„A drag az önbizalom átadásáról szól” – Itt vagyunk

Valószínűleg nem én vagyok az egyetlen, aki úgy gondolja, hogy egy álmos amerikai kisvárosban a helyi LMBTQ emberek elfogad(tat)ásához a konzervatív lakók körében nem egy fergeteges drag show-n keresztül vezet a legsimább út, de az HBO Primetime Emmy-jelölt dokumentumsorozata mégis ezt választotta. A készítők bizonyára alaposan felmérték a forgatással járó kockázatokat, és az egyes részeket végignézve mi is arra a következtetésre jutunk, ha rövid idő alatt a létező legerősebb hatás elérése volt a cél, akkor bizony ennél jobb ötlettel nem is állhattak volna elő. Nagyon különböző hátterű emberek nagyon különböző történetét ismerjük meg, ami csak ráerősít a sokszínűségben rejlő lehetőségekre és jól beint a sztereotípiáknak.

A forgatókönyv nagyjából ugyanaz mindenhol. A néhány ezer fős közösség főutcájára egyszer csak begördül egy retikül, egy elefánt és egy macska, majd mindegyikből kiszáll egy extravagáns öltözetű nő, aki valójában férfi. Az első reakció, a fogadtatás meglehetősen vegyes, a közös szelfitől a rendőrséggel való fenyegetőzésig minden van, de sehol nem uralkodik el a lincshangulat, alapvetően békés népekről van szó, akik csak a helyi elvárásoknak megfelelő mértékben rasszisták és homofóbok. Ami közös ezekben a kisvárosokban, hogy LMBTQ embernek lenni egyikben sem az álmok netovábbja.

Bob the Drag Queen (Besties, Cherry Pop, Csajok hajnalig), Eureka (AJ és a királynő, Amerikai Horror Sztori, Wigs in A Blanket) és D.J. ’Shangela’ Pierce (Az élet csajos oldala, Glee – Sztárok leszünk!, Csillag születik) megpróbálnak tehát interakcióba lépni a helyiekkel és ennek keretében meginvitálni őket a néhány nap múlva tartandó látványos drag show-jukra. Ezt követően felkeresik a saját „mentoráltjaikat”, drag lányaikat, akiket felkészítenek a közös fellépésre. Ők lesznek azok, akikre a sorozat épül, amikor a közös felkészülés alatt elmesélik a saját történetüket és azt, hogy miért szeretnék kipróbálni a drag műfaját.

Van köztük afroamerikai, fehér, mexikói és filippínó bevándorló, férfi, nő, öreg és fiatal, iskolázott és kevésbé iskolázott, mélyen vallásos és ateista is. A személyes érintettségen túl vannak olyanok, akiket a kíváncsiság hajt és egyszerűen csak szeretnék megérteni azt, mit érezhet egy LMBTQ ember, min megy keresztül és mit jelent számára a drag. Felkészülnek, beöltöznek, végigcsinálják a show-t, és ettől kezdve más szemmel látják a világot. Van, aki egy rokon, barát, ismerős felé szeretne gesztust tenni, és igen, olyanok is, akik ezt már csak utólag tehetik meg, mert az a bizonyos illető már nincs közöttünk.

Nem könnyű feladat az előbújás miatt szétesett vagy szétesőben lévő családok újraegyesítése, mint ahogy a gyermeküket féltő, összezavarodott, ezt-azt halló szülők fejében rendet tenni sem. Rávenni őket arra, hogy legalább jöjjenek el az előadásra, ne adj isten, maguk is vegyenek részt a show-ban. Sokan a kisváros közösségének megbecsült tagjai, akik félnek a következményektől, más nézeteket vallanak, máshogy nevelték őket, más kultúrából érkeztek és meg akarnak felelni a társadalmi elvárásoknak, a vallásuknak, illetve különböző előírásoknak, szabályoknak, ideáloknak.

A sorozat helyszínei alapvetően olyan helyek, ahol meglehetősen konzervatívak az emberek, nehezen fogadják el az újat, a változást. Gyűlöletről nem beszélnék, de azért a megtűrés és az elfogadás között óriási a különbség. Ez még csak nem is korfüggő, meglepően sok a nyitott idős ember és a mindentől mereven elzárkózó fiatal. Vannak persze változások, mert amíg az egyik városban déli zászlók és Trump-transzparensek között sétálunk, addig a másikban pride felvonulást tartanak különösebb atrocitások nélkül. Nagyon érdekes az a rész, ahol navahó indiánok arról mesélnek, hogy a hitviláguk szerint ötféle ember létezett: a férfiasabb, a férfias, a közbenső, a nőies és a nőiesebb, majd jött a fehér ember és megtérítette őket. A legmeglepőbb talán mégis az a Mexikóval szomszédos texasi kisváros, amely meleg polgármestert választott magának. Az emberek egyszerűen felismerték, hogy a melegség egyáltalán nem kizáró ok, hogy valaki jó vezető legyen, sőt.

Az első évad hat résszel zárult a koronavírus-járvány miatt, az utolsó helyszínen a forgatást 3 nap után be kellett fejezni és az Egyesült Államok gyakorlatilag bezárkózott. A három drag queen az online térbe költözött, ahol mindenki elmeséli a saját történetét. Két afroamerikai és egy duci fehér srácról van szó, akiknek az élete nem mindig volt könnyű, szóba kerül az alkohol, a drog és az öngyilkosság is. Kapunk egyfajta visszatekintést is az évadból, beavatnak minket a kulisszatitkokba és bejelentkeznek az eddigi szereplők is egy közös búcsú erejéig. A második évad 13 hónap kihagyás után tér vissza az utolsó helyszínre, a Dél-Karolina állambeli Spartanburgbe, ahol mind a pandémia, mind pedig a kieső egy év változást hozott mindenki életébe a közös munka kényszerű lezárását követően. Ez az évad érezhetően más körülmények között készült, de mivel ez alapvetően egy optimista hangvételű televíziós műsor, megpróbálja ezúttal is a dolgok jó oldalát nézni és ennek megfelelően szórakoztatni.

Láthatóan profi csapatról van szó, amibe bele kell érteni a helyszínválasztást, a zenét, a koreográfiát, a sminket, a jelmezeket, a mentális felkészítést… a mindent, de amitől ez az egész igazán jól működik, az a három főszereplő személyisége, akik a saját élettapasztalatukat viszik el ezekre a helyekre. Három nagyon különböző emberről van szó, akik tökéletesen kiegészítik egymást, tökéletesen működnek együtt. Nem látunk hisztit vagy nagy vitákat, mert bár folyamatosan ugratják egymást, pontosan tudják, hol a határ. Az őszinteség mellett a legerősebb fegyverük a humor, amit mindig jókor, jó helyen vetnek be, a történetek egy része ugyanis egyáltalán nem szívderítő, de az egész sorozatot átszövi a könnyedség és a lazaság, miközben véresen komolyan veszik azt, amit csinálnak. Egyszerre barátok, mentorok és előadóművészek ők, akiket sok helyen megelőz a hírnevük, akikre mások felnéznek és szívesen hallgatnak.

A sorozatot 2020-ban jelölték a Televíziós Kritikusok Szövetségének díjára és Primetime Emmy-díjra, 2021-ben pedig a Queerty online magazin The Queerties díjára, a Nemzetközi Dokumentumfilmes Szövetség díjára, a függetlenfilmesek Film Independent Spirit díjára és megnyerte a GLAAD (Gay & Lesbian Alliance Against Defamation) díját. A második évadból hetente kerülnek fel az új részek az HBO GO-ra (a cikk megírásának idején már 3 lement), és egyelőre úgy néz ki, érdekes emberekből és történetekből továbbra sincs hiány. A koronavírus ugyan kicsit bezavart, de éppen ettől lett más a folytatás, hiszen mindenkinek hatással volt, van, lesz az életére, gondolkodására, kapcsolatára, másokhoz való viszonyára. Az Egyesült Államokban ráadásul lezajlott közben egy elnökválasztás is.

Az Itt vagyunk mindenképpen egy merész vállalkozás, mert olyan helyekre viszi el a drag műfaját, ahol „a rasszizmus és az intolerancia része a helyi közösségnek”. Hatalmas felelősség van a készítőkön, hiszen a kudarc akár emberéletekbe is kerülhet. Nagyon fontos tehát a kommunikáció és az időzítés. Mondhatnánk azt, hogy persze, a három drag mamának könnyű, ők továbbmentek, de a „lányaik” itt maradnak és élniük kell tovább az életüket – de valahol ez az egész azt hivatott hirdetni, hogy már nincsenek egyedül, mert a műsor az egymásra találásról szól, a helyi LMBTQ emberek közösséggé kovácsolódásáról, valamint arról, hogy a város többi lakója is megismerje és elfogadja őket, mintegy elismerve a sokszínűség(ük)ben rejlő erőt és szépséget.

Hujber Ádám