A meleg arisztokrata politikus, akiről regényhőst is mintáztak

William Lygon, Beauchamp hetedik grófja 1872. február 20-án született. Felsőfokú tanulmányait Oxfordban végezte, ahol akkori életére a keresztény vallás tanai, az angol katolicizmus elvei komoly hatással voltak, Lygon csatlakozott is a Keresztényszociális Unióhoz. Huszonöt évesen Worcester polgármestere lett, majd 1899-ben felajánlották neki az ausztráliai Új-Dél-Wales kormányzói posztját. Lygon sikeresen teljesítette a kormányzóságból adódó feladatokat, ismert és elismert volt a művészek és írók körében, de vallásos meggyőződése nem volt népszerű a távoli kontinensen, így egy év után visszatért Nagy-Britanniába.

Belépett a Liberális Pártba, és annak 1905-ös hatalomra kerülésével Lygon is több politikai (és katonai) megbízatást kapott, később a liberálisok egyik vezetője lett. Közéleti szerepvállalásában (1924 és 1931 között a Lordok Házának is tagja volt) központi helyet foglalt el a munkásosztály életkörülményeinek javítása.

Lygon 1902-ben vette feleségül Lady Lettice Grosvenort. Hét gyermekük született, házasságuk azonban nem volt felhőtlen, ugyanis Beauchamp grófja a saját neméhez vonzódott. Lygon homoszexualitásáról tudtak az angol arisztokrácia köreiben, ahol ezt megfelelő (diszkrét) toleranciával fogadták. Köztudott volt, hogy a grófnak a társadalom magasabb és alacsonyabb rétegéből is voltak kapcsolatai férfiakkal. Arról is sokan tudtak, hogy Lygon meleg partikat tartott a kenti Walmer és a Worcestershire-ben található Madresfield kastélyban, ahol arisztokrata barátain kívül a helyi halászokat és fiatalokat is vendégül látta. Beauchamp grófja egyébként is ügyelt arra, hogy körülötte minél több fiatal, jóképű férfi teljesítsen szolgálatot (inasként vagy titkárként).

A politikai ellenfelek (különösen a gróf sógora) azonban lehetőséget láttak ebben Lygon elhallgattatására, bizonyítékokat gyűjtöttek a gróf lejáratására, hiszen akkoriban a homoszexualitás bűncselekménynek számított. Lygon 1930-as ausztráliai utazása során a Liberális Párthoz tartozó Robert Bernays volt a gróf kísérője, akivel nem is titkolták kapcsolatukat. Ezek után Lady Beauchamp sem tudta tovább színlelni a házasságot (emiatt gyermekei el is hidegültek tőle, nem bocsájtották meg anyjuknak, hogy komoly szerepet vállalt a gróf elüldözésében, míg ők nem voltak hajlandóak tanúskodni apjuk ellen), és ettől fogva a királyi család, az udvar sem nézte jó szemmel Lygon közéleti szereplését (V. György király nem is értette, hogy a gróf miért nem lőtte főbe magát). Beauchamp grófja elvált feleségétől, elhagyta az országot, száműzetésbe vonult (megfordult Németországban, Párizsban, Velencében, Sydneyben és San Franciscóban), így sikerült elkerülnie a komolyabb botrányt.

Hazájától távol már nem kellett színlelnie Lygonnak sem, bátrabban élhette meg melegségét, olyan helyeken töltötte mindennapjait, ahol számíthatott toleranciára. (Igaz, VI. György már elnézőbb volt Lygonnal.) Utolsó partnere David Smyth volt, aki a gróf Sydneyben lévő kastélyát is megörökölte. William Lygon 1938. november 14-én hunyt el Franciaországban.

Sokan gondolják úgy, hogy Evelyn Waugh (1903–1966) kiváló regényének, az Utolsó látogatásnak (Brideshead Revisited, 1945) egyik karakterét Beauchamp hetedik grófja ihlette. A két fiatalember, Charles Ryder és Sebastian Flyte (talán a barátságnál is mélyebb) történetét is feldolgozó regényben Sebastian szülei Lady és Lord Marchmain. Az apa karaktere erősen emlékeztetheti az olvasót William Lygonra. A történetben Lord Marchmain elhagyja családját és hazáját, a szeretőjével Velencébe költözik. Ott látja vendégül fiát és annak barátját.

A regényben Charles Ryder így jellemzi a lordot (Ottlik Géza 1973-as fordításában): „Nagyon kíváncsi voltam Lord Marchmainre. Találkozásunk első pillanatában meglepődtem, milyen rendes, szabályos ember, aztán ahogy jobban megismertem, úgy láttam, ügyel is erre. Mintha tudatában lett volna byroni dicsfényének, s ezt, nem felelvén meg ízlésének, el akarná tüntetni. A társalgó erkélyén állt, s ahogy felénk fordult, hogy üdvözöljön bennünket, arcára erős árnyék esett. Csak egy magas, egyenes alakot láttam. (…) Ellépett az ablaktól, s most a késői napfény teljesen megvilágította, ahogy a vörös damasztfal előtt állt. Nemes vonásai voltak, önfegyelem látszott az arcán, csak mintha mindezt kitervelte volna: egy árnyalatnyi fáradtság, egy árnyalatnyi gúnyosság, egy árnyalatnyi élvetegség. Javakorabeli férfinak festett; furcsa volt elgondolni, hogy csak egy-két évvel fiatalabb apámnál.”

Hogy tényleg Beauchamp hetedik grófja szolgált-e mintául Lord Marchmain karakterének megalkotásához, abban nem lehetünk biztosak. Viszont mindkét férfi élettörténete segíthet nekünk abban, hogy jobban megismerjük és megértsük a XX. század első felének angol arisztokrata világát.

Molnár Zoltán