A szerelemre általában úgy tekintenek, mint a fiatalok kiváltságára, éppen ezért fontosak azok az alkotások, amelyek az időskori éveket megszépítő érzelemként mutatják be azt. Még ennél is ritkább, amikor egy ilyen film az azonos neműek közötti szerelemről szól.
A Ketten főszereplői, Nina (Barbara Sukowa – Veronika meg akar halni, Hannah Arendt, Stefan Zweig: Búcsú Európától) és Madeleine (Martine Chevallier – Búcsú a királynémtól, Szerelemgyerek, Köszönöm, jól vagyok) szomszédok, egymással szemben laknak, de ami ennél is fontosabb: egy párt alkotnak. Az igaz szerelem megélése egyikük számára eddig sem jelentett problémát, a másik ugyanakkor évtizedeket élt le egy hazug és kevéssé boldog házasságban, és amikor megözvegyült, csak akkor engedett szabad utat az érzéseinek. Kapcsolatuk felvállalása utóbbi számára felnőtt gyermekei előtt továbbra is várat magára, pedig nagy szükség lenne rá, hiszen a pár elhatározta, hogy élete hátralévő részét Rómában szeretné eltölteni.
Madeleine a gyerekekkel való beszélgetést egyre csak halogatja, fokozatosan nő rajta a nyomás, ami ahhoz vezet, hogy egy nap stroke-ot kap és nem tud megszólalni. Az igazság tehát nem kerül kimondásra, így Nina továbbra is csak egy szomszéd marad, akinek sem joga, sem lehetősége nincs beleavatkozni Mado életébe. Hiányzik neki a másik, a közösen eltöltött idő, ugyanakkor tudja és érzi, hogy talán éppen ő a gyógyulás, a felépülés kulcsa. A legőrültebb dolgokra is képes, hogy Madeleine közelében lehessen, sokszor azt kockáztatva, hogy elmeállapotát megkérdőjelezik és/vagy felelősségre vonják. Törvényeket és szabályokat áthágva, akár mások kárára cselekszik, ami egyszerre tűnik meggondolatlannak és nagyon is átgondoltnak, kiterveltnek. De vajon Mado megérzi-e ezt a közeledést, felfog-e bármit is ebből, és végül a gyógyulás, felépülés útjára lép-e?
A Ketten sok mindenről szól. Egyrészt arról, hogy mindenkinek joga van tisztességgel, méltósággal és boldogan megöregedni amellett, akit szeret, legyen az bármilyen nemű is. Másrészt arról, hogy a dolgok halogatása, az igazság ki nem mondása sokszor lehetetlen helyzetbe sodor minket, mert hiába szeretünk valakit, hiába vágyunk rá, ha egyszerűen nem tehetjük meg, hogy ott legyünk vele. Harmadrészt pedig arról, hogy az idős és beteg szeretteinkről való gondoskodás miképpen egyeztethető össze a saját életünkkel, karrierünkkel, meddig felelünk másokért és meddig felelnek mások majd értünk, amikor – szerencsés esetben – megérünk egy bizonyos kort. A két idős nő feltétel nélkül szereti és fogadja el egymást, bármi is történjen, nem fordítanak hátat a másiknak, nem hagyják el, nem feledkeznek meg egymásról. A gyerekek pedig erről mit sem tudva próbálnak megfelelő körülményeket teremteni anyjuk számára.
A másikhoz való átszökdösések, a titkos találkozások és a többiek kicselezése a romantikus dráma kereteit átlépve, a thrillerek atmoszféráját megteremtve okoz műfaji keveredést, némileg meghökkentve ezzel a nézőt. Erre erősít rá a nyitójelenet, mely ugyan vissza-visszatér, de egyszer sem jutunk közelebb általa a megoldáshoz, tovább fokozva ezzel bennünk a bizonytalanságot. A biszexualitás megközelítése és feldolgozása egyértelműen lélektani, a dolog fizikai részét a film szemérmesen dolgozza fel: az intimitásból mindössze annyit kapunk, hogy egy tükörből látjuk, amint valami készül a két nő között. A többi közös alvás, tánc, apró rezdülések, érintések, összenézések. Elegáns és intelligens.
Filippo Meneghetti forgatókönyvíró-rendező eddig kizárólag dokumentum- és rövidfilmeket készített, a Ketten az első nagyjátékfilmje, amely 2019 szeptemberében debütált Torontóban. A rangos nemzetközi fesztiválokat végigjárva eljutott szinte mindenhova, ezalatt számos elismerést gyűjtött be. Díjazták többek között a rendezőt, a két színésznőt, valamint a szintén dokumentum- és rövidfilmes Aurélien Marra operatőri munkáját, de nagy sikerrel vetítették az LMBTQ fesztiválokon is. Hazájában négy kategóriában jelölték César-díjra, ebből a legjobb elsőfilmnek járót el is hozta, illetve ez volt Franciaország Oscar-nevezettje is. Sok más filmhez hasonlóan a koronavírus-járvány miatt a mozik csak az utóbbi időben kezdték műsorra tűzni.
A Ketten egy szép és elgondolkodtató film a megöregedésről, melynek főszereplői történetesen azonos neműek. Hiteles is egyben, mely főként a két színésznő játékának, illetve a kapcsolódás finom és érzékeny bemutatásának köszönhető. A konfliktust a kapcsolat mások előtti fel nem vállalása és az egyik fél beszédkészségének elvesztése okozza, ami gyakorlatilag lehetetlenné teszi a közös kiállást. Ugyanakkor a mondás, mely szerint a szerelem minden akadályt legyőz, ezúttal is fennáll, mert a páros aktív tagja, még ha gyakran őrültnek is hisszük, folyamatosan keresi a megoldást, hogy visszahozza a másikat az életbe és együtt, szeretetben és boldogságban éljék le azt, ami még hátravan belőle.
Hujber Ádám
Ketten (Deux / Two of Us )
francia – luxemburgi – belga romantikus dráma, 99 perc, 2019
korhatár: 16 éven aluliaknak nem ajánlott!
Rendező: Filippo Meneghetti
Forgatókönyv: Malisone Bovorasmy, Filippo Meneghetti
Szereplők: Barbara Sukowa, Martine Chevallier, Léa Drucker
Zene: Michele Menini
Operatőr: Aurélien Marra
Forgalmazó: Vertigo Média Kft.
Bemutató: 2021. július 1.[/box]
Ez a cikk a Humen Magazin 2021/5. számában jelent meg. Ha szeretnéd megkapni a nyomtatott magazint, a Humen.Shop felületén a postaládádba is kérheted. Ha nem szeretnél lemaradni egyetlen számról sem, akkor csatlakozz a myHumen hűségprogramhoz!
