Színes

Al Pacino elajándékozta a pénzt, amit a hírhedt meleg témájú filmje után kapott

A 84 éves amerikai színésznek Sonny Boy címmel a múlt héten jelent meg a memoárja, és ebben Al Pacino kitér a Portyán (Cruising) című filmjére is. Az 1980-as krimi cselekménye három olyan megtörtént gyilkosságsorozatot dolgoz fel, amelynek meleg férfiak volt az áldozatai. Pacino a filmben egy olyan heteró rendőrtisztet alakít, akinek a sorozatgyilkosra vadászva be kell épülnie a melegbárok és a szado-mazo szubkultúra világába.

A valódi bűnesetekből a The New York Times riportere, Gerard Walker írt regény, a Portyán ezt vette alapul. A korabeli meleg közösség így tisztában volt a készülő film cselekményével, és úgy érezték, az egyoldalú történet olyan formában mutatja be őket, ahol mindenki bűnöző és erkölcstelen. Emiatt nemcsak tiltakoztak, de a forgatást számos alkalommal próbálták a legkülönbözőbb módszerekkel – tükrökkel, hangszórókkal – megzavarni.

Maga a film azonban megbukott, ebben akár annak is része lehetett, hogy végül 40 percnyi anyagot kivágtak belőle. Al Pacino a memoárjában azt írja, hogy a határokat akarta feszegetni, amikor elvállalta a szerepet. A film készítésekor azt ő is észlelte, hogy szinte minden nap tüntetők jelennek meg a forgatási helyszíneken, aztán a kész filmet látva rájött, hogy az egyrészt eltér attól, mint amire ő számított, valamint hogy több szempontból is problémás. Emiatt nem is népszerűsítette a filmet, helyette csendben maradt. Úgy érezte, hogy a Portyán csak megalázta az LMBTQ közösséget, így a szerepért kapott gázsit eladományozta. „Jótékonysági szervezeteknek adtam, a kamatokkal együtt képes volt néhány évtizedig kitartani. Nem tudom, hogy ez megnyugtatta-e a lelkiismeretemet, de legalább a pénz jó helyre ment.” Pacino a pénzt névtelenül adományozta, mert nem akarta, hogy a jótékonykodása olcsó reklámfogásnak tűnjön. „Csak azt akartam, hogy egy pozitív dolog jöjjön ki ebből az egészből” – írta.

A film rendezője, a tavaly elhunyt William Friedkin – aki eredetileg Richard Gere-t szánta a főszerepre – egy 2013-as interjújában elismerte, hogy a film nem a legjobb korlenyomat a melegjogi mozgalom számára, de soha nem állt szándékában kritikusan viszonyulni az LMBTQ közösséghez.

 

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin