Alig egy hónap, és két év után ismét dübörög a Sziget Fesztivál a budapesti Hajógyári-szigeten. Ahogy azt már megszokhattuk, a fesztiválon idén is temérdek érdekfeszítő, izgalmas és szórakoztató programmal várja az LMBTQ+ közösséghez tartozó és velük szimpatizáló közönséget a Magic Mirror sátor. De ezen kívül is több, az elfogadást hirdető és a heteronormatívtól eltérő szexuális irányultságokat felvonultató műsorszám is látható a fesztivál területén, több színpadon.
Az egyik kiemelkedő előadás például az olasz művész, Alessandro Sciarroni rendezésében megszületett, szexuális töltetű táncelőadás, a Save The Last Dance for Me című darab lesz, amelyben két férfi, Gianmaria Borzillo és Giovanfrancesco Giannini járja el a Polka Chinata bolognai tánc lépéseit. Ez egy 1900-as évek elejére visszanyúló udvarlási tánc, amelyet eredetileg csak férfiak adtak elő. Ennek egyik oka, hogy a mozdulatok fizikailag igencsak megterhelőek, szinte akrobatikusak, ugyanakkor megkövetelik, hogy a táncosok átöleljék egymást: örvénylenek, miközben térdre rogyva szinte a földig érnek.
A mű Giancarlo Stagni filuzziani táncmesterrel együttműködésben jött létre, aki néhány, az 1960-as évekből származó dokumentációs videó tanulmányozásának köszönhetően újjáélesztette az ősi hagyományt.
Egy másik várva várt esemény a holland újságíró, Aynouk Tan beszéde a nagyszínpadon, amelynek középpontjában az elfogadás fontossága áll, és erről már az esemény címe is árulkodik: Love Speaker. Az extravagáns öltözködéséről és interaktív beszédeiről híres queer aktivista önmagunk felvállalása és az identitástudatunk kapcsolatára specializálódott.
A szavak nélkül legsokatmondóbb, Magic Mirroron kívüli LMBTQ+ előadás feltehetőleg a Compagnie Cabas formáció Desiderata című showműsora lesz, amelyben hat férfi megtestesíti viharos érzelmi világunk szinte minden egyes álláspontját: repülnek, zuhannak, elkapják vagy épp ütik egymást, táncolnak, ölelkeznek, verset szavalnak, brutalitásba fordulnak, hogy aztán annál gyengédebbek lehessenek egymással. A szereplők anélkül adnak róla számot, majd vonják kétségbe identitásukat, hogy megpróbálnák meghatározni azt. Az előadás egyik fő üzenete, hogy nincs sem férfi, sem női, sem pedig kulturális identitás, ugyanis tézisük szerint egyetlen előre meghatározott identitás sem képes felölelni egy bizonyos embert.
Vági Bence
