A dzsungel könyve
A Disney az utóbbi években szép sorban kezdte elővenni régi klasszikusait, hogy a modern kor vívmányait felhasználva varázsolják őket újjá és befogadhatóvá a mai közönség számára is. Vagy szimplán gondolhatjuk azt is, hogy ötlet hiányában még egy bőrt akarnak lehúzni a már jól bevált termékeikről. Szerencsére a helyzet egyáltalán nem ennyire rossz.
A bölcs internettől hallottam egyszer, hogy a mi generációnknak azért vannak irreális elvárásai az élettel szemben, mert Disney-rajzfilmeken nőttünk fel. Lehet benne valami – bár jómagam soha nem vártam, hogy majd egy rákkal énekeljek duettet. Az viszont biztos, hogy nagyon szép emlékeim vannak a szomszéd gyerekekkel a tévé előtt eltöltött órákról. És ha valaki meg akarja piszkálni ezeknek az emlékeknek valamelyik részét, akkor általában pipa szoktam lenni. Első ránézésre a Disney pontosan ilyen piszkálást művel A dzsungel könyvével. A szemöldököm a szokásosnál is magasabbra szaladna, ha nem láttam volna ezelőtt az egeres cég mindkét élőszereplős újragondolását. A Demóna alternatív Csipkerózsika-változata pont az új szemszög miatt volt érdekes, nem azt volt az ember érzése, hogy a bevétel nevében két lábbal tiporták cafatokra az eredeti történetet. A Hamupipőkében nem is próbálkoztak alternatív értelmezésekkel terhelni a nézőket: egyszerűen csak fogták a jól bevált történetet, és gyakorlatilag egy az egyben leforgatták élő szereplőkkel az 1950-es rajzfilmet. A varázsa megmaradt, az élő szereplők és a mai elvárásokhoz idomított látvány csak javára vált.
A dzsungel könyve a kettő között lavíroz majd valahol. A Disney igazgatója, Alan Horn a Pi életén és az Avataron felbuzdulva elérkezettnek látta az időt arra, hogy az 1967-ben bemutatott nagysikerű mese is újra vászonra kerüljön. 2013 nyarán be is jelentették, hogy a forgatókönyv már javában készül, aminek alapja nem Kipling eredeti könyve, hanem természetesen a rajzfilm forgatókönyve lesz. Rendezőnek a Vasemberrel nagyot szakító (bár nekem örökké csak a Jóbarátok utcai harcos Pete-jének megmaradó) Jon Favreau-t szemelték ki, aki első nekifutásra annyira nem jött lázba az ötlettől. Élénken éltek még benne a gyerekkori emlékek, amiket nem akart lerombolni. A stúdió vezetőinek azonban sikerült vele is megosztani a lelkesedésüket. A készítők tisztában voltak vele, hogy egy ilyen nagy mennyiségű animációval operáló filmhez egészen sajátosan kell nekifogni. Merthogy az új filmváltozatot élőszereplősnek csak nagy jóindulattal nevezhetjük. Van ugyanis egyetlen élő szereplő, a Mauglit alakító Neel Sethi és rajta kívül minden a számítógépes animátorok kreálmánya. Ezért az egész tervezési folyamat inkább olyan volt, mintha a Pixar készülne hozzá egy új filmhez. A forgatókönyv finomítására elég időt kellett hagyni ahhoz, hogy egyetlen felesleges jelenet se kerüljön bele a filmbe. Ennyi befektetett energia mellett a vágószobában nem eshet áldozatul egyetlen pillanat sem. Az egész forgatás egy Los Angeles-i stúdióban zajlott, ahol természetesen a zöld szín dominált. Minden egyes jelenethez külön építették meg a helyszínek vázlatát, amit a számítógépes guruk keltettek életre. Szegény kissrácnak nem lehetett könnyű dolga. Arra azért odafigyeltek, hogy a rajzfilm képi világát – ami az animáció csúcsának számított a maga idejében – kellő alázattal és tisztelettel elevenítsék fel. Favreau annyira odavolt a filmben használt technológiától, hogy egyenesen a saját Avatarjának nevezte. A hibátlan látvány mellé azonban olyan színészekre is szükség volt, akik hangjukkal igazi életre tudják kelteni az indiai dzsungel állatait.
A 13 éves főszereplőn kívül csak A-listás sztárok nevét találjuk a stáblistán – ami Favreau múltját tekintve nem is meglepő. A magyar szinkrontól persze ezt majd nem halljuk, de például Scarlett Johansson fog búgni Ká szájából, Balunak pedig nem is találhattak volna jobb megszemélyesítőt Bill Murray-nél. Ha az eredeti hangokat nem is halljuk majd, azért nem teljesen maradunk le róluk: a mai kor követelményeinek megfelelően a színészek játszották elő az állatok arckifejezéseit. A mindenki számára ismerős történet maradt a régi. Néhány apróbb változtatást azért eszközöltek a készítők. Ilyen például az, hogy Lajcsi ezúttal nem orángután, hanem Gigantopithecus. Mert az orángután nem honos Indiában – ellenben a beszélő kígyókkal. Az alap tehát adott, hogy egy igazán egyedülálló moziélményben legyen részünk. A történetet elrontani nem lehet, a látvány valami egészen fantasztikus lesz. A célközönség persze a gyerekek lesznek, de azt hiszem, ebben a rohanó világban mindenkire ráfér egy kis nosztalgia és a gondtalan gyermekkor élményeinek felidézése. Ha pedig valaki esetleg nem ismeri az eredeti történetet, itt az ideje, hogy egy 21. századi mesével pótolja az elmaradását.
A dzsungel könyve
Színes, magyarul beszélő amerikai film, 2016
Bemutató: április 21.
Rendező: Jon Favreau
Forgatókönyvíró: Justin Marks
Operatőr: Bill Pope
Producer: Brigham Taylor
Szereplők: Scarlett Johansson, Idris Elba, Bill Murray, Ben Kingsley, Christopher Walken, Giancarlo Esposito, Lupita Nyong’o, Emjay Anthony, Neel Sethi
Robi