?
Általában én sminkelem magam, úgy is nézek ki, mint egy albán turistanő. Ha nagyon szép akarok lenni, mert valamilyen különleges alkalomra készülünk, megkérem egy kollégámat, aki profi ebben.
Mit szeretsz legjobban és legkevésbé a munkádban?
Legjobban a fizetésemet. (nevet) Látom a barátaimon, hogy megöregedtek, belefásultak, úgy kell őket lerángatni a klubba. A munkám fiatalon tart, nem is nagyon lehet belőle kiöregedni, Németországban 60-70 éves travikat is láttam. Engem is elfogadnak a fiatal és az idősebb vendégek is, a kor egyfajta öniróniára ad lehetőséget, amin meg jókat lehet nevetni. Legkevésbé az agresszívan tolakodó embereket kedvelem.
Attól irtózom, amikor női ruhában vagyok, odajönnek hozzám, és megfogják a fenekem, beletúrnak a hajamba, úgy, hogy előtte nem kérdeztek meg. Nem vagyok benne a jegy árában, honnan veszi a bátorságot, hogy hozzám nyúljon?
Néhány embert már elküldtem emiatt a csodába. Tudom, hogy nem vagyok egy Gálvölgyi János, de hozzá sem mész oda a színdarab után, hogy megfogdosd a haját.
Van különbség Petróczi Zoltán és Lady Dömper között?
A ladység a munkám, de a dömperség, a beszólogatás, az civilben is megvan. Ars poeticám, hogy ingyen nem öltözöm be nőnek, csak pénzért. Kedvtelésből sosem hordok női ruhát. A Ladyt, vagyis a transzvesztitát csak a színpadon látod, de Dömper a hétköznapokban is létezik. Lehet persze éveken át azt kamuzni, hogy amikor a színpadra állsz, az nem te vagy, de szerintem ez nem igaz. A szó hagyományos értelmében nem vagyunk színészek, a színpadon azt a karaktert hozzuk, ami belőlünk jön.
Munka vagy szenvedély a Lady Dömperség számodra?
Abban az értelemben munka, hogy macerás nőnek lenni. Női ruhát viselni, sminket hordani, műszempillát ragasztani. Parókát felvenni 40 fokban pedig olyan, mintha egy kucsmában sétálnál a Szaharában. De baromi jól érzi magát az ember, hogy az lesz, ami. Sokkal könnyebben elfogadják a fricskákat a nézők, ha Lady Dömper mondja. Egyenesen elvárás, hogy legyen valami beszólás, irónia, gúny. Ez mindig működik, azon mindig lehet nevetni, ha valaki mást cseszegetnek.
Tényleg mindig?
Van, aki hátulról szereti nézni a show-t, nehogy észrevegyem és megszólítsam, mások viszont direkt azért állnak elöl, mert ezt szeretnék. Kap is tőlem egy norvégmintát, hogy érezze, fontos.
Volt már, amikor túllőttél a célon, és megsértettél valakit?
Volt, volt. A műsor után elnézést kértem és meghívtam egy italra. Rögtön érzem, ha túlszaladok, de amikor az ember a színpadon van, ami a szívén, az a száján, nincs idő gondolkodni, folyamatosan beszélned kell. Csak utána kapcsolsz, hogy hoppá, lehet, hogy sok volt. Meg kell érteni, hogy ilyenkor nem magamat akarom szórakoztatni, hanem a vendégeket. Nekem édesmindegy, hogy kin milyen ruha van, hogy áll a haja. Engem ez egyáltalán nem érdekel, de ha egy jó poénra ad lehetőséget, ki kell használni. A cifrább káromkodásokat sem azért mondom, hogy otromba legyek, hanem azért, hogy megnevettessem őket.
Hogyan telnek a hétköznapjaid?
Hál’ isten unalmas, kispolgári dolgokkal. Barátokkal ebédelek, vásárolok. Nem gyűjtök lepkéket, sem bélyegeket, nem járok focimeccsekre. Nagyon szeretek egyedül lenni. A hétvégék annyira feltöltenek energiával, hogy pont jó, hogy hétfőtől egy picit pihenhetek, aztán pénteken már alig várom, hogy este legyen. Annyira szürkék a hétköznapjaim, amennyire izgalmasak a hétvégéim. Olyan kontrasztos, mint a nevem: Lady és Dömper. Nagyon imádom ezt a kettősséget az életemben.
A rendszerváltás óta LMBTQ bárokban dolgozol. Változott azóta a közönség igénye?
Mit akarnak, akik eljönnek? Szórakozni. Kicsit kiszakadni a hétköznapjaikból. Ebben nincs változás. Az a lényeg, hogy jól érezzék magukat, nagyon ritkán van a politika napirenden, nagyon durva dolognak kell lennie ahhoz, hogy kommentet fűzzek hozzá a show alatt.
Az viszont biztosan kijelenthető változás, hogy ma már sokkal könnyebben megtalálhatja az LMBTQ közösség a neki szóló programokat, helyeket. Hogy volt ez a te fiatalságod idején?
A rendszerváltás idején még nem volt internet, ahol meg lehetett nézni, milyen buzibárok vannak. Nem voltak információk. Semmilyen. Nem ismertem egyáltalán melegeket, kivéve egy fiút, aki az osztálytársam volt, és a feminin viselkedése miatt tudtuk róla, hogy meleg. Fiúosztályba jártunk, de senki nem bántotta; egy jámbor, kedves félnótásnak könyveltük el őt. Hosszú évek után, amikor találkoztam vele a buszmegállóban, feltettük a szokásos kérdéseket. Amikor megkérdeztem, van-e családja, elmosolyodott, és azt válaszolta, úgyis tudom, hogy nincs. Megkérdeztem, öncélúan, hogy hol szokott ismerkedni, ő pedig elmondta, hogy a Gellért fürdőben.
Elmentél?
Hetekig kínlódtam, míg rávettem magam. Ott meg néztem, hogy ki a meleg. Kiderült, hogy mindenki. Borzasztó kínos volt, nagyon zavarba jöttem. Aztán ott valahogy felvettem a fonalat, és eljutottam a Homérosz Lambda Egyesülethez, akik szombatonként kibéreltek egy éttermet és ott tartottak meleg bulikat. Ott ismerkedtem meg valakivel, ő volt az első fiú, akivel szexeltem.
Lányokkal is volt kapcsolatod?
Persze, többel is. Voltak ambícióim, hogy családom legyen, de az identitásom egész egyszerűen nem támogatta. Volt egy pár, akivel összejártunk az akkori barátnőmmel, és én szerelmes lettem a fiúba. Nem értettem, mi ez a baromság, hogy a két lány közül egyik sem érdekel, még a barátnőm se. A mai fiatalok meg sem értik, milyen volt ez a helyet, amikor még semmi információ nem volt a melegségről.
Mi lett a történet vége?
Szétmentem az utolsó barátnőmmel, elköltöztem, és az egész addigi életemet felégettem magam mögött. Elhelyezkedtem a Lokálban, ami egy akkor nyílt melegbár volt. Láttam, hogy jönnek az emberek szórakozni esténként, több százan voltak, akiknek a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy melegek, nem voltak frusztráltak emiatt. Iszogattak, csókolóztak, tapizták egymást. Akkor jöttem rá, hogy helló, úgy kell élned, amilyen valójában vagy. Más ember lettem.
Kinek coming outoltál először?
Nem tudom. Annyira megváltozott akkor az életem. A számomra fontos embereket elkerültem, felszámoltam a múltamat. A családom nem tudta. Anyukám akkor már nem élt, apukámnak pedig nem mondtam el, nem hittem, hogy megértette volna. Úgy is halt meg, hogy nem jött rá. Ma már ezt egy picit bánom. Apa testvérének és az unokatestvéremnek viszont elmondtam, ők most kvázi a családom. Alapvetően bárkinek elmondom, ha megkérdezik, de magamtól nem osztom meg senkivel.
Tudják amúgy a környezetedben, hogy te vagy Lady Dömper?
A Sparos kasszásnő például tudja, általában tisztában vannak ezzel. Az első nagy áttörés a Fábry Show-ban volt, még 2006-ban. Akkor már nem élt az apám, többek között azért is vállaltam el, mert nem volt lebukásveszély. Voltak bennem apró félelmek, hogy valaki ráírja majd a postaládámra, hogy buzi, vagy bedobnak egy mocskolódó levelet, de hihetetlenül jófejek voltak. A lépcsőházból az egyik nagyon édes nő megkérdezte, megvan-e nekem a felvétel kazettán, és mikor mondtam, hogy igen, elkérte. Egy másik alkalommal, amikor az egyik szomszéd nő kiszállt a liftből, én meg a pasimmal beszálltam, Lady Dömperes hanghordozással kívánt jó éjszakát. Face to face soha semmilyen negatív élmény nem ért. Egy gyémántkalickában élek.
Fontos, hogy egy életünk van. Megjátszhatjuk magunkat, de az elvesztegetett idő. Nem vagyok hajlandó sem magamnak, sem másnak hazudni. Ha nem tetszik, amit látsz, hát arrébb mész.
Azt mondtad, korábban még voltak ambícióid, hogy családod legyen. Elengedted őket?
Már tudom, hogy nem lesz gyerekem. Korábban nem feltétlenül támogattam, hogy azonos nemű párok gyereket neveljenek, de megváltozott a véleményem. Rengeteg olyan cikket olvastam, ami az azonos nemű párok örökbefogadásról szól. Tudományos módszerekkel vizsgálták, hogy semmilyen különbség nincs a gyerekek között attól függően, hogy heteró vagy azonos nemű párok nevelték-e fel őket. A gyereknek nem a szülője szexuális identitása a fontos, hanem a szeretet, a biztonság, az őszinteség.
Milyen lenne az életed, ha ma lennél huszonéves?
Jobb. Jobban érteném a világot, mint a rendszerváltás idején. Biztos vagyok benne, hogy valamilyen netes sztár lennék.
Influenszer?
Mondjuk. Tavaly még azt hittem erről a szóról, hogy valamilyen betegséget jelent. Az influenza jutott róla mindig az eszembe. Most már tudom, hogy az az influenszer, aki szégyelli, hogy celebnek hívják. Nem véleményvezér akarnék lenni, csak elmondanám, mit gondolok bizonyos témákról. El tudom képzelni, hogy Facebookon élőznék, de lusta vagyok hozzá, sok erő és energia kéne hozzá.
Ezek szerint az, amit most csinálsz, teljesen kielégít?
Ami most van, bőven elég. Lehet, hogy baj, hogy így érzem, nem egy ember mondta már, hogy kicsit többet is ki lehetne hozni a dömperségből.
Milyen témákban készítenél videókat?
Nagyon sok helyes vidéki fiú jön az Alteregóba hétvégén, nekik ez kvázi egy ünnep. A kistelepülésen élő melegek nagyon elszigetelve érezhetik magukat, nehéz lehet nekik. Nem olyan könnyű coming outolni sem, a klubban is hallottam már mindenféle történetet, a kitagadástól kezdve a teljesen toleráns szülőkig, akik részt vettek a fiuk esküvőjén. Másik oldalról a szülőknek sem könnyű megemészteni az új felállást, ha eddig nem volt számukra egyértelmű. Nekik szeretnék segíteni, ilyen értelemben lennék jelen online, a social media egyfajta szociális munkásaként.
A politikai szerepvállalás nem érdekel?
Nem. Butaság tombol ezen a fronton. Mindig elfelejtik, hogy mi is családban nőttünk fel. Miért gondolják ezek az emberek, hogy én nem tudom, mi a család? Hogy veszik a bátorságot, hogy ezt megkérdőjelezzék? Boldog családban nőttem fel, tudom, hogy az milyen. Úgy tekintenek minden melegre, mintha a kukoricásban találtak volna ránk, vagy Róma dombján a farkas csecsét szopva nőttünk volna fel. Mégis, miért lenne a homoszexualitás családellenes? Ha a hülyeség növesztene, egyesek ülve nyalnák a Holdat.
Tegdes Péter
