Mindig öröm olyan emberekkel beszélgetni, akik – miközben komoly kutatók – nemcsak egy témával foglalkoznak, hanem széles körű érdeklődéssel rendelkeznek. Borgos Anna pszichológus, genderkutató, emellett az idén 20 éves Labrisz Egyesület egyik alapító tagja is. Interjúnkban a magyar irodalomtörténet, majd a pszichológia gender- és nőtörténeti vonatkozásairól, és saját terveiről beszélgettünk kötetlen formában.
Mi ihlette a Nyugat írónőivel kapcsolatos kötetedet? Bevallom, hogy mindig nagyon örülök, ha ilyen jellegű kutatással találkozom, mert sajnos Nyáry Krisztián kutatásain kívül a nagyközönség számára kevéssé ismert ezeknek a nagyszerű művésznőknek az élete. Hogy született a kötet? Van kedvenc életutad, történeted közülük?
A könyv, amiről kérdezel, a Szilágyi Judit irodalomtörténésszel közösen írt, 2011-ben megjelent Nőírók és írónők. Irodalmi és női szerepek a Nyugatban című kötet, amely a Nyugat folyóirat tíz legtöbbet közölt nőírójának életútját és pályaképét rajzolja meg. Köztük van néhány ma is ismert (Kaffka Margit, Lesznai Anna), néhány egészen elfeledett (Reichard Piroska, Gyulai Márta, Kovács Mária), illetve néhány, az irodalomtörténészek által valamelyest számontartott név (Török Sophie, Lányi Sarolta, Bohuniczky Szefi, Kosáryné Réz Lola, vagy a nagyon izgalmas novellista, Kádár Erzsébet). A kötet ötletét a 2008-as Nyugat-centenárium adta, és az az igény, hogy a nők szerepei, lehetőségei, teljesítményei és kapcsolatai felől is megvizsgáljuk a folyóirat történetét. Azt hiszem, sok új forrást és egy új nézőpontot sikerült megjelenítenünk a könyvben. Kedvenc életút? A maga módján mindegyik nagyon izgalmas (sokszor tragikus), szerencsére volt, ahol tudtunk a leszármazottakkal is beszélgetni, életrajzi dokumentumokat kapni. Talán Lesznai sokfelé kapcsolódó életútja és művészete áll hozzám a legközelebb, de nagyon érdekes és felfedezésre érdemes a fiatalon elhunyt Kádár Erzsébet élete és modern hangú prózája is.
Van olyan magyar írónő, akit szeretnél kutatni még? Illetve a külföldi irodalomban van olyan női szerző, akinek az életútja érdekes lehet a magyar olvasók számára is?
A magyar írónők közül elsősorban olyanok érdekelnek, akiknek az életútja, szellemi kapcsolódásai is izgalmasak, nemcsak az életművük. Most nemrég Vészi Margit után kezdtem kicsit olvasni, nyomozni, ő Molnár Ferenc első felesége volt, író, újságíró, az első magyar női haditudósító az I. világháborúban, de festett is, és filmforgatókönyveket is írt Hollywoodban. Unokája, Sárközi Mátyás most írt róla egy kis „fiktív önéletrajzot”, levelekkel (Margit címmel).
A külföldi nőirodalomban óriási a paletta, nehéz egyvalakit kiemelni. Nagyon szeretem pl. Adrienne Rich amerikai költőt, esszéistát, akinek egy esszéjét le is fordítottam, és a Szembeszél és az Előhívott önarcképek című Labrisz-kötetekben is olvashatók versei, esszéi, de az amerikai fekete leszbikus író, aktivista Audre Lorde szövegei is nagyon erősek, tőle is fordítottunk az önéletrajzi kötetbe. És (visszatérve a múlt századfordulóhoz) Virginia Woolftól bármikor bármi.
Milyen terveid vannak jelenleg? Belekezdtél most valamilyen munkába az irodalomtörténet terén?
A nyugatos írónők után főleg szexualitástörténeti témákat, illetve ehhez kapcsolódó életutakat dolgoztam fel (pl. Vay Sándor alakját, a leszbikusság megjelenését a pszichiátriai irodalomban vagy a kétanyás családokkal kapcsolatos vizsgálatokat), amiket más, nőtörténeti tanulmányokkal együtt a Nemek között című kötetben gyűjtöttem össze. Tavaly pedig az első magyar női pszichoanalitikusok pályájáról szóló sokéves kutatásomat fejeztem be, és publikáltam Holnaplányok. Nők a pszichoanalízis budapesti iskolájában című könyvemben. Persze ezeket soha nem lehet igazán lezárni, azóta is kerülnek elő új információk, dokumentumok.
Most az irodalomtörténet kicsit háttérbe szorult (biztosan nem véglegesen), de a gender témája továbbra is jelen van. Azt kezdtem vizsgálni, hogy a magyar pszichológia történetében hogyan volt jelen és hogyan változott a nemek szempontja, jelentése az elméletekben és a kutatásokban.
Ezt én is tapasztaltam, szerintem sosem zárul le véglegesen egy kutatás sem, mindig újra és újra előkerül az ember életében. Azoknak, akik járatlanok a témában: egyáltalán honnan eredeztethetőek a magyar pszichológia gyökerei? A nemiséggel mikor és kik kezdtek el foglalkozni?
A szexualitással mint alapvető ösztönnel (az inkább patologizáló jellegű pszichiátria után, vagy mellett) a huszadik század elején kezdett foglalkozni a pszichoanalízis, Freud és követői (köztük sok női analitikus is). A magyar pszichoanalitikusok közül elsősorban Ferenczi Sándor neve emelendő ki, aki a szexualitáson kívül többek között a traumával, a kötődéssel, a terapeuta–páciens kapcsolattal és társadalmi kérdésekkel is úttörő módon foglalkozott. Később a személyiség- és fejlődéslélektan egy része, még később az önállósuló szexuálpszichológia tette tárgyává az emberi szexualitás különféle kérdéseit. Ezekben természetesen mindig felfedezhetők az adott korra vonatkozó nemi, szexuális, társadalmi normák is, vagy jobb esetben az ezekre való reflexió. Ez a homoszexualitásra irányuló kérdésfeltevéseken, megállapításokon (az eredet keresése, esetenként a „gyógyítás” kísérletei vagy a megelőzés, mint cél) különösen tetten érhető.
Ebben a kérdésben egyébként Freud jóval liberálisabb volt, mint az őt követő pszichiáter-generációk, akik esetenként igen súlyos „reparatív terápiákkal” kísérleteztek.
A depatologizálás (az Amerikai Pszichiátriai Társaság által) csak 1973-ban, a WHO részéről pedig csak 1990-ben történt meg, de a terápiás fókusz még sokáig a melegek és leszbikusok szociális adaptációja, és nem az elutasító társadalmi környezet hatásainak vizsgálata volt.
Az általad elmondottak és saját olvasmányaim alapján is úgy érzem, hogy mi, magyarok sajnos nem voltunk kivételek abban, hogy az LMBT embereket negatívan ítélte meg a pszichológia, és gyakran terápiás kezelésekkel kívánta őket kigyógyítani, mintha betegek lennének. Jól értelmezem? Ki volt az első magyar pszichológus, aki nem betegségként vizsgálta a homoszexualitást?
Buda Béla pszichiáter a 70-es években a korszakhoz képest progresszív módon viszonyult a szexualitáshoz, rendkívül tájékozott volt a nyugati szakirodalmakban, de a homoszexualitással kapcsolatban eléggé ellentmondásosak a megnyilvánulásai. Nem tekintette kifejezetten betegségnek, de normális állapotnak sem. Itt-ott a „gyógyítás” lehetőségét is felvetette, de elsősorban az érintettek döntésének, „magánügyének” tekintette a kérdést. Ugyanakkor egyes írásaiban a rejtőzködés és a társadalmi elutasítás szempontjai, pszichés következményei is megjelennek.
Nyilván voltak pszichoterapeuták, akik már a rendszerváltás előtt sem így viszonyultak a melegséghez, hogy mást ne mondjak, Romsauer Lajos pszichiáter, az első magyar meleg egyesület, a HomEros elnöke. De az ún. affirmatív (az LMBTQ identitást elfogadó és a társadalmi környezetet figyelembe vevő) terápiával kapcsolatos diskurzus Magyarországon csak az utóbbi évtizedben kezdődött el, többek között a Magyar Pszichológiai Társaság 2013-ban alakult LMBTQ szekciója jóvoltából, amelyet Ritter Andrea kezdeményezett. Ma már a szakma által komolyan vett terapeutáknál nem merülhet fel a szexuális irányultság megváltoztatása, de információra, az LMBTQ emberek részben speciális problémáinak megismerésére nekik is szükségük lehet. Ezért fordította le az LMBTQ szekció 2016-ban az Útmutató a meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és gender-nonkonform emberekkel folytatott pszichológiai munkához című kiadványt.
A válaszaid alapján azt feltételezem, hogy még most is szükség lenne kedvező változásokra a magyar pszichológiában. Jól látom? Ha igen, mik lehetnének ennek az eszközei?
Elsősorban a pszichológusképzés különböző szintjein kellene, hogy több szó essen erről a témáról. A szakképzések közül szerencsére már a tanácsadó szakpszichológus képzésben és a szexuálpszichológus képzésben is van erről külön kurzus. Több kutatás, publikáció sem ártana. Illetve jó lenne több témaspecifikus továbbképzés, műhely, szupervízió, érzékenyítés a már gyakorló terapeuták, segítő szakemberek részére is. Ezzel kapcsolatban vannak is tervek az LMBTQ szekcióban.
Mik a távlati kutatási terveid?
Amennyire a mostani helyzetben egyáltalán tervezni lehet, szeretném folytatni az eddigi témáimat, vagyis a nőtörténettel, a nemek és a pszichológia kapcsolatával, illetve a leszbikus herstoryval kapcsolatos kutatásokat. Mivel egy MTA kutatóintézetben dolgozom, a hatalmi szóval éppen átszervezett kutatóhálózaton belül, van némi bizonytalanság abban, hogy ezekre a témákra lesz-e hosszú távon fogadókészség. Én semmiképp nem szeretném félretenni, mert van még bennük feltárnivaló. Szeretnék egy kicsit több energiát fordítani a magyar leszbikus herstory archívum építésére a Labrisz Egyesülettel együtt. És persze jó lenne a kutatáson kívül más dolgokkal is foglalkozni – zongorázással, mozgással, gyerekekkel.
Talabos Dávidné dr. Lukács Nikolett
