Czinege Ádám Balázs vendégcikke eredetileg a Szabadnem magazinban jelent meg és a szerző engedélyével vettük át.
Már lényegében a csapból is a koronavírus folyik, úgyhogy nem kezdjük ezt a cikket ádámtól és évától, legföljebb ábrahámtól: a járvány már a spájzban van (reméljük, csak képletesen), és ezt mindenki tudja. Van azonban egy kérdés, amiről a mainstream médiában valószínűleg nem lesz szó – a szex. Pontosabban, a felelős szex. Az alkalmi szexuális kapcsolatokat ugyanis járvány idején fel kell függesztenünk… Cikkünkből kiderül, milyen megoldások vannak helyette!
A nagyobb erő
Egy ilyen járvánnyal az a helyzet, hogy nem igazán tudjuk befolyásolni. Nincs ellene – jelenleg – védőoltás (a legoptimistább becslések is 1-1,5 év múlvára várják), nincs ellenszer, csak támogató kezelés, és nem lehet megállítani. Lelkére beszélni, könyörögni neki, megkenni a markát, elcsábítani nem lehet, észérvekre nem hallgat, érzelmei nincsenek. A helyzet az, hogy ez a járvány jönni fog és menni fog lényegében úgy, ahogy neki tetszik. Ez egy elemi erő, a természeti katasztrófákhoz hasonlóan, amely nagyobb nálunk; nem csak az egyes embereknél, hanem a társadalom egészénél is. Közvetlenül őt magát befolyásolni nem tudjuk, csak a hatását. Utóbbit is csak úgy, hogy a saját reakcióinkat, viselkedésünket igyekszünk a lehető legoptimálisabbra változtatni.
Erről két okból fontos beszélni. Az egyik az, hogy ez magyarázza mindazt, ami történik velünk és körülöttünk: a gazdaság, az ellátórendszer, a munkahelyek, az iskolák, óvodák, bölcsődék, egyetemek, a szociális otthonok és egyéb intézmények jelenlegi működését, azaz lényegében az egész veszélyhelyzeti jogrendet és állapotot, amiben vagyunk, és ami közvetve és közvetlenül is érint mindannyiunkat. Magyarázza azt is, hogy miért azokat a dolgokat kérik a szakemberek, amiket (egyelőre csak kérik – később lehet, hogy már hatóságilag fogják parancsolni; erről lejjebb részletesebben).
A másik ok pedig az, hogy az elemi erőkkel való találkozás nagyon erős érzelmi választ válthat ki mindannyiunkban, akár tudatosodik, akár nem. Könnyebb ugyanakkor együttélni az érzelmeinkkel, ha tudomást veszünk róluk, és megtaláljuk a módját, hogy kifejezzük őket – és különösen könnyebb akkor, ha az érzelmeinket kísérő gondolatainkat is tudatosítjuk, és igyekszünk őket összevetni a valósággal. Az a gondolat például, hogy „mind meghalunk!”, ugyanúgy valótlan, mint az, hogy „ez csak ugyanolyan, mint az influenza”. Mindkettő kötődhet a szorongáshoz, aggodalomhoz, félelemhez, pánikhoz: míg az első gondolat talán inkább ahhoz, ha elönt minket az érzés, a második meg inkább ahhoz, amikor próbáljuk a saját félelmünket egyáltalán nem tudomásul venni.
Bármelyik felé is hajlunk inkább, már önmagában a megfigyelés, a tudatosítás sokat segíthet az egyensúlyunk visszaszerzésében.
Fontos tehát jól bánnunk saját magunkkal olyan szempontból is, hogy a saját érzéseinkre figyelünk, és segítünk magunknak elviselni őket anélkül, hogy bármiben megakadályoznának. Szükség esetén érdemes segítséget kérni szakemberektől (elsősorban online vagy telefonon).
Modern dekameron
Boccaccio híres regényében, a Dekameronban a kerettörténet szereplői hozzánk nagyon hasonló helyzetben találják magukat. A pestis elől tíz nemes egy vidéki kúriába zárkózik, és hogy ne unatkozzanak, történetekkel szórakoztatják egymást.
Most sokan vagyunk hasonló helyzetben: akár önkéntesen, akár mert valami rászorít, elvonulunk a saját otthonunkba – és hirtelen sok időnk támad, amit valahogy el kell ütni. De itt van a dolgoknak az egyik rákfenéje: a társas távolmaradás intézménye, amikor például nem megyünk dolgozni (vagy távmunkában dolgozunk), nem vakáció! Akkor sem, ha az egész család egyszerre van otthon. És hiába itt a jó idő, akkor sem most kell kimenni a Normafára, mert attól még, hogy időnk éppen van rá, ez most a legrosszabb, ami eszünkbe juthat. Egyes beszámolók szerint az olasz és a spanyol helyzet részben épp ettől lett ilyen drámai, mivel az emberek egyszerűen játszótérre meg parkba mentek munka helyett – és mivel olyan vírusról van szó, ami akkor is fertőz, ha az őt hordozó ember tünetmentes (azaz, ha úgy tetszik, láthatatlanul, „radar alatt” is képes terjedni) így boldogan átadható, amíg vidáman ugrándozunk a napfényben a parkban.
A cél nem lehet a „járvány megállítása”, mert azon a ponton már rég túlvagyunk. Azonban hogy milyen gyorsan terjed a vírus, rajtunk is múlik. Rajtam, rajtad, a szomszédodon és mindenkin. És a sebesség azért kulcskérdés, mert nincsen végtelen számú kórházi ágy, lélegeztetőgép, orvos és ápoló.
Használjunk egyszerű (nem valós, de jól érthető) számokat: tegyük fel, hogy egy országban összesen 1 000 000 fertőzött lesz, akármit is csinálunk. Ebben a képzeletbeli országban van összesen 500 lélegeztetőgép. (Ez az arány speciel jobb, mint a magyarországi helyzet!) A jelenlegi statisztikák alapján 1 000 000 fertőzöttből nagyjából 1000-2000 között várható azok száma, akiknek szükségük van lélegeztetőgépre. Könnyű belátni tehát, hogy még ha csak ezer lélegeztetőgépre szoruló beteg lesz is, akkor sincs elég lélegeztetőgép ahhoz, hogy mindenkinek jusson, ha egyszerre van rájuk szükség. Ha azonban a járvány lassan vonul át, és az ezer fő nem mind egyszerre szorul gépre, akkor lesz elég gép (és orvos és ápoló és ágy).
Így is lehetnek halálos áldozatok, de jóval kevesebben, mint ha a legsúlyosabb esetek fele eleve nem jut segítséghez. Ezt tudjuk közösen becélozni, ezt a jóval kevesebbet.
Ehhez azonban nagy önfegyelemre van szükség. Ténylegesen minimalizálnunk kell az érintkezést egymás közt. Minél több emberrel találkozunk, annál nagyobb esélyünk van rá, hogy elkapjuk a vírust, és mivel továbbra is lopakodó üzemmódban dolgozik, ezért jó eséllyel nem fogjuk észrevenni, hogy ez megtörtént – azaz vígan továbbadjuk. Ha az elmúlt másfél hónapban 2 méteres sugarú körön belül bárkivel is egy légtérben voltunk (és feltételezem, hogy az olvasók nagy részére ez igaz), akkor valamekkora valószínűséggel jelenleg is fertőzéshordozók lehetünk. Lehetünk – azaz nem biztosan vagyunk azok, és ha azok is vagyunk, sem biztos, hogy megbetegszünk. Továbbadni azonban továbbadhatjuk, akár csak úgy is, ha bennünk nincs vírus, de a kezünkről – például kézfogással – átadtuk.
Így amikor „csak egy emberrel” találkozunk, akkor valójában rajta mint közvetítőn keresztül nagy valószínűséggel „találkozhattunk” lehetséges vagy akár tényleges fertőzött emberek sokaságával is – és ezáltal ő is „találkozott” közvetve a mi oldalunkon lévőkkel.
Ez a helyzet az érzelmi háztartásunkat – újfent – többszörösen is érintheti. Egyrészt, ez azt jelenti, hogy személyes felelősségünk van nem csak a saját és szeretteink, hanem általunk ismeretlen emberek életéért és jóllétéért. Ez a felelősség lehet nyomasztó önmagában; lehet, hogy szeretnénk elhessegetni magunktól, vagy nem venni róla tudomást; esetleg bénítóan hathat ránk. Másrészt, ha betartjuk a szabályokat, és tényleg nem nagyon járunk el otthonról, az egyet jelenthet a társas kapcsolataink drasztikus lecsökkenésével, és a bezártság-összezártság-érzés megjelenésével (gondoljunk a karácsonyra, több hónapra nyújtva!). Ezek ismételten nagyon komoly érzelmi válaszokat válthatnak ki – nem győzzük ismét hangsúlyozni, hogy fontos és indokolt szakemberek segítségét kérni (továbbra is online illetve telefonon).
Emellett persze telefonáljunk, emailezzünk, cseteljünk, skype-oljunk távol élő barátainkkal, szeretteinkkel minél gyakrabban! Segítsünk egymásnak a nehézségek elviselésében!
Szerelem (és szex) a korona idején
A legfontosabb szemszög a felelős szex: ez egyrészt a kölcsönös beleegyezésről, egymás tiszteletéről, és egymás igényeinek, vágyainak és határainak a tiszteletben tartásáról szól. Másrészt pedig a biztonságos szexről.
Ez a lista egészül ki ebben a járványos időben egy fontos elemmel. Bár általában a SzabadNemen érvényes és valós formának tartjuk az alkalmi szexet (továbbra is kölcsönösségen, beleegyezésen, és tiszteleten alapulva!), a társas távolmaradás, bizony, azt jelenti, hogy ha részt kívánunk venni a járvány lassításában (azaz a társadalom azon igyekezetében, hogy mindenkinek, akinek szüksége van rá, jusson lélegeztetőgép, orvos, ápoló és kórházi ágy!), akkor egyelőre az élő szexrandizást fel kell függesztenünk
Erről nem fogunk a hivatalos szervektől útmutatást kapni. Részben azért, mert a kormány által képviselt világképben az alkalmi szex nem létezik. Másrészt pedig azért, mert általában véve a szexről csak nagyon prűden, sematikusan szokás beszélni.
Ráadásul ez – bizonyos értelemben egyoldalúan, igazságtalanul – jobban sújtja azokat, akik nem élnek párkapcsolatban. Hiszen az állandó partnerrel rendelkezők, pláne, ha együtt is élnek, sokkal kisebb eséllyel növelik a vírus terjedésének kockázatát, ha szexelnek egymással (és csak egymással!) – vagy azért, mert már rég elkapták egymástól, vagy pedig azért, mert szerencsések, és elkerülik a vírust (így nem is adják át egymásnak).
A szex, túl a primer testi-lelki élményen, jó unaloműző; az emberi kapcsolódás egyik formája; segíthet ellazulni, elterelni a gondolatainkat, elcsitítani az érzelmeket. Így különösen érthető, hogy nehezebb lemondani róla ezekben a napokban (hónapokban!). Mindenkinek a saját döntését kell természetesen meghozni.
De a felelős szex fogalmát a járvány idejére itt a SzabadNem magazinban kibővítjük azzal, hogy amíg a járvány tart, addig az alkalmi szexet kerülni kell. Ha pedig ez, teljesen érthető és rendjén lévő módon, ismét nehezen viselhető érzések és gondolatok felkavarodásával jár, akkor pedig továbbra is ér (és nagyon javasolt) segítséget kérni!
Ugyanakkor, ha már szex és a kényszerszabadság: ugyan a szexrandival tényleg fontos most leállni, ezt a helyezetet akár a hasznunkra is fordíthatjuk. Lehet, hogy most van időnk kísérletezni, játszani, felfedezni saját magunkat (önkielégítés). Van időnk gondolkodni és beszélgetni a vágyainkról, a szex helyéről az életünkben. Az öröm és az élvezet különféle forrásait keresni. Igazán odafigyelni magunkra és a testünkre, hogy mit igényel, mire hogyan reagál. Felfedezni a fantáziáinkat, kipróbálni azt, amit egyedül (vagy állandó partnerünkkel) lehetséges, és így tovább.
Mindemellett azt se feledjük, hogy az internet és a telefon NEM CSAK az élő találkozások megszervezésére alkalmas. Ha érdeklődünk iránta vagy szeretjük a műfajt, akkor a csetszex, a telefonszex, a kameraszex, azaz a távszex bármilyen formája rendelkezésünkre áll. Nem mindenkinek egyezik az ízlésével, persze. De a lehetőség ott van. Használjuk bátran saját magunk és a partnerünk vagy partnereink örömére!
Czinege Ádám Balázs
A Háttér Társaság Információs Lelkisegély Szolgálata a járvány idején is fogadja a hívásokat. Minden este 6-tól 11-ig ingyenesen elérhető a vonal a 13737-es telefonszámról. Hétfőn és szerdán ugyanebben az időben a chat.hatter.hu oldalon keresztül cseten is lehet segítséget kérni; emailben pedig a lelkisegely@hatter.hu címen lehet a szolgálathoz fordulni. A Háttér Társaság Személyes Segítő Szolgálata pedig ingyenes – jelenleg kizárólag online – segítő beszélgetés-sorozatot nyújt LMBTQIA-embereknek és hozzátartozóiknak. A Lelkisegély skype-on is elérhető a „segelyvonal” néven.
