Lifestyle

„Aki csak teheti, tapasztalja meg, milyen felszabadultan melegnek lenni”

Kíváncsiságból és kalandvágyból indult neki a nagyvilágnak, méghozzá egy vidéki városkából. Az elmúlt évek során több helyen is élt Nyugat-Európában, de igazán egyik városban sem érezte azt, hogy otthonra lelt volna – így jutott el a napfényes Floridáig. Ezúttal Bihari Boldizsár meséli el nekünk történetét.

Mióta élsz Floridában, és hogy kerültél oda?

Egy vidéki városban nőttem fel. A szüleimnek csak 19 évesen mondtam el, hogy meleg vagyok, holott mindig is tisztában voltam magammal. Vidéki melegként pedig a nagyvárosba vágytam. A nagy fordulópont akkor jött el az életemben, amikor megismertem egy Münchenben élő magyar meleg srácot, akivel 2006 szilveszterét együtt töltöttük Budapesten, másnap pedig vele mentem Münchenbe, ahol 8 évet éltem. Aztán visszajöttem Magyarországra, és 8 hónapot éltem itthon, de igazából nem éreztem jól magam. Rövid időre kiköltöztem Salzburgba, ahol azonban nincs jelentős meleg élet – Bécsbe vagy Münchenbe lehet elmenni bulizni, ismerkedni. A gyerekkori barátnőm éppen abban az időszakban szült, így kimentem hozzá Floridába, ahol akkor már a bátyám is élt. A látogatásból költözés lett.

 

bihariboldizsar_3
Melegként hogy érezted magad itthon?

19 éves koromig nem éltem meg a melegségemet vidéken. Amikor arra a 8 hónapra Pestre költöztem, egy rövid időt leszámítva nem éreztem jól magam, és ez leginkább a melegek miatt volt így. Ismerkedni nem tudtam, átnéztek rajtam. A szórakozóhelyekre leginkább „vonulni” járnak le a srácok. Mindenki azt mondja, hogy kapcsolatot keres, de valójában senki sem jó a másiknak…

Floridában milyen a melegek helyzete, az emberek hozzáállása?

Nagyrészt elfogadóak az emberek. A barátaim összeházasodtak, és minden fennakadás nélkül intézték a hivatalban a dolgot. A parkokban is rendszeresen vannak meleg esküvői fotózások és az embereket nem zavarja, nincsenek atrocitások. Azt vettem észre, hogy mióta a melegek házasodhatnak, komolyabban állnak a párkapcsolatokhoz, és inkább stabilabb, hosszabb távú kapcsolatban gondolkodnak. De sajnos az is tény, hogy az USA néhány államában próbálják korlátozni az LMBT jogokat.

Milyenek a floridai emberek, illetve a floridai pasik?

A floridai pasik nem adnak annyira az öltözködésre, bár ez talán az időjárásnak is köszönhető, hiszen az év nagy részében sok ruhát nem kell hordani.  Amerikában sok a férfias kinézetű srác, de nem érzik úgy, hogy feltűnősködniük kellene. Nemcsak a nagy, de a kisebb városokban is vannak extrémebb kinézetűek, de nem bámulja meg őket senki, mindenki úgy néz ki, ahogy jól érzi magát. Egyébként nagyon kíváncsiak az európaiakra, és meglepően sokat tudnak a magyarokról. Majdnem mindenkinek van magyar vagy magyar származású ismerőse vagy éppen rokona.

 

bihariboldizsar_4

 

És mi volt a helyzet Németországban?

A németeknél nagyon nagy pozitívum, hogy nem nézik le az idősebb pasikat, mint Magyarországon. Ha egy 70 éves pasi lemegy bulizni, senki nem néz rá furán és ugyanúgy buliznak vele. Budapesten néha az volt az érzésem, hogy a 30 feletti pasikat már öregnek tartják a melegek…

Tervezed, hogy visszajössz Magyarországra?

Igazából nincsenek ilyen terveim, maximum látogatóba, hiszen itt vannak a szüleim. Éppen házasodni készülök a párommal. Amikor különköltöztem, elkezdtem ismerkedni Grindr-ön, de nem igazán találkoztam senkivel – angolul sem igazán beszéltem akkor. A párommal kb. 2 hónappal később ismerkedtem meg, és nem zavarták a nyelvi akadályok. Az első randink után 3 hónapig nem is aludtunk külön egy éjszakát sem. A kapcsolatunk elején a kulturális különbségek főleg az étkezés területén okoztak némi problémát, de ezeket kellő nyitottsággal megoldottuk. A párom 3 hónapja San Franciscóban kapott munkát egy kórházban, ezért oda fogunk költözni. Ezt persze nem bánom, hiszen ott igazán komoly meleg élet és kultúra van.

Mit üzennél az olvasóknak?

Csak annyit, hogy ha lehetőségük van, ismerkedjenek meg a nyugati-európai meleg élettel. Aki csak teheti, tapasztalja meg, milyen felszabadultan melegnek lenni.

BéZé

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin