ItthonKiemelt

„Amikor én nem mondok valamiről véleményt, akkor más mond helyettem véleményt”

 

Radványi Viktóriával, a Budapest Pride elnökével beszélgettünk arról, hogy el kell menni szavazni. És sok másról is.

Csodás volt látni, hogy a Budapest Pride mennyire gyorsan és mennyire összeszedetten reagált az ukrán háborúra. Azonnal írtátok, hogy ki hogyan segíthet, mit kell tenni, a menekülteknek hova kell fordulnia… Ilyenkor láthatjuk, hogy a Budapest Pride nemcsak az LMBTQ közösségről szól, hanem van egy óriási társadalmi felelősségvállalásotok is.
Amit közösségként megéltünk azon a reggelen, azt kommunikáltuk a nyilvánosság felé. Aznap reggel felkeltünk, mindenki megnyitotta a híreket, és láttuk, hogy hajnali ötkor Oroszország megtámadta Ukrajnát. És elkezdtünk beszélgetni. Arról, hogy mennyire félünk, hiszen ez a háború a szomszédunkban zajlik. Féltjük az ukrán embereket, az ukrán LMBTQ embereket. És félünk attól, hogy a kormány hogyan fogja kezelni ezt a helyzetet, miután az elmúlt 7-8 évben teljesen leépítette a menekültügyi rendszert. Tudtuk, hogy segíteni kell azoknak, akik menekülni akarnak Ukrajnából, de kérdés, hogy ezt hogyan tegyük.

Fel szerettük volna hívni a figyelmet, hogy félünk attól, hogy ugyanaz fog történni, mint 2015-ben, amikor a magyar kormány a háborúk elől menekülők felé egy rasszista, kirekesztő attitűddel viszonyult ahelyett, hogy a humanitárius segítségnyújtás lett volna számára az első. Nagyon szerettük volna elmondani, hogy a legfontosabb reakció itt az, hogy lássuk a háború áldozatait és segítsünk rajtuk – mindenki azokkal az eszközökkel, amikkel tud. De ki szervezi a gyűjtéseket? Hol vannak gyűjtőpontok? Kik mennek a határra? Mire van szükség? Hova lehet beküldeni ezeket az erőforrásokat? Ezeket az információkat gyűjtöttük össze a közösségen belül és ezeket tettük aztán közzé Facebookon. Tehát amit a Pride nyilvánosan kommunikált, az már egy belső megküzdési folyamat vége volt valamivel kapcsolatban, amiről azt gondoltuk, hogy nem fog megtörténni.

Én legalábbis azt gondoltam, hogy a felnőtt életem során nem fogok Európában háborút látni. Ez az esemény az Európáról és a biztonságról szóló közös elképzelésünket törte össze. Mindannyiunknak volt egy gondolata, hogy azért minket, itt, Közép-Európában nem érhet háborús erőszak. És gondoljunk bele, hogy mi lesz, ha egész Ukrajnát megszállja Oroszország? Akkor az oroszok a határnál lesznek. És azt is tudjuk, hogy Putyin esetében a homofób politika nagyon fontos szerepet kap.

Nagyon sok LMBTQ ember nincs vele tisztában, hogy a közösség tagjai mennyire különleges helyzetbe kerültek Ukrajnában.
Igen és pont a Humen Magazin volt az első magyar médium, ami cikket írt arról, amiről a Washington Post tudósított: hogy az Egyesült Államok hírszerzése tud egy listáról, amit Oroszország állított össze azokról az Ukrajnában tartózkodó emberekről, akiket meg akarnak büntetni; kínzással, táborba zárással vagy akár gyilkossággal. Korrupcióellenes aktivisták, újságírók és LMBTQ aktivisták. Életveszélyben vannak a partnereink, de ezt úgyis feltételeztük volna, ha nincsenek ezek a cikkek. Szintén a Humen Magazin írta meg, hogy 2014-ben az Európa-párti tüntetések alatt Oroszország által fizetett plakátok jelentek meg, főleg Ukrajna keleti, oroszok által sűrűn lakott területein, ami az Európához való tartozást valami beszivárgó meleg propaganda fenyegetésével kötötte össze, ami állításuk szerint ellentétes az orosz, tradicionális családi értékekkel.

Pont azokkal az értékekkel, amiket most a mi kormányunk is egy kis csúszással, de ugyanúgy kezdett el felhasználni az LMBTQ közösség ellen. Sokaknak fogalma sincs róla, hogy milyen gyilkos homofóbia bújik meg az egész rendszer mögött. Voltak, akik nem is hitték el, hogy LMBTQ aktivisták valóban életveszélyben lehetnek. Holott nem is olyan messze most is életveszélyben vannak. Ott van például Csecsenföld.
Egyrészt a mainstream médiának nagy felelőssége van abban, hogy nem beszél eleget a putyini homofóbia hatásáról Ukrajnában, Magyarországon, Lengyelországban vagy a környező régióban. De a a magyar kormány tagjai és az orosz oligarchák közti kooperációjáról sem nagyon beszél.
És persze érezhető az orosz dezinformációs propaganda hatása is a magyar közéletben. Te is mondtad, hogy láttál olyan írásokat Facebookon, hogy Ukrajna sose volt szuverén állam.
Másrészt mindig van egyfajta jóhiszemű remény az emberekben. Ha hallunk valamit egy feldolgozhatatlan embertelenségről, az az ösztönös reakciónk, hogy ez úgysem történhet meg.

 

 

A rákkal kapcsolatban szokták mondani, hogy mindenki azt hajtogatja, hogy ez vele nem történhet meg, csak mással, aztán vele is megtörténik. Ugyanez igaz valahol a világpolitikára is. Mindenkit érint.
Ezért volt számunkra nagyon fontos, hogy arra buzdítsuk az embereket, hogy segítsenek. A magyar demokrácia egy alapvető hiányosságának gondolom a kiterjedt emberi jogi szemlélet hiányát. Ez egy komoly, rendszerszerű probléma. Ezekben a krízishelyzetekben viszont jól felül lehet írni korábbi mintákat és csökkenteni a kormány kirekesztő, rasszista politikájának a magyar emberek lelkében okozott kárait.

Az elmúlt években azért átélhettünk jónéhány pozitív csalódást a magyar társadalommal kapcsolatban. Kiálltak a homofób törvény ellen, a mesekönyv mellett, most is óriási a támogatás az ukrán nép és menekültek felé. Szilárdabb a talaj a Budapest Pride alatt, így, hogy tudjátok, hogy van bőven támogató a magyar társadalomban?
Rengeteget segít, hogy egyre láthatóbbak az azonos nemű párok, a transznemű emberek, hogy egyre több információ érhető el, olyan filmsorozatok, dokumentumfilmek, könyvek, színházi előadások, kulturális termékek, amik árnyaltan és valósághűen mutatnak be kisebbségi csoportokat.

A Legyél te a +1 mobilizáló kampányunk környezetvédelmi nagykövete, Antal Éva mondta, hogy neki az a benyomása, hogy a magyar emberek alapvetően nem akarnak rosszat a bolygónak, nem akarják, hogy szenvedjenek az állatok, nem akarják elpusztítani a Földet, csak nincs eszközük arra, hogy tegyenek a problémák ellen. Ő a saját feladatát abban látja, hogy ezeket az eszközöket minél több emberhez eljuttassa. Hasonlóan gondolkodom emberi jogi kérdésekről. Azt gondolom, hogy ebben az európai zsidó-keresztény kultúrkörben érték a szegények, elesettek, kiközösítettek megsegítése, ezzel nagyon sok ember azonosul vagy szeretne azonosulni.
És hogy miért van szükség jobboldali és szélsőjobboldali populizmusra? Miért van szükség dezinformációs kampányokra? Kamuindokokkal indított háborúkra? Soros György-féle összeesküvés elméletekre? Szerintem azért, mert ha Orbán Viktor simán annyit mondana, hogy nem lenne helyes, ha azonos nemű párok összeházasodhatnánk és ezt nem hagyhatjuk, az valószínűleg nem működne.

Ezért van szüksége a populista jobboldalnak ilyen kampányokra. Ha bármikor csinálsz egy közvélemény-kutatást, amiben azt kérdezed a magyar emberektől, hogy a háború vagy a természeti katasztrófák elől menekülőket meg kell-e segíteni, akkor a többség azt mondja, hogy igen. Ha azt kérdezed meg, hogy meg kell-e állítani a határon a Soros György által ide küldött illegális bevándorlókat, akkor a többség arra is azt mondja, hogy igen.
Az emberekből indulatokat, érzelmeket váltanak ki az orbáni fasiszta kampányok. De ha visszatereljük a beszélgetést a valódi problémára, akkor láthatjuk, hogy az ukrán-magyar határon is az volt az emberek az első zsigeri, ösztönös reakciója, hogy üljünk autóba és szedjük össze a szomszédságban azt, amit a karitatív szervezetek kérnek, és vigyük abba a faluba, ahol éppen szükség van rá.

Az LMBTQ jogokkal kapcsolatban azt is számításba kell venni, hogy nem egy valódi, jól működő, egészséges plurális demokráciában élünk. A médiahelyzet egészségtelenül torz. A valódi problémákat tematizáló kommunikációval nehezebb érvényesülni, sokkal nehezebb eljutni az emberekhez. Valószínűleg, ha ez a torz médiahelyzet nem lenne, akkor nem lenne képes Orbán Viktor kormánya olyan típusú uszító üzeneteket átadni, amiket valamennyire át tud. Bár azt gondolom, hogy a mostani LMBTQ-ellenes narratíva nem annyira hatékony, mint az eggyel ezelőtti kékplakátos Soros Györgyös migránsozós narratíva.

 

 

Sőt, kontraproduktív is, hiszen a család- és homofób törvény után a magyar média elkezdett tudatosan többet írni a közösségről. És nem tudtak elhallgatni minket, a közösségben is olyan erő van, ami öt éve szerintem nem igazán volt jelen.
És sok olyan ember szólal meg, akik korábban nem vállaltak interjúkat, nem vállalták fel a szerelmüket, a történetüket, mert tartottak a retorzióktól. És persze voltak, akik inkább a privilégiumaikat féltették, vagy kerülni akarták a konfliktushelyzeteket.
De mikor már az ember élete és boldogulása került célkeresztbe, sokan mondják, hogy eddig és ne tovább, beleállok, elmesélem a történetemet, amivel másokat is bátorítok. Ez a láthatóság markáns átfordulást tud okozni a társadalmi attitűdökben.

Fontos megjegyeznünk, hogy nem jelenthetjük ki egyértelműen, hogy minden bajunknak Orbán Viktor kormánya az okozója. Bár a politikája és az általa kontrollált média pokoli károkat és szenvedéseket okozott az LMBTQ közösség számára, de a 2008-as romagyilkosságok időszakában, vagy amikor a szélsőjobboldali csoportok embereket vertek a Pride-on, az MSZP volt a kormányon.

Persze, de akkor már bőven zajlott a Fidesz provokáció, a romahelyzethez kapcsolódó problémák pedig állandó tényezők a magyar társadalomban.
Csak azt mondom, hogy egyébként a többi pártnak is össze kell kapnia magát.

És a médiának is.
Amúgy nem gondolom, hogy létezik ideológiamentes médium. Minden szerkesztőségnek vannak gondolatai a világról. Ha egy szerkesztőnek az az elképzelése, hogy egy újságírónak elsődleges prioritásba kell helyeznie az emberi jogok védelmét, az is egy állásfoglalás, egy olyan szerkesztőséggel szemben, ahol a rasszista hangok felhangosítása kerül előtérbe.

A romák médiareprezentációja kapcsán mai napig sok független, az alapvetően emberi jogokat előtérbe helyező szerkesztőség kap kritikát annak kapcsán, hogy hogyan ábrázolják a roma közösséget vagy a problémáikat. Hasonló volt a helyzet az LMBTQ közösséggel kapcsolatban is, egészen addig, amíg nem ordítottunk kétségbeesetten, hogy baj van. Nem volt prioritása annak, hogy bemutassák, hogy a Budapest Pride-on milyen beszédek hangzanak el, hogy mennyire gazdag kulturális közösségi programsorozat érhető el a Budapest Pride Fesztiválon, hogy hogyan segítjük a vidéki aktivistákat, milyen szakpolitikai elvárásokat és kritikákat fogalmazunk meg.
A mai napig élő tapasztalat, hogy ha ezekkel foglalkozó anyagokat adunk ki, a kutya se ír róla. Akkor tudunk bekerülni a mainstream médiába, ha…

…Ha ég a ház.
Ha ég a ház. Vagy ha valamilyen botrányra reagálunk. Nehéz, hogy az emberi jogok védőiknek pr-ossá kell transzformálódniuk. Az, hogy elmondjuk, hogy mit tartunk sürgetőnek, önmagában nem elég ahhoz, hogy felülethez jussunk. A Szájer-botrány kapcsán például kiadtunk egy sajtóközleményt egy kicsit pimasz címmel, amiben felajánlottuk a Fidesznek, hogy segítünk nekik egy LMBTQ barát pártot építeni. Ebbe a közleménybe beleírtunk a fontos szakmai állásfoglalásokat is: beszéltünk az outoltatásról, a titkolózó kettős élet és a kisebbségi szorongás pszichés hatásairól, a szexuális orientációnk elfojtásának borzasztó káros hatásairól, és reméltük, hogy tízből kettő újság lehozza ezeket is.

Azt mondtad, hogy nemcsak a közösség vált aktívvá, hanem olyan emberek is elkezdték felemelni a hangjukat, akik eddig nem tették. De bennem van ezzel kapcsolatban egy nagy kérdőjel – vagy talán csalódás. A Legyél Te a +1 kampány során én is próbálok beszervezni influencereket, és rengetegen mondták, hogy ők nem fognak politizálni vagy a Pride-dal dolgozni. Ami érthető és nyilván nem baj. De néhány esetben számomra kérdéses, hogy ha az LMBTQ emberekre ennyire figyel a politika, valóban okos döntés-e egy LMBTQ embernek nem politizálnia.
A véleményvezérek, értelmiségiek, a közép- vagy felső osztálybeli emberek felelősséggel tartoznak azért, hogy hangot adjanak olyan témáknak, amiket egy Nyíregyháza melletti kis faluban közmunkásként dolgozó LMBTQ ember nem tud felhangosítani, mert nincsenek rá eszközei, nincs rá lehetősége, nincs, aki meghallgassa, és ha meg is teszi, lehet, még a megélhetése is veszélybe kerül.

De közben azt is látnunk kell, hogy te, én, a kortársaink egy olyan kultúrában szocializálódtunk, amiben a politika tabusítva volt. Vacsoraasztalnál ne politizáljunk. Ne politizáljunk, mert abból vita lesz. Én gyerekként nem tudtam, hogy a szüleim kire és mi alapján szavaznak, hogy mit csinálnak a szavazófülkében, vagy melyik politikus mit tett, mit ígért, ami számukra fontos volt.

És az is hatással lehet a véleményvezérekre, hogy ha egy véleményvezér állást foglal egy közpolitikai kérdésben, sokan negatívan reagálnak rá. Te ezzel ne foglalkozz, csak autóversenyezz. Te csak focizz, nem azért követünk téged, hogy a gondolataidat halljuk. Azért követünk, mert szeretjük a dalaidat.
Kultúraváltásra van szükség, hogy az emberek elismerjék, hogy a politikai a közös ügyeinkről szól, amiket együtt kell megbeszélnünk. És ehhez platformok, érvek és ismeretek kellenek.

Nagyon káros folyamatnak tartom – és nem is csak Magyarországon, hanem általában – hogy a konfliktusos viták sokszor le vannak fojtva, és azt gondoljuk ideális világnak, ahol nincs vita, súrlódás, érdekkülönbség, mert attól mindenki „boldog.” Meg kell tanulnunk felvállalni a konfliktusokat, meg kell tanulnunk, hogy a konfliktus nem mindenképpen baj, a vita nem feltétlenül veszekedés, az érdekkülönbség nem mindenképpen csap át rossz viszonyba. És nem csak a magyar társadalomnak van sok tanulnivalója, hanem az angolszász országoknak is, amiknek a médiahelyzete és a diskurzusaik hatással vannak az egész világra. Össze kell magunkat szedni.

 

 

Nem leszek ettől népszerű, de a háttérben akár az is állhat néha, hogy sok influencer használja inkább eszközként az LMBTQ közösséget. Trendi a menő LMBTQ dolgokkal foglalkozni, a problémák már veszélyesek. És ha már az LMBTQ közösség, mint eszköz… Rátérhetünk a politikára is, ahol ez ugyancsak jellemző. Sokak szerint akár az ellenzék oldaláról is. Hogyan tudtok most együtt dolgozni az egyesült ellenzékkel?
Dolgozni nem dolgozunk együtt egyik párttal sem. Nekünk van egy ajánlatunk minden politikai szereplő felé: bármikor leülünk velük beszélgetni, ha érdeklik a tanácsaink és az, hogy milyen problémákat látunk, és azokra milyen megoldási javaslataink vannak. A fideszes képviselőjelöltek nem szoktak élni ezzel a lehetőséggel.

És a több párt?
A hatpárti összefogás több képviselőivel is több körben egyeztettünk már, és igyekeztünk felhívni a figyelmet azokra a problémákra, amik most égetőek az LMBTQ közösség számára.
Ezek közé pedig nem tartozik az, hogy melyik fideszes meleg és melyik nem. Az én életem egyetlen százalékkal sem lesz jobb, ha egy fideszes politikusról kiderül, hogy kettős életet él. Ettől csak az online gyűlöletbeszéd fog megnőni és az ellenzéki pártok szavazói is feljogosítva érzik majd magukat arra, hogy buzizzanak a kommentekben.

Ebben a kiélezett helyzetben nincs olyan, hogy “csak” szimbolikus kiállás, egy felvonulásban való részvétel is tud politikai üzenetként funkcionálni. De én szakpolitikát várok el. Én azt várom minden magyar politikai párttól vagy pártszövetségtől, hogy legyen saját LMBTQ programja. Az nem elég, hogy azt mondják, hogy ne szavazz Orbánra, mert homofób és transzfób. Azt várom el, hogy egy jelölt elmondja nekem, hogy látja, mennyire kárt okoz a 33-as paragrafus, hogy mekkora problémát okoz, hogy a transzneműeknek állandóan coming outolnia kell például egy állásinterjún, és hogy szerinte ezt hogyan kell majd orvosolni. És nem csak azzal, hogy eltörlik a 33-ast, hanem hogy különböző intézményei fékeket és ellensúlyokat építenek fel a rendszerben, vagy felállítanak olyan szolgáltatókat, akikhez fordulni lehet. Vagy mondja el nekem egy jelölt, hogy tisztában van vele, hogy mekkora probléma az, hogy Magyarországnak nincs állami HIV-AIDS megelőző programja és ha mandátumot tud szerezni, benyújt egy törvényjavaslatot, amiben egy nemzetközi HIV-központ felállítását kezdeményezi. Vagy mondja el, hogy tűrhetetlennek tartja, hogy a magyar állam tiltja az azonos nemű szerelmespároknak, hogy összeházasodjanak, és ő ezt orvosolni akarja.

Ehhez a civil szektor nagyon sok segítséget tud nyújtani. Tisztában vagyok vele, hogy egy képviselőjelöltnek ötmillió dologhoz is érteni kell. Nyilván nem ismerhet minden jelölt minden témát ugyanolyan mélységben: lehet, az LMBTQ kérdésekben kevés ismerete van, de ezért kell együtt dolgozni a civil szektorral – hiszen itt egy óriási mennyiségű tudás halmozódik fel.
Ehhez kell megteremtenünk egy politikai kultúrát és a közösségben egy politizáló kultúrát. Azt akarom, hogy a pártok versenyezzenek az LMBTQ emberek szavazataiért.

Szerinted ez megtörténhet a közeljövőben?
Minden választópolgárnak hatalma van. Ha lakossági fórumokon vagy aláírásgyűjtéseken minél több LMBTQ választópolgár mondja azt, hogy arra a jelöltre fog szavazni, aki a legjobb ajánlatot teszi az LMBTQ közösségnek, vagy ha megkérdezik, hogy az ő életüket hogyan tudják jobbá tenni, azzal a politikusokat rákényszerítjük, hogy legyenek gondolataik a témát illetően. És ha nincs LMBTQ programjuk, akkor írjanak. Ezért fontos, hogy egyre többet foglalkozzon a közélettel a magyar LMBTQ közösség. Mert nagyon sokáig egy figyelmen kívül hagyott szavazói csoport voltunk.

Az a baj, hogy ezeket a célokat az LMBTQ közösség kicsit fekete-fehéren látja. Sokszor találkoztam azzal, hogy emberek kijelentették, hogy ha nem lesznek azonos házassági jogok, akkor ők már el se mennek szavazni.
Azért azzal az attitűddel együtt tudok érezni, hogy miért kell nekünk éveket, évtizedeket várni a jogegyenlőségre. Az elmúlt évtizedekben és évszázadokban is annyi diszkrimináció és üldöztetést ért minket, annyi borzalmat kellett elszenvednie az LMBTQ közösségnek, hogy nem okés türelemre inteni minket. A teljes jogi és társadalmi egyenlőség minden embernek jár. Pont. Engem fel szokott dühíteni az, amikor a politikusok erre a kérdésre kicsit húzzák a szájukat, hogy jaj, de még a társadalom nem elég elfogadó. Sok esetben lenézik a saját választóikat.

És a felmérések sem ezt mutatják.
Igen, a propagandatörvény beterjesztése utáni két hétben felvett közvélemény-kutatás 59 százalékra mérte az egyenlő házasság támogatottságát a magyar társadalomban. Ez egyértelmű többség.

Megjegyzem, én speciel népszavazásnak se örülnék. Nem szeretném, hogy Ilonka néni döntené el, hogy én elvehetem-e azt, akit szeretek vagy sem.
Emberi jogi és kisebbségi kérdésekről nem szabad népszavazást kiírni. Rengeteg olyan kisebbségeket érintő kérdést tudok elképzelni, amiről nagyon-nagyon kétségbeejtő eredmény születne egy népszavazáson.
A demokrácia az, amikor minden ember szabadon élhet, egészen addig, amíg ezzel valaki más szabadságát nem sérti. A demokráciának nem az a lényege, hogy többség dönt.

De el kell menni szavazni.
El kell menni szavazni. Amikor én nem mondok valamiről véleményt, akkor más mond helyettem véleményt. A választási eredmény nem az összes választásra jogosult polgár véleményének a szintézise, hanem azon polgárok a véleményének az összesítése, akik el is mentek szavazni. Mindenkinek számít a véleménye. Akármennyire torz vagy diszfunkcionális a magyar választási rendszer, el kell mondani a véleményünket.

A szavazás, mint aktus nagyon fontos eleme a részvételiségnek. De csak az első lépcsője. Menjünk el szavazni az országgyűlési választáson, az önkormányzati választáson, az EP-választáson. De a kettő között is rengeteg a teendő, és pont ekkor elérhetők azok az eszközök, amik a legnagyobb hatást tudják gyakorolni a politikára. Amikor az ember ír a képviselőjének, bemegy a fogadóórájára, elmegy egy tüntetésre, csatlakozik egy levélíró kampányhoz, aláír egy petíciót, csinál egy flash mobot. Ezeket az eszközöket nem csak abban az esetben kell alkalmazni, amikor az életünk vagy a demokráciánk veszélyben van.

Nem gondolom, hogy egy választáson való részvétel megváltja a világot, de egy nagyon jó kezdet.
Ha egy olyan országgyűlési képviselőt választanak meg, aki elméleti szinten pozitívan szokott nyilatkozni LMBTQ témákban, az nem azt jelenti, hogy soha nem kell majd petíciót címeznünk neki, vagy tüntetni az irodája előtt. Lehet, hogy kell majd. És ez nem baj. Ez csak azt jelenti, hogy az állampolgárok ismerik az eszközeiket és tudnak élni velük. Ha egy országban sok a tüntetés, az nem feltétlenül azt jelenti, hogy rossz állapotban van a demokrácia, jelentheti azt is, hogy az egy nagyon egészséges demokrácia, hiszen az állampolgárok, akárhányszor igazságtalanság éri őket, kimennek az utcára. Ez a feladatunk. Akármi lesz az április 3-i választások eredménye, képviselni kell az érdekeinket és bele kell állnunk azokba a témákba, amik számunkra a legfontosabbak.

És van itt még egy nagy hír, amiről nem beszéltünk.
Sokkal könnyebb másokról beszélni, mint saját magamról! A Pride-ban nincs egyszemélyi vezetés. Egy elnökségünk van, ami konszenzusos módon dönt a szervezetet érintő fontos stratégiai kérdésekben. Ebbe a szervezőink, illetve a projekt tagjaink is be vannak csatornázva, és vannak kialakított folyamataink, hogy minél több ember véleménye megjelenhessen a végső döntésben.
Viszont az alapítványi forma miatt kell, hogy legyen egy elnökünk. Nagy Szilvia volt a Pride legismertebb elnöke, aki 2020 februárjában halt meg, és aki számomra is iszonyatosan nagy példakép volt. Nemcsak a Pride, hanem a magyar civil szféra szervezeti kultúrájára is jelentős hatással volt. Rózsa Milán 2014-es öngyilkossága után a Szilvinek is nagy munkája volt abban, hogy kialakítsunk egy olyan Pride-ot, ahol nincsenek egyéni hősök és mártírok, nem idealizáljuk az önpusztító túlmunkát. Ezért elmondhatatlanul megtisztelő, hogy én lettem a Pride következő elnöke. Szeretnék hozzájárulni Szilvi örökségének az ápolásához és ahhoz, hogy a Pride-os értékeket minél szélesebb körben ismertté és hozzáférhetővé tegyük. Szilvi cipőjét nem lehet megtölteni. Inkább csodálni lehet. Én inkább ezt tudom csinálni.

De lehet új cipőt megtölteni.
Persze, nekem is van saját cipőm, és teljesen jó is!
Valószínűleg Szilvi most nagyot nevetne ezen a mondaton. És minden bizonnyal ő is azt gondolná, hogy mindenkinek a saját cipőjét kell megtalálnia.

 

Kanicsár Ádám András
Instagram: @kanicsar

Fotók: Bielik Isván
Styling: Paksi Éva
A ruhákért köszönet a Van Graafnak. 

 

Ez az interjú a Humen Magazin márciusi számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb