Színes

A tanulmányok java előszeretettel elhallgatja a homoszexualitást az állatvilágban

Egy új tanulmány megállapította, hogy az azonos nemű állatok szexuális viselkedését (same-sex sexual behaviour – SSSB) a különböző kutatások előszeretettel mellőzik, és így jelentős alulreprezentáltság tapasztalható ezen a területen.

Az elmúlt években egyre többször olvasni beszámolókat olyan azonos nemű állatokról, amelyek például együtt raknak fészket, vagy egyáltalán egymással párosodnak. A PLOS One június 20-án megjelent tanulmánya azonban kiemeli, hogy „az azonos nemű emlősök szexuális viselkedéséről” sok kutatás nem számol be, annak ellenére, hogy széles körben megfigyelhető.

A jelentésből kiderül, hogy az 52 különböző fajjal dolgozó 65 kutató 77%-a megfigyelte az SSSB-t. Azonban csak 48%-uk gyűjtött adatokat, és csak alig 19%-uk tette közzé az eredményeket.

A válaszadók azt állították, hogy az említés és reprezentáció hiányát nem befolyásolták szociális-politikai okok, az elemzők azonban arra a következtetésre jutottak, hogy az SSSB-t a finanszírozás részrehajlása miatt is alul tanulmányozzák.

A tanulmány vezető szerzője, Karyn Anderson a The Guardiannek elmondta: „Úgy tűnik, ez annak köszönhető, hogy a kutatók úgy látják, hogy az azonos neműek szexuális viselkedése nagyon ritka. Mi azonban általánosságban azt találtuk, hogy a felmérésünk résztvevői rendszeresen megfigyelték. Azt hiszem, egy dolgot biztosan kijelenthetünk: az azonos neműek közötti szexuális magatartás széles körben elterjedt és természetes az állatvilágban”.

Josh Davis, a londoni Természettudományi Múzeum munkatársa hozzátette: „Egyre többen vélik úgy, hogy ez szinte minden fajnál normális és természetes. Valószínűleg sokkal ritkább, ha egy faj tisztán heteroszexuális.

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin