Nagyvilág

A leszbikus pótanyákkal is baja van a republikánus alelnökjelöltnek

Rájár a rúd J. D. Vance-re, Donald J. Trump alelnökjelöltjére. Az Ohio államot szenátorként „szolgáló” férfi korábban amiatt kényszerült magyarázkodásra, hogy a „macskás hölgyeken” gúnyolódott. Most egy olyan hangfelvétel látott napvilágott, amelyben az állami fenntartású iskolák oktatóit támadja, a saját biológiai gyermekkel nem rendelkező szülőkkel egyetemben.

A becsmérlő megjegyzéseket Vance 2021 októberében tette, a Center for Christian Virtue fórumán. Utóbbi egy LMBTQ-ellenes gyűlöletcsoport (bár magát inkább lobbiszervezetként definiálja), amely arra összpontosít, hogy a szexuális erkölcs ultrakonzervatív megközelítése minél inkább elterjedjen, a jogszabályok szintjén is. Munkájuk java a queer közösség, különösen a transzneműek démonizálása körül összpontosul.

2021-ben az állami iskolai tanárokról beszélve Vance ezt mondta a csoportnak: „Tudják, a baloldal vezetői közül, és utálom, hogy személyeskednem kell, sokan vannak, akiknek nincs gyerekük, úgyhogy mások gyerekeinél törekednek az agymosásra”.

Célba vette Randi Weingartent is, az Amerikai Tanárok Szövetségének vezetőjét, aki leszbikus, és nincs saját biológiai gyermeke, bár büszke mostohaanyja felesége gyermekének. Ha agymosást akar és tönkretenni a gyerekek elméjét, akkor legyen neki is sajátja, és hagyja békén a mieinket” – dörmögte Vance.

A 30 másodperces klipet a Heartland Signal szerezte meg, és osztotta meg a közösségi médiában.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin