Sport

Eljegyezte egymást az olimpikon gyeplabdázó és politikus párja

 

Nicolás Keenan argentin olimpikon gyeplabdázó, és kedvese Rob Jetten holland politikus Instagramon jelentették be, hogy eljegyezték egymást.

Keenannek a párizsi volt a második olimpiája, ahol egyébként több mint 144 nyíltan LMBTQ sportoló vett részt. Párja, a volt holland miniszterelnök-helyettes a holland 66-os Demokraták szociálliberalista párt elnöke.

Keenan biszexuális, párját Hollandiában ismerte meg 2022-ben, ahol a hágai Klein Zwitserland klubnál gyeplabdázik. A 37 éves politikus egy romantikus vacsora előtt, otthonukban kérte meg a nála tíz évvel fiatalabb olimpikon kezét. A Linda.nl oldalnak adott interjúban Jetten elmondta, hogy úgy érezte, itt az ideje, hogy összekössék az életüket, és hogy nagyon izgult a kérdés feltevése előtt.

Jetten és Keenan a politikus elmondása szerint nagyon boldogok együtt. „Nemcsak azért, mert hihetetlenül jóképű srác, hanem azért is, mert mindig nagyon jól érezzük magunkat együtt. Minden nap jókat nevetünk. És mindig átérzem, amit csinál. Ha valamivel küszködik, ideges vagy beteg, azt én is megérzem. Annyira intenzív” – nyilatkozta a politikus az érzelmeiről.

A pár egyelőre még nem tudja, mikor fogják tartani az esküvőt, hiszen Keenan családja Argentínában él, ezért úgy kell megszervezniük az eseményt, hogy mindkét család és mindkettejük baráti társasága jelen tudjon lenni. Ráadásul az olimpikon rengeteget utazik a sport miatt.

Az Instagramra „Soon to be Mr&Mr💍” (Hamarosan Mr&Mr leszünk) aláírással posztolták ki a képeket eljegyzésükről.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Nicolás S. Keenan (@nicokeenan) által megosztott bejegyzés

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin