„A rendőrfőkapitány röhögve figyelte az elcsattanó atyai pofonokat” – Az én csodálatos Nyugat-Berlinem

A második világháború után a német fővárost négy megszállási övezetre osztották a nagyhatalmak. Az egykori amerikai-brit-francia övezetből létrejött Nyugat-Berlin a két részre szakadt Németország keleti felében, az NDK közepén alkotott zárványt – távol az NSZK-tól, amihez tartozott. Az 1961-től fallal is körbekerített város így több szempontból is a szabadság szigetét jelentette.

Többek között a meleg férfiak számára. Hogy milyen lehet melegként élni egy ilyen „bezárt” városban, arról Jochen Hick készített lebilincselő filmet Az én csodálatos Nyugat-Berlinem címmel, ami most a Humen Fesztivál keretében látható a Művész moziban. Négy évtized történetét átölelve minden korszakból felvillant néhány érdekes élettörténetet, olyan mesterien tálalva, hogy az egykori Nyugat-Berlin szinte beszippantja a nézőt.

Ahogy a rendező az elején tisztázza helyzetet, az NSZK-ban élve melegként egykor három lehetősége volt az embernek, ha szabad(abb) életre vágyott. Elköltözött az országból a hollandiai Amszterdamba, az országon belül pedig Köln vagy Nyugat-Berlin jöhetett szóba. Még akkor is, amikor a büntető törvénykönyv hírhedt 175-ös paragrafusa még érvényben volt: a német törvények szerint bűncselekménynek számított a két férfi közötti kapcsolat, és akár 10 évnyi börtönbüntetést is kiszabhattak miatta.

A meleg férfiak így 1969-ig ki voltak téve a rendőrök zaklatásainak, gyakoriak voltak a razziák és a letartóztatások a melegbárokban. A letartóztatottakat a nyugat-berlini rendőrség központjába szállították, és ha a „gyanúsított” 21 éven aluli volt, akkor a szülőket hívták be, hogy vigyék haza a fiúkat. Természetesen közölték velük, hogy a gyereküket egy melegbárban gyűjtötték be, és a visszaemlékezések szerint az akkori rendőrfőkapitány röhögve figyelte az ilyenkor elcsattanó atyai pofonokat.

A hetvenes évek már az LMBT-mozgalmak születésének ideje. Egy meghurcolt, nyíltan meleg tanár mellett már kiállnak a diákjai; megalakul az egyenlő jogokért küzdő Nyugat-Berlini Homoszexuális Akciócsoport; aláírásgyűjtésbe kezdenek a 175-ös paragrafus eltörléséért és az újságok címlapjára kerülnek az LMBT témák.

A számtalan archív képsorral és a meghatározó szereplők visszaemlékezéseivel felelevenített múltat a személyes élettörténetek teszik teljessé. Az előbújások és az előbújtatások között előfordul olyan apa, aki miután megtudta, hogy meleg a fia, soha többé nem állt vele szóba – még a halálos ágyán feküdve sem. Mások azzal példálóztak, hogy örülhet a gyerek, hogy nem Hitler idején él, mert akkor vitték volna a koncentrációs táborba. És kiderülnek a családi titkok is, hogy például nem a coming outoló gyerek az első meleg a családban, hanem már a nagybácsi is ezért lett öngyilkos.

Ahogy az egyik legnépszerűbb melegbár egykori tulajdonosa, Romy Haag a filmben is felidézi, az egész helyzetnek sajátos ízt adott az, hogy a Budapestnél kisebb területen élő nyugat-berliniek egy fallal voltak körbekerítve. A „kis” helyre összezárt lakosoknak ezért muszáj volt kijönniük egymással, ez okozta, hogy a társadalmi hierarchia határai elmosódtak – így jöhetett létre egy olyan toleráns közeg, ami katalizátora lehetett a változásoknak LMBT ügyekben.

Napjainkban Berlin a kontinens bohém fővárosának számít – alapjait pedig azok a hol vibráló, hol lázadó szubkultúrák teremtették meg, amelyek a Nyugat-Berlint körülfogó szürke falakon belül virágoztak egykor. Ezek között a helyi queer szubkultúrának meghatározó szerepe volt abban, hogy a város eljutott a kétes hírű lebujoktól a milliós tömegeket vonzó pride felvonulásokig. A szexuális sokszínűség, a gondtalan partikultúra, a melegmúzeum, a Berlinale LMBTQ kategóriája, a Teddy-díj, vagy épp az AIDS segélyszervezetek mind-mind még 1989 előtt jöttek létre.

Jochen Hick rendező szakterülete a közelmúlt német meleg történelme, számos dokumentumfilmet jegyez az egykori NSZK és az NDK queer szubkultúráiról. Az én csodálatos Nyugat-Berlinem című alkotása a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon debütált, és része a rendező Berlin-trilógiájának. Ennek első darabja a 2013-as Out in Ost-Berlin: Lesben und Schwule in der DDR (Előbújva Kelet-Berlinben: Leszbikusok és melegek az NDK-ban), míg a záró rész a berlini fal leomlásától napjainkig tartó eseményekre fókuszál majd.