A bátorságáról híres porosz katonát, Friedrich von Steuben bárót George Washington fogadta fel, hogy a függetlenségi háború legsötétebb időszakában ütőképes haderőt faragjon a kontinentális hadseregből. A történészek szerint Steuben báró nem egyszerűen a saját neméhez vonzódott, hanem nyíltan meleg férfiként szolgált a hadseregben egy olyan korban, amikor a férfiak közötti kapcsolat még bűncselekménynek számított.
A saját nemükhöz vonzódó katonákat az Egyesült Államok hadserege a közelmúltig azonnal leszerelte, amint a felettesek tudomást szereztek az orientációról. A katonai szabályzatokba közvetlenül a második világháború előtt egyre keményebb tiltó rendelkezések kerültek, majd 1994 és 2011 között a hírhedt don’t ask, don’t tell, azaz ne kérdezd, ne közöld elv volt érvényben. Ennek alapján amíg hallgattak a meleg és leszbikus katonák saját magukról, addig nem érhette őket diszkrimináció, egyébként azonban elbocsájtotta őket a hadsereg vezetése. Ami ironikus módon éppen egy nyíltan meleg bárónak köszönheti, hogy egyáltalán létezik.
Spill the tea, honey!
1773 decemberében a bostoni teadélután elindította az amerikai függetlenségi háborúhoz vezető események sorát. A harcok 1777-ben már több éve folytak, és a kontinentális hadsereg minden szempontból mélypontra jutott. Alacsony volt a fegyelem, minimális a morál, és már élelemből is alig akadt. Ebben a helyzetben érkezett a világ másik feléről a porosz báró, de rögtön hozzá kell tennünk, hogy nem önszántából. Egy pletyka elől menekült a tengerentúlra.
Steuben 17 éves korában állt katonának, tehetségének köszönhetően egyre lépdelt előre a ranglétrán, a hétéves háború végére már a férfiakhoz vonzódó II. (Nagy) Frigyes porosz király szárnysegédje volt. Azonban ahogy a háború véget ért, többé rá sem volt szükség, és ha ez nem lett volna elég, távoznia kellett az udvarból. „Egy tapintatlan lépésem és egy emiatt engesztelhetetlen személyes ellenségem miatt” – írta szóvirágokban élete végén. Állás után kellett néznie, a Hohenzollern-Hechingen hercegség udvarnagyi hivatalát vezette, miközben adósságai miatt az anyagi helyzete sem volt fényes. Franciaországban járva találkozott az amerikai Benjamin Franklinnel, aki állást kínált neki a tengerentúlon, de se magas rangot, se jó fizetést nem ígérhetett neki. Steuben nem lelkesedett az ötletért, hogy önkéntesnek szegődjön el, és az ajánlattól felháborodva tért vissza Poroszországba.
Otthon azonban súlyos vádak várták: fiatal férfiakkal fenntartott szexuális kapcsolatairól beszéltek. Ez nem csupán lehetetlenné tette, hogy ezután bármilyen hivatalt viseljen, de a kivégzéséhez is vezethetett volna. Visszatért hát gyorsan Párizsba, de a vádak oda is követték, és pénz nélkül végképp nem volt választása: elfogadta Franklin ajánlatát. Az amerikai diplomata megelőlegezte neki az útiköltséget, és 1777. szeptember 26-án a Flamand nevű fregatt fedélzetén Amerika felé vette az irányt.
Mivel égető szükségük volt tapasztalt katonai vezetőre, Franklin úgy ajánlotta Steuben személyét George Washingtonnak, hogy szándékosan tévesen fordította a rangját angolra. Mondhatni, kissé felturbózta az önéletrajzát, és Amerikába már mint a porosz király altábornagya érkezett meg az egykori szárnysegéd. Ezzel egy időben bagatellizálta azt a pletykát, hogy a bárót a homoszexualitása miatt bocsájtották volna el a porosz hadseregből.
Franklin tökéletesen tisztában volt a körülményekkel, és pontosan tudta, Steuben miért is fogadta el hirtelen azt az ajánlatot, amit nem sokkal korábban még visszautasított. De úgy látta, hogy a báró katonai képességeiből semmit sem von le a magánélete. Így vélekedett maga George Washington is, aki ismerte a Steubent ért vádakat, de szívélyesen fogadta a táborában, és Alexander Hamiltont és John Laurens-t jelölte ki számára segédtisztként. (Akiket egyébként néhány történész szerint „romantikus barátság” fűzött egymáshoz.)
„Úriembernek tűnik, és amennyire lehetőségem volt megítélni, kellő katonai ismerettel rendelkezik, és olyan embernek tűnik, aki kiismeri magát a világban” – írta róla Washington. Steuben a 17 éves titkárával, a francia Pierre-Étienne Du Ponceau-val érkezett Amerikába, és alaposan elképedt, amikor szembesült a kontinentális hadsereg állapotával. Azonnal munkához látott, és a szigorú porosz mintát követve hozzáfogott a katonák kiképzéséhez. Szívós munkával megszilárdította a fegyelmet, és meghonosította az alapvető taktikai kiképzés alapjait, amihez katonai kézikönyvet állított össze. A készletekről semmiféle nyilvántartást nem vezető táborban precíz kimutatást és belső ellenőrzéseket követelt meg.
Vacsoracsaták meztelenül
Tény, hogy megkövetelte a fegyelmet, és szigorú kiképzőtiszt hírében állt, de egyúttal megtalálta a hangot a katonáival. Még úgy is, hogy angolul csak egy keveset tudott – de a közlegények értékelték, hogy képes volt és mert jóízűen káromkodni. (Steuben a parancsait németül írta, ami az Európában bevett katonai nyelvnek számított abban az időben. A német parancsokat a titkára, Du Ponceau fordította franciára, amiket aztán Washington titkára fordított tovább angolra. Ezt a munkát minden este elvégezték Washington számára.)
Steuben szórakozni is tudott, a Valley Forge táborban rendszeresen meglehetősen vad partikat rendezett. Du Ponceau számolt be róla, hogy a segédtisztjei fiatal katonákat hívtak meg vacsorára, de azzal a feltétellel, hogy senki olyan nem léphet be, akinek rendes nadrágja van. Így a katonák vagy szakadt ruhákban, vagy teljesen ruha nélkül ülték körbe a vacsoraasztalt.
A némileg túlfűtött vacsorákon túl az idők során komoly kapcsolata volt több férfival is. Egyikük, egy huszonéves tiszt, William North esetében bonyolította a helyzetet, hogy miközben romantikus és szexuális kapcsolatban éltek, egy harmadik férfi, a szintén húszas éveiben járó tiszt, Benjamin Walker is velük élt. Az azonban nem világos a történészek számára, hogy ebben a háromszögben Steuben hol helyezkedett el, és hogy ő mennyire állt közeli viszonyban Walkerrel.
A báró idővel Washington egyik legmegbízhatóbb tanácsadójává vált, és a háború utolsó éveiben már vezérkari főnökként szolgált. Működését az utókor alapvető fontosságúnak ítéli a függetlenségi háború megnyerésében.
Fiak, feleség nélkül
A kortársak is nagyra értékelték a szolgálatait, és amikor a harcok véget értek, Steuben amerikai állampolgárságot kapott. Soha nem nősült meg, nem születtek gyerekei, mégis hagyott maga után törvény szerinti örökösöket. New Yorkba költözött North és Walker társaságában, és mindkettejüket örökbe fogadta – ez bevett gyakorlat volt a meleg férfiak körében, hogy jogilag szentesítsék valahogy a kapcsolatukat. Több mint tíz éven át éltek együtt, egészen Steuben 1794-es haláláig. Végrendeletében kettejükre hagyta a birtokát, míg a titkáraként szolgáló, szintén meleg John W. Mulligan, akihez ugyancsak gyengéd szálak fűzték, a könyvtárát és 2500 dollárnyi készpénzt örökölt.
A báró nevét ma többek között két település és egy megye is viseli az Egyesült Államokban, de neveztek el róla az idők során csatahajót, óceánjárót, és a hidegháború idején még katonai tengeralattjárót is. Friedrich von Steuben azon négy európai származású katonai vezető egyike, akinek szobrot állítottak a függetlenségi háborúban betöltött szerepükért a Fehér Háztól északra elterülő Lafayette Square parkban. Talán a sors sajátos humorérzékét jelzi, hogy a park, amelyben a báró rózsaszín gránit talapzaton álló szobra található, sokáig a meleg férfiak találkahelyének számított – egészen az ötvenes évekig, a McCarthy nevével fémjelzett időszakig, amikor az amerikai állam szolgálatában álló melegek ellen indítottak hajtóvadászatot.
Ebben a paranoiás időszakban valószínűleg azt a Steuben bárót sem kímélték volna, akinek minden amerikai katona hálás lehet – egész egyszerűen azért, mert ő teremtette meg az Egyesült Államok professzionális hadseregét.
Kocsis G. János
