Hírek

A melegmozgalom támogatása ellen buzdítja a Hit Gyülekezete vezetője Budapest új főpolgármesterét

Az október 13-i önkormányzati választásokat követően számos település élén és a képviselőtestületekben is jelentős változások következtek be országszerte. Az egyik ilyen – talán legnagyobb sajtófigyelmet kapó és legnagyobb jelentőségű -, hogy Budapest élén Tarlós Istvánt Karácsony Gergely váltja.

Karácsony a megválasztása előtti kampányidőszakban egy, a Magyar LMBT Szövetségnek adott válaszlevelében az alábbiakat írta: véleménye szerint a fővárosi önkormányzat sokat tehet a társadalmi esélyegyenlőség és a társadalmi igazságosság érdekében, így az LMBTQI emberekért is. Vállalta, hogy megválasztása után támogatni fogja a szexuális kisebbségek jogegyenlőségét és az elfogadást erősítő civil szervezeteket, felvilágosító programokat és rendezvényeket. Ezek helyszínéül a fővárosi önkormányzat jelenleg a budapestiek elől elzárt épületében nyitott új budapesti Agórát szánja.

 

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere

 

Emellett Budapesti Esélyegyenlőségi Irodát (BPI) kíván létrehozni, amelynek vezetője felügyeli a főváros vonatkozó területeken végzett munkáját, valamint érvényesíti az esélyegyenlőségi szempontokat az önkormányzat általános működése során. Az LMBTQI emberek a BPI egyik kiemelt célcsoportja lesznek. A főváros költségvetésének tervezésénél pedig – az LMBTQI civil szervezeteket is bevonva- alapvető szempontnak fogja tekinteni, hogy az hogyan érinti a hátrányos helyzetű vagy sérülékeny társadalmi csoportokat.

Válaszát Karácsony azzal zárta, hogy jövőre már nem csak magánemberként, hanem a fővárost képviselve vesz majd részt a Budapest Pride-on.

Talán mindezeknek köszönhető, hogy Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze a Hit Rádió tegnapi adásában közösségünkkel kapcsolatban is üzent az új főpolgármesternek: “ha továbbra is támogatni fogja a meleg mozgalmat, akkor nagyon nagy ellenállás fog létrejönni Budapesten ez ellen, amiben a Hit Gyülekezete is nagy szerepet fog vállalni“.

Hogy pontosan milyen ellenállásra gondol és milyen szerepet szán egyházának, az Németh válaszából nem derült ki.

 

Németh Sándor prédikáció közben

 

Previous post

Mű szerző nélkül - „Soha ne fordítsd el a tekinteted!”

Next post

Hétfőn pótolhatjuk a Humen Fesztiválon elmaradt Pira - Bella színházi előadást