Itthon

Negyedik alkalommal tartották meg a Pécs Pride felvonulást

Az október 13–19. között zajló Freedom of My Identity Human Rights Festival részeként negyedik alkalommal rendezték meg a pécsi pride felvonulást. A körülbelül ezer fős menet a 48-as tértől sétált a Széchenyi térig.

A Diverse Youth Network által szervezett felvonulás – amelynek idei mottója a „Legyetek bátrak!” – továbbra is az egyetlen magyarországi pride, amit Budapesten kívül rendeznek. A vidéki helyszín ellenére nagy erőkkel vonult ki a rendőrség és az útvonalat is körbekordonozták, ellentüntetők azonban nem jelentek meg.

Korábban a Mi Hazánk Mozgalom pécsi szervezete jelezte, hogy a rendezvény ideje alatt a Jókai téren ők molinókkal fognak tiltakozni. Őri László fideszes választmányi elnök szerint a felvonulás egy provokáció, mert „az LMBTQ közösség tagjait semmilyen hátrányos megkülönböztetés nem éri a városban.”

A felvonuláson a Kétfarkú Kutya Párt és a Momentum hivatalosan is részt vett, a kétfarkúak egy nagy méretű, felfújható szivárványos kutyával a sor elején vonultak, míg a Momentum csoportját a párt elnöke, Tompos Márton vezette.

 

Az eseményen nyugati diplomaták, köztük az amerikai nagykövet, David Pressman is részt vettek, akik közös molinót tartva sétáltak. A nagykövet rövid sajtótájékoztatót tartott a pride előtt, ahol reagált Őri Tamás szavaira is: „Törvényeket hoztak emberek ellen, és ezeket most el is kezdik alkalmazni. Elég a könyvek lefóliázására gondolni. Ez az esemény pedig nem provokáció, hanem egy kiállás az emberek életét érintő ügyben.”

Miután a menet befutott a Széchenyi-térre, először a pécsi születésű Pál Márton, a Szivárványcsaládokért Alapítvány kurátora, majd Steiner Kristóf mondott beszédet. Pál Márton a felvonulás előtt a következőket üzente: „Pécsiként én különösen büszke vagyok arra, hogy ez lett az első Budapesten kívüli város, ahol volt egy maroknyi bátor ember és megrendezi most már 4. éve a Pécs Pride-ot. Nagyon szerettem fiatal lenni ebben a városban, de akkor még álmodni sem lehetett egy hasonló rendezvényről, mondjuk akkor még magamnak sem mertem bevallani, hogy meleg vagyok. Pár évvel később talán egy álmom teljesül azzal, hogy a város főterén beszélhetek majd.”

A Pécs Pride hivatalos záróbulija, a Freedom Party este tíz órakor kezdődik.

 

 

hirdetés

Kapcsolódó cikkek

'Fel a tetejéhez' gomb
buy ivermectin online how to get ivermectin