A Nemzetközi Teniszhírességek Csarnoka az Amerikai Egyesült Államokban, Newportban található, amely a leghíresebb és legeredményesebb játékosoknak állít emléket. A kiváló német teniszező, Gottfried von Cramm, aki a pályán is úriember volt, 1977-től tagja ennek az előkelő közösségnek. Az utókor azonban nemcsak sportsikerei és tisztességes, elegáns játéka miatt emlékezik rá, hanem a náci rémuralom alatt az férfiakhoz való vonzódása miatt átélt szenvedései miatt is.
Gottfried von Cramm német arisztokrata családba született 1909-ben, édesapja báró, édesanyja grófnő volt, így a Brüggen kastélyban nőtt fel Alsó-Szászországban. Mikor egyszer a gyermek von Cramm kockacukorral kínált meg egy lovat, az leharapta a fiú jobb mutatóujjának felső ízületet. Miután felépült a balesetből, teniszezni kezdett, és eldöntötte, hogy a világ legjobb játékosa lesz. Hamar kiderült, hogy tehetséges sportoló, abba a rangos berlini teniszklubba is beléphetett, amelynek Hermann Göring is tagja volt.
Gottfried von Cramm még gyermekként ismerte meg Elisabeth Lisa von Dobenecket (1912–1975), aki családjával nem messze lakott Crammék rezidenciájától. A két fiatal 1930-ban összeházasodott, de úgy érezték, hogy a vidéki Németország kevésbé izgalmas számukra. Új élményekre vágytak, meg akarták ismerni a nagyvilági életet, és erre Berlint találták a legalkalmasabb helyszínnek.
Felfedeztek Berlinben egy nightclubot, az Eldoradót, amely a queer közösség egyik legfontosabb és legnépszerűbb találkozóhelye volt. Az Eldorado változatos repertoárral rendelkezett, művészek, írók, színészek, hírességek és külföldi turisták is előszeretettel látogatták. Megfordult itt az angol irodalom két kiváló alakja, Christopher Isherwood (akinek az Isten veled, Berlin című regénye a Kabaré című musical alapjául szolgált) és Wystan Hugh Auden. A német művészvilág tagjai is szívesen keresték fel a helyet (például Marlene Dietrich és Klaus Mann gyakori vendég volt itt), de Magnus Hirschfeld pszichiáter, a Szexuális Tudományok Intézetének igazgatója, és Ernst Röhm, a nemzetiszocialista párt tagja, az SA félkatonai szervezet parancsnoka is gyakran töltötte az Eldorádóban az estét és az éjszakát. Az Eldoradóban szabadnak érezhették magukat a queer emberek, így Gottfried és Lisa is.
Valószínűleg itt találkozott Gottried von Cramm és Manasse Herbst (1913–1997), akik gyorsan egymásba szerettek. Herbst szegény zsidó családból származott, színész volt (némafilmekben is szerepelt), de egy dzsesszklubban, a Jockey-ban is dolgozott, amely nem volt messze az Eldoradótól. Lisa, Cramm felesége tolerálta a két férfi szerelmét, ők hárman jól megvoltak egymással, nyitott kapcsolat lett a házasságból. Egyébként Lisa is kereste a nők társaságát, velük érezte igazán jól magát, felszabadult volt a velük megélt kapcsolatában. Végül Gottfried és Lisa 1936-ban elváltak: a nő nem akart a sportoló férje karrierje és a Manasse iránt érzett szerelme útjában állni. (Igaz, ezt a döntését később megbánta.)
Az 1933-as év aztán változásokat hozott Németország, így Cramm és Herbst életében is. Hitler hatalomra jutása után Manasse elveszítette állását, zsidó származása miatt nem lehetett tovább színész. Az Eldorado bezárt. Németország nem volt már biztonságos Herbst számára, el akarta hagyni az országot. Crammal is egyre nehezebb volt a találkozás, egy-egy verseny helyszínén tudtak csak összefutni. Végül 1936-ban a Cramm sporteredményeiért kapott pénznyereményből sikerült Herbstnek Palesztinába menekülnie (előtte Lisszabonban és Párizsban időzött).
Cramm huszonhárom évesen már a német Davis-kupa csapatnak lett a tagja, majd az 1930-as években egyéniben is egyre sikeresebb volt a nemzetközi versenyeken (Wimbledon, Roland Garros, US Open). Eredményeire a hatalom is felfigyelt, kiállásában, megjelenésében, testi adottságaiban Cramm a német felsőbbrendűség példaképe volt a náci vezetők szemében. Be is akarták léptetni a náci pártba (Göring folyamatosan nyomást gyakorolt rá), de a sportoló ezt elutasította. Úgy gondolta, hogy amíg sikeres, nem kérhetik számon ezt tőle. Pedig állítólag egyszer maga Adolf Hitler is kereste telefonon, hogy felhívja a sportoló figyelmét: győzelmet várnak tőle. Cramm 1937-ben az amerikai Donald Budge elleni mérkőzésre készült Wimbledonban, amikor a Führer jelezte neki, hogy ha nem nyeri meg a mérkőzést, akkor odahaza Németországban kevésbé látják majd szívesen. Sokáig úgy tűnt, hogy Cramm lesz a győztes ezen a versenyen, de végül Budge nyert, akinek a német sportoló az újságírók és a nézők előtt gratulált – kivívva ezzel a nyugati világ szimpátiáját. (Sokan Cramm és Budge küzdelmét minden idők egyik legjobb mérkőzésének tartják.)
Gottfried von Cramm nem akart elszakadni a tenisztől, azok után is indult versenyeken a náci Németország színeiben, hogy Herbst elmenekült az országból. Az 1937-es wimbledoni verseny után hat hónapig a világ különböző helyein versenyzett. Az újságírók gyakran kérdezték tőle, mit gondol a hazájában történtekről, a zsidóüldözésről. Cramm elítélte a náci rezsim működését (még Japánban is), amivel veszélybe sodorta magát. Ausztráliában még egy háborúellenes német regényt is népszerűsített. Amikor 1938-ban visszatért Németországba a családi birtokra, Brüggenbe, érte jött a Gestapo és letartóztatták. A nemzetiszocialista párt igyekezett ennek az eseménynek minél nagyobb nyilvánosságot adni. Cramm homoszexualitása ismert volt a náci hatalom előtt, így a 175-ös paragrafusra hivatkozva egy év börtönre ítélték. Cramm hét hónap után szabadult, ezt édesanyja Göring segítségével érte el.
Cramm az 1940-es évek elején katonai szolgálatot teljesített, nemesi származása ellenére közlegényként sorozták be, majd 1942-ben (miután a keleti fronton fagyási sérüléseket szerzett) a korábbi elítélése miatt elbocsátották a katonai szolgálatból. Valószínűleg nem úszta volna meg ennyivel, ha tudják, hogy támogatta a Hitler elleni későbbi összeesküvést.
A büntető törvényköny 175-ös paragrafusát 1871-ben fogadták el, amellyel a meleg férfiakat kriminalizálták. Az eltörléséért a tudományos és művészvilág tagjai közül sokan felemelték a szavukat (így például Magnus Hirschfeld, Albert Einstein, Rainer-Maria Rilke, Thomas Mann, Stefan Zweig, Hermann Hesse, de Émile Zola és Lev Tolsztoj is), ugyanakkor 1969-ig nem nyúltak hozzá, hatályon kívül is csak 1994-ben helyezték. Heinrich Himmler nemzetiszocialista politikus, az SS vezére egyébként már az 1930-as években megfogalmazta a homoszexualitás kiirtásának szükségességét arra hivatkozva, hogy az ősi germánok is a mocsárba vetették a homoszexuálisokat: „Ez nem büntetés volt, hanem ennek az abnormitásnak a megszüntetése. Eltávolították őket, mint mi a csalánt; kitépjük, halomba rakjuk és elégetjük.”
Cramm is ennek a törvénynek lett az áldozata. Először akkor, amikor a náci uralom alatt börtönbe került – súlyosbító körülmény volt, hogy röviddel házasságkötését követően kezdett homoszexuális viszonyt, ráadásul egy galíciai zsidó férfival, és még a sporteredményeivel szerzett hírnevével is visszaélt. A háború után, 1951-ben az ítélet törlését kérte a bűnügyi nyilvántartásból, hogy vízumot kaphasson a nyugati országokban rendezett (főleg angol, francia és amerikai) versenyekre való kiutazáshoz. Kérését azonban az érvényben lévő törvényre való hivatkozással elutasították.
A háború után csak hazai versenyeken tudott indulni, de kétszer is az év sportolójának választották. Aktív sportolói pályafutása befejezése után pedig a Német Teniszszövetségben dolgozott, és üzletemberként is kipróbálta magát. Manasse Herbsttel a háború után találkozott ismét, amikor Herbst visszatért Németországba, hogy kifejezze háláját Crammnak, hogy megmentette az életét. Cramm 1955-ben feleségül vette a Woolworth áruházlánc örökösnőjét, Barbara Huttont (1912–1979), akitől négy év után elvált. (Cramm volt a nő hatodik férje, korábban az amerikai filmsztár, Cary Grant is a házastársa volt.) Gottfried von Cramm, akit az utókor Tenisz Báróként is említ, 1976-ban Kairó közelében halt meg egy autóbalesetben.
Molnár Zoltán
