Hírek

Amerikai lelkész: A melegeknek megkövezés jár

Az amerikai lelkészek az utóbbi időben előszeretettel foglalkoznak a homoszexualitás témájával és úgy tűnik annak érdekében, hogy minél nagyobb figyelem összpontosuljon rájuk, hajlandóak akármilyen hajmeresztő gondolatokat is megosztani hallgatóságukkal. Egy héttel ezelőtt egy konferencián egy katolikus pap például a melegek közötti szexuális kapcsolatot ahhoz hasonlította, mint amikor kiflit dugnak az ember fülébe.

Ezúttal Ben Bailey atya, a Krisztus Központi Egyházának lelkésze intézett pár szót nyájához és a többi keresztény egyházhoz is, amelyek szerinte túlságosan „laza és liberális nézeteket” vallanak. Nála a liberalizmus burjánzását jelenti, hogy egyes egyházakban a nők is szolgálhatnak lelkészként, prédikálhatnak, máshol pedig nyíltan elfogadják, sőt, össze is adják az azonos nemű párokat.

Ben-Bailey

Pedig, mint mondja, a Biblia ebben is teljesen világos útmutatást nyújt számunkra. A nők tartsák távol magukat a prédikálástól, a homoszexualitás pedig „förtelmes, természetellenes és büntetést érdemel. Rendellenesség, amelyet az Ótestamentumban megkövezéssel sújt.

A Krisztus Központi Egyháza egy olyan keresztény egyház, amelynek gyülekezeteit nem kötik össze szoros szálak, egy közös van csupán bennük, hogy meggyőződésük szerint a Biblia minden mondatát szó szerint kell venni és be kell tartani.

Aki saját fülével is szeretné hallani az atya gondolatait, kattintson az alábbi videóra:

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin