A homoszexualitás liberalizációjának és dekriminalizációjának úttörője – Dr. Magnus Hirschfeld munkássága

Noha tudományosan bizonyított tény, hogy a homoszexualitás nem új keletű jelenség, az azonos neműek szerelmének elfogadása még a mai napig gyerekcipőben jár. Annak ellenére, hogy a fejlettebb (elsősorban nyugati) országokban már házasságot köthetnek és gyermeket is örökbe fogadhatnak az azonos nemű párok, még mindig léteznek olyan helyek, ahol börtön – vagy halálbüntetés jár a melegségért.

Európa legtöbb országában a XX. század derekán kezdődött a dekriminalizáció (a büntethetőség megszüntetésének) folyamata, amely megszüntette a homoszexuálisok törvény általi üldöztetésének több száz éve fennálló „hagyományát”. Azonban egy zsidó származású, német orvos már a XX. század elején kísérleteket tett a homoszexualitás liberalizációjára, ráadásul attól se riadt vissza, hogy szembeszálljon a német nemzetiszocialista párttal.

1871-ben Németországban a Bismarck-kormány a büntető törvénykönyvben rögzítette a 175-ös paragrafust, ami a férfiak közti szexuális kapcsolatokat korlátozta és büntette az egész birodalomban. A paragrafus kimondta, hogy a homoszexuális férfiakat maximum öt évig terjedő börtönbüntetéssel lehet sújtani, de a jogszabály a leszbikus nőkre egyáltalán nem vonatkozott. Az azonos neműek közti mindenfajta szexuális érintkezés börtönbüntetést vont maga után, egyedül a közös maszturbáció képezett ez alól kivételt.

Többen is felszólaltak a cikkely ellen, de a legnagyobb szaktekintély Dr. Magnus Hirschfeld volt, aki mindent megtett annak érdekében, hogy hatályon kívül helyezzék a 175-ös paragrafust.

A doktor 1868-ban született Kolbergben, a mai Lengyelország területén. Édesapja nagy tiszteletben álló orvos volt, így nem meglepő, hogy a fiatal Hirschfeld is ezt a pályát választotta. 1887–1888 között filozófiát és nyelvészetet tanult Breslauban, majd 1888 és 1892 között orvostudományt Heidelbergben, Strasbourgban, Berlinben és Münchenben.

1896-ban Th. Ramien álnéven több röpiratot és tanulmányt is megjelentetett, amelyek mindegyikében a homoszexualitás kérdéskörét vizsgálta. A doktor eredeti értelmezésében a homoszexualitás egyfajta szexuális átmenet, amely a homoszexuális személyeket elkülöníti a férfiaktól és a nőktől. Elméletét nagyban befolyásolta Karl Heinrich Ulrichs munkássága, azonban az 1914-ben megjelent A női és férfi homoszexualitás című, több mint ezer oldalas munkájában már nem ezt az elvet vallotta. A könyv a mai napig az egyik legrészletesebb és legáttekinthetőbb homoszexualitással foglalkozó monográfiává nőtte ki magát, amiben kiemelkedő szerepe volt a doktor korábbi értelmezését ért kritikáknak is. Fontos, hogy Hirschfeld a későbbiekben a megváltoztathatatlan szexuális irányultság elméletét vallotta, amely szerint már az anyaméhben eldől az egyén szexuális orientációja. A kötethez több mint tízezer homoszexuálissal készített interjút, emiatt a mű nemcsak a tudományos életben kiemelkedő alkotás, hanem a történészek és a társadalomtudósok számára is fontos korrajz, hiszen pontos képet fest a kor homoszexuális szubkultúrájáról.

Hirschfeldet az első melegjogi aktivisták között tartjuk számon. Nevéhez köthető az 1879-ben alapított Tudományos-Humanitárius Bizottság, amely a homoszexuálisok jogainak megvédését tűzte ki céljául, valamint az 1919. július 1-jén létrejött berlini Szexualitástudományi Intézetet megalapítása, amely könyvtárként, oktatóközpontként és segélyszervezetként is funkcionált. A Szexualitástudományi Intézetnek otthont adó épületet Hirschfeld személyesen vásárolta meg. A doktor a későbbiekben – immár nevét vállalva – röpiratokban és folyóiratokban értekezett a különböző szexuális magatartásformákról, és együttműködve az Emberjogi Szövetséggel napirendre tűzték a homoszexuálisok jogi büntethetőségének eltörlését.

Dr. Hirschfeld 1898-ban petíciót nyújtott be a parlamentbe, amely kimondta volna a kölcsönös beleegyezésen alapuló homoszexuális aktusok büntethetetlenségét. Azonban hiába gyűjtött össze majdnem ezer aláírást, kérvényét elutasították. Az egyedüli politikai párt, amely támogatta a petíciót, a Német Szociáldemokrata Párt volt August Bebel vezetésével. A doktor 1905-ben újra benyújtotta a petíciót, de a Reichstag ismételten elutasította.

Hirschfeld évről évre egyre több támogatót gyűjtött, ami a társadalom homoszexuálisokkal szembeni enyhülését jelezte, ezért az 1920-as évekre már a politikai pártoknak is állást kellett foglalniuk a témában. A náci párt, az NSDAP 1925-ben csatlakozott be a vitába, és nem meglepő módon a 175-ös paragrafus érvényben hagyását követelték. Szinte hihetetlen módon 1929 októberében a Reichstag büntetőjogi bizottsága a szabályozás eltörlését javasolta, de végül nem sikerült elérni a dekriminalizációt. Ebben közrejátszik, hogy akkorra a nácik már 107 helyet szereztek meg a Reichstagban. A vereség után a homoszexuálisokkal szembeni ellenérzések újra lángra kaptak, emiatt sokan szigorítani akartak a cikkelyen és a homoszexuálisok gyógykezelését javasolták. 1930-ra Hirschfeld petícióját hatezren írták alá; az aláírók között olyan nevek is szerepelnek, mint Albert Einstein vagy Thomas Mann.

A hatályon kívül helyezésre tett kísérlet híre szélsebesen terjedt a homoszexuálisok körében. A tudat, hogy a parlament egyáltalán napirendre vette a kérdést, olyan boldogsággal töltötte el őket, hogy nyílt bálokat rendeztek, színházi és zenés esteket tartottak, amikre a korban nem igazán volt példa.

A homoszexuálisok nyílt „előbújását” az NSDAP nem nézte jó szemmel, ezért a Völkischer Beobachterben (Hitler napilapjában) 1930 augusztusában nyíltan állást foglaltak a homoszexuálisokról: „akként szükséges törvényileg megjelölni, ami: a legocsmányabb elő-ázsiai eltévelyedésként, kiutasítással és kötéllel megtorlandó bűncselekményként.”

A nácik hatalomátvétele után szigorítottak a 175-ös paragrafuson. Amíg az eredeti cikkely értelmében homoszexuális aktusért ítélték a melegeket börtönbüntetésre, a hatalomátvétel után az elítéltek jelentős részét heteroszexuálisokkal szemben elkövetett erőszakért börtönözték be. 1933-ig összesen nyolcszázharmincöt embert ítéltek el a törvény alapján.

Hitler hatalomra kerülése után a homoszexuálisokkal szembeni intézkedések megkezdésének Dr. Hirschfeld tevékenysége volt az egyik fő torlasza, emiatt a doktor mindennemű tevékenységét betiltották, és 1933. május 6-án feldúlták a Szexualitástudományi Intézetet. Több mint tízezer könyvet és dokumentumot loptak el, amelyeket az Opernplatzra vittek, majd négy nappal később, május 10-én nyilvános könyvégetésbe kezdtek, és végül az épületet is felgyújtották. Felbecsülhetetlen értékű és pótolhatatlan tudományos anyagokat semmisítettek meg, mindössze pár óra alatt.

A doktor az intézet megsemmisítésekor Párizsban tartózkodott és már is nem tért vissza Berlinbe. Végül Nizzában telepedett le, és ott is érte a halál 1935. május 14-én. A 175-ös paragrafust végül csak 1969-ben helyezték hatályon kívülre a Német Szövetségi Köztársaságban.