A munkabírása lenyűgöző, egyik próbafolyamatból szalad a következőbe, még az is előfordul, hogy párhuzamosan két előadást próbál. A könnyen jött ismertséget nem tartja sokra, de fontos számára a nézők szeretete és a szakmai hitelesség. Önkritikus és elemző típus, aki vallja: a jelentősebb szerepek mind akkor találtak rá, amikor általuk valami lényegeset tanulhatott önmagáról vagy az életről. A Titanic, az Advent a Hargitán és a János vitéz után a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról című kultdarab bemutatójára készül. Sándor Péterrel a Spirit Színházban beszélgettünk készülő és futó előadásairól, a szakmáról és arról, miért fontos, hogy elengedjük a megfelelési kényszerünket.
Nemrég mutattátok be Sütő András darabját Czeizel Gábor rendezésében a Spirit Színházban. Milyen hangulatban zajlottak a próbák, és hogy fogadta a közönség az előadást?
Eleinte nem volt könnyű, mert a próbákkal egy időben még a János vitézre is készültem az Operettszínházban, így megeshetett volna, hogy szétforgácsolódnak az energiáim. De az Advent a Hargitán fantasztikus csapatának köszönhetően ez nem történt meg, épp ellenkezőleg: velük dolgozni nagyon ösztönző és izgalmas volt. Különösen hálás vagyok Tornyi Ildinek, aki amellett, hogy kimagaslóan tehetséges és inspiráló színésznő, végig segített, úgyszólván húzott magával. Bízom benne, hogy a nézőknek legalább olyan sokat jelent majd ez az előadás, mint nekem. Pont a minap fogalmaztam meg, hogy az életem során legtöbbször olyan szerepek találtak meg, amelyek valahogyan válaszokkal szolgáltak az éppen aktuális életkérdéseimre. Most is így volt, az Advent a Hargitán Gábora ugyanis egy olyan ember, aki benne ragadt a gyermekkorban, ami bizonyos értelemben rólam is elmondható. Bár a hétköznapok felelősségének terhét viselem – hiszen ugyanúgy gondoskodnom kell magamról vagy a kisfiamról, mint bárki másnak –, a gyermeki nyitottságot, szertelenséget és naivitást a mai napig nem vetkőztem le. Nem is vagyok biztos benne, hogy valaha el akarom hagyni ezeket a tulajdonságokat, mert már nem szeretnék mindenáron megfelelni a társadalom vagy a környezetem elvárásainak.
Jellemző volt rád a megfelelési kényszer?
Nagyon is, különösen szakmai téren… de ez nem egészséges, és nem is visz előre. Ha kritika nélkül és erőn felül meg akarsz felelni mondjuk egy rendezőnek, óhatatlanul görcsössé válik a színészeted, azt pedig megérzi a néző. Furcsa lehet, amit mondok, de az ilyen helyzetekben jól jön például egy betegség, ami elveszi azokat a plusz energiákat, amelyeket felesleges dolgokra fordítanál. Ha az embernek korlátai vannak, kevésbé képes magára erőszakolni más akaratát, és ha nincs ereje túlságosan „igyekezni”, őszintébbé, tisztábbá válik a játéka is.
Tapasztalatból mondod?
Nyilván. Volt egy kisebb műtétem a nyáron, amelynek hatására sokat töprengtem, hogyan küzdjem le a stresszt, és hogyan kerüljem el annak testi-lelki hatásait. Meg kellett tanulnom azt is, hogy a problémákról beszélni kell, de az őszinteség nem egyenlő azzal, hogy válogatás nélkül vagy kendőzetlenül kimondunk mindent, amit gondolunk. Nem mindegy, hogyan öntjük szavakba a gondolatainkat, és az sem mellékes, hogy megbántunk-e másokat azzal, hogy túl nyersen fogalmazunk.
Az Advent a Hargitán próbái során előfordult, hogy konfrontálódtál mondjuk a rendezővel?
Gábor (Czeizel, a szerk.) határozott vízióval bíró, felkészült rendező, aki tudja, mit szeretne, ezért rendkívül pontos instrukciókkal és magyarázatokkal tud szolgálni, ha úgy látja, arra van szükség. Ugyanakkor lehetőséget biztosít a kísérletezésre is, tehát viszonylag nagy szabadságot ad a színészeinek. Látszólag pusztán kívülről figyeli az eseményeket, valójában viszont anélkül tartja irányban a dolgokat, hogy úgy éreznénk, ránk erőltette a saját gondolatait.
A Képzelt riportban ismét együtt dolgoztok. Mit gondolsz, mitől lett ez egy kultikus mű?
Az ősbemutató idején, az akkori politikai helyzetben egészen biztosan mást jelentett a darab, mint napjainkban. Ma már szinte azt sem tudjuk, mit jelent a disszidálni szó, és nem is kell nyugatra indulnunk egy fesztiválért, egyszóval mást jelent elvágyódni innen, mint 1973-ban. De a rajongás a külföldi dolgokért nem szűnt meg, a drogproblémák pedig biztosan aktuálisabbak, mint 45 éve. 2019-ben nem szólhat ugyanarról ez a darab, mint anno, de afelől semmi kétségem, hogy a mai fiatalok számára is van mondanivalója. Azt pedig mondanom sem kell, hogy a dalok zseniálisak, és óriási kihívás a nagy elődök után jól, de semmiképp sem ugyanúgy elénekelni őket!
Bátai Blanka
KÉPZELT RIPORT EGY AMERIKAI POPFESZTIVÁLRÓL
Bemutató: 2019.12.20. | Spirit Színház
Rendező: Czeizel Gábor
